Beszéd és rendszer

A közelmúlt néhány meghökkentő szófordulata egyszerűen magyarázható – „szereplők” és „cselekedetek” egy-egy zárt halmazából dolgozik a kormány kommunikációja, ezek ebből adódnak.

Olvasóim százai ostromolnak levelekkel, kérve kérnek, hogy világítanám meg a kormány kommunikációjának némely furcsaságait. Nem értik például, hogy hogyan szaporodhattak így el a belső ellentmondást, a részek feszültségét hordozó kifejezések, mint például az „erényterror” vagy a „morális imperializmus” – ha tudni vélik is, mit értsünk ezeken, furcsállják őket, és kérdezik, hogyan is jöttek létre.

Nos, a teljes rendszert és a folyamatot e hasábokon nem lehet feladatom bemutatni – ez csak egy első változat –, de röviden vázolom az alapelveket, amelyeket a további kutatás részletezhet és pontosíthat.

Ott kezdem, hogy egy igen éles eszű szovjet-orosz folklorista, Vlagyimir Propp ébredt rá először arra, hogy a varázsmesék sok tekintetben hasonlítanak egymásra. A legkisebb királyfi (vagy a szegénylegény) a csapdába esett rókától (vagy a rőzsehordó öregasszonytól) kapott aranyvessző (vagy láthatatlanná tevő kő) segítségével legyőzi a hétfejű sárkányt (vagy a vasorrú bábát); a szereplők (a főhős, a segítő, az ellenfél) meg a cselekedetek is egy-egy készletet alkotnak, amelyekből a mesemondó szabadon választhat. Ráadásul sok ismétlésre is alkalma van, újabb és újabb epizódok illeszthetők be – ami változatlan, az az alapstruktúra. Ezt minden jobb mesemondó elsajátítja, és ennek tudatában szabadon improvizálhat – de már a gyerekek is elég hamar megtanulják, és ez csöppet sem von le a mesehallgatás vagy kitalálás élvezetéből. Lehet próbálkozni azzal, hogy hasonló törvényszerűségeket fedezzünk fel más szövegekben is: biztosan vannak hasonlóságok a királydrámák, a lovagregények vagy talán még a hazafias költemények között is. De hát ezek bonyolultabbak, sok-sok kivétellel és segédszabállyal.

Vlagyimir Propp

 

Szabályszerűségek biztosan vannak értekező szövegekben is: és a politikai beszédeket, miniszterelnöki nyilatkozatokat meg a többit most tiszteljük meg azzal, hogy idesoroljuk. Ha más nem, annyi biztosan, hogy van valami mögöttes értékrend – értsük ezen most pusztán azt, hogy valamit rossznak, valami mást meg jónak tekintenek. Ezek a politikai beszéd „szereplői”, akikkel ez-az történik: veszélybe kerülnek, harcolnak, győzedelmeskednek vagy elbuknak. Ha tehát meg akarjuk érteni, miért és hogyan hoznak létre különféle szövegeket a kormányon lévő politikusok, ezt a szabályrendszert kell feltárnunk.

Csak néhány elem a magyar kormány (és a közel állók) készletéből – hirtelenjében és kevés (friss) szövegből válogattam, de jócskán bővíthető a lista: a rossz oldalon ott a liberalizmus,  identitásválság, gyengeség, képmutatás, agresszió, erőszak, követelőzés, 1968, bevándorlók, labancok, norvégok (és kimondatlanul: Európa); a jó oldalon áll a jobboldal, a nemzeti-keresztény eszmerendszer, keresztény irgalom, felelősség, életösztön, mindennapi nacionalizmus. A szereplőkkel történnek jó dolgok (diadalmaskodnak, működnek, előtérbe kerülnek, elismerést aratnak) és rossz dolgok (csődbe mennek, zűrzavart okoznak, használhatatlanná válnak, elenyésznek, eljelentéktelenednek). Így: „a magyar reformok működnek”, „a nemzeti-keresztény kormány sikereit egyre inkább elismerik szerte a világban”, viszont „a liberalizmusnak befellegzett” és „az identitásválság szétrohasztja Európát”. Ha megfelelő nagyságú készletünk van ezekből az elemekből, és ismerjük összeillesztésük szabályait, bátran alkothatunk (a fürdőkádban, vezetés közben a dugóban vagy unalmas értekezletek alatt) világméretű történetfilozófiai látomásokat.

Ez történik az írás elején idézett furcsa kifejezések esetében is. Valami jó, értékes dologgal valami rossz történik: az erkölcsöt hatalmába keríti az erőszak: hiába szent és szívünknek oly kedves dolog a morál, ha rossz emberek rosszra használják, szörnyűség lesz belőle. „Erényterror”. Vagy „morális imperializmus”. Mivel az erény, morál, kegyesség, szolidaritás, jóság meg irgalom éppúgy felcserélhetők egymással, mint a terror, erőszak, imperializmus meg az agresszió és a kényszer (ahogyan a legkisebb királyfi, a szegénylegény meg az okos kismalac) – bármikor számíthatunk az „agresszív felelősségvállalás” vagy a „ránk kényszerített patriotizmus” fordulatok felbukkanására. Figyeljünk csak.