Hiába a dögletes meleg, Balog miniszter teljes lendülettel dolgozik, hiába, még nincs teljesen felépítve a (nap mint nap fejlődő) Nemzeti Együttműködés Rendszere, nem lehet lankadni.
Az általános iskolában úgy tanultuk – és most hagyjuk is, hogy nyelvészetileg és terminológiailag helyesen-e, mindenesetre érzékletesen és többé-kevésbé érthetően –, hogy a jelző arra szolgál, hogy a jelzett szó jelentését így-úgy módosítsa. A piros tehén szószerkezet tehát úgy magyarázható el, hogy a tehenek közül arra/azokra vonatkozik, amely(ek) éppen piros(ak), még ha ez meglehetősen ritka is lehet – de azért el tudjuk képzelni. Kicsit nehezebb dolgunk volna a logaritmikus tehén esetében, és vigyázzunk: a sok vagy a három (stb.) jelzők nem vonatkoznak valamennyi jelzett szóra (csak együtt vannak sokan [hárman stb.], egyenként nem).
Ha tehát jelzővel látunk el egy szót, akkor valami megszorítással élünk, így vagy úgy jellemezzük azt az egyedet (vagy csoportot), amely jellemzés más egyedekre (vagy csoportokra) nem illik rá. Mondok egy példát. Minden más baj mellett azért olyan mérhetetlenül idegesítő az egyre szaporodó „Itt Nemzeti Dohánybolt nyílik” felirat, mert a jelző teljesen értelmetlennek tetszik: nem szűkíti, minősíti, árnyalja a „dohánybolt” jelentését a jelzője, hiszen más dohánybolt el sem képzelhető. Senki nem fog tudni kozmopolita (délnémet, nemzetietlen, nemzetközi, pöttyös, fékezett habzású) dohányboltban vásárolni, mert ilyen nem lesz. A megkülönböztetés („nemzeti”) tehát tökéletesen fölösleges.
Hasonlóképpen redundáns a Magyar Pedagógus Kar nevében a „magyar” – a hazánkban dolgozó (és a kar reménybeli tagjainak számító) pedagógusok elsöprő többsége magyar állampolgár, és alig valamivel kevesebben magyar nemzetiségűek. Olyan probléma sem igen lehet, hogy a sűrű nemzetközi kapcsolatok megkövetelnék a megkülönböztetést (mint a pártok, bankok, nagyvállalatok stb.); a jelző egyszerűen csak deklaratív jelentőséggel bír, a kar létrehozói jelezni szeretnék, hogy aki ebben benne van, az magyar, slussz-passz, punktum.
Hát jó. De szemmel láthatólag – ebben a melegben, hazánk szorongatott helyzetében, a NER harcainak jelen állása szerint – ez sem elég.
Legyen nemzeti.
Mert Balog miniszter azt találta ki, hogy „szeptembertől »Magyar« helyett »Nemzeti Pedagógus Kar« alakul majd… Az indoklás szerint a »kar jellegét, céljait jobban kifejezi a javasolt kifejezés«”.
Aki tehát pedagógus, itt, Magyarországon, az ezentúl nemcsak egyszerűen magyar pedagógus lesz (hozzátehetnénk: ember, állampolgár, ivarérett és így tovább), hanem egyenesen nemzeti. És hogy ez feltétlenül, a törvény erejénél fogva így legyen, a miniszter nem rest törvénymódosító javaslatot beterjeszteni.
De mindez persze piszlicsáré apróság, érdektelen, (tételezzük fel jóindulatúan, hogy) egy túlbuzgó miniszteriális segédhivatalnok tolta a javaslatot a miniszter elé; csak bevezetésként szolgált volna ahhoz, amit Balog megengedett magának a baráti televízió nyilvánossága előtt.
Csakhogy erre nemigen maradnak szavaim. Balog minden szégyenérzetét és (ha volt) ízlését elveszítve szajkózza a hatvanas évek lózungjait, a közép és alacsonyabb szintű pártkultúrfelelősök inszinuáló, buta, harcos és érzéketlen érveit. „Én nem bánom, ha hosszú a haja, de tiszta legyen”; „nem értem, mit akarnak, ez az összevissza zene csak egy szűk réteget érdekel”; „dolgozzanak rendesen, akkor majd jut pénz a szórakozásra is”; „miért fordulnak hozzánk támogatásért, mikor a magatartásuk ellenséges, nem ismerik el a párt vezető szerepét” – ugye, 40 felettiek, ez ismerős? „Egyetértek” – mondja vagy háromszor, mosolyogva, bólogatva a független színházakat háborogva ekéző mikrofonállványoknak. Teljesen értelmetlen szózuhatagokba bonyolódik, amelyeknek az a lényege, hogy ő majd közbeavatkozik, vétózik és külön támogatást ad, hiszen ő aztán igazán tudja, milyen is az igazi (nemzeti) kultúra. Nem, ezt tényleg nemigen lehet kommentálni.
Hú, meleg van, lehiggadok.
