Nemzetstratégiai magyarázat

  • Kálmán C. György
  • 2012. december 25.

Első változat

A nemzetstratégia megmondja, mit lehet költségtérítés nélkül egyetemen tanulni.

Hogy miért nem? Hát mert. Mert csak. Olyanom van, és kész. Nem és nem.

„Aszt mondtam, »ez most aktuális majd néhány nap múlva. Addig én nem pikkelyezek.«”

Végül is, aktualitás is van a világon. És hát van ugye a nemzetstratégia, ami miatt nem. Ki vitatná?

„Azokat a szakokat támogatja az állam ösztöndíjjal, vagyis az adófizetők pénzével, amelyeket nemzetstratégiai fontosságúnak tart.”

Apelláta nincs. A nemzetstratégia megmondja.* Ami azt illeti, külön intézet is van, ami megszabandja majd a nemzetstratégia fő irányait, prioritásait, terjedelmét és mélységét, kapott is még az idénre 100 milliót, ne szenvedjen hiányt.

Ha egyszer a kommunikáció, a jog, a közgazdaság vagy az andragógia nem tartozik a nemzetstratégiai fontosságú tudományágak és képzési területek körébe, akkor nincs mit tenni, így jártál. Akarsz együtt haladni a nemzettel? Együttműködni nemzetileg? Stratégiai céljaink elérésére velünk együtt törekedni? Akkor vedd tudomásul. Most nem, punktum, nem nyitok vitát. Állást kapni, képzettségnek megfelelő helyen dolgozni, jól keresni – ez nemzetstratégiailag nem megy.

Nem érted?

Na, azért.

 


* Felkérjük a kedves olvasót, próbálja meg az elterjedtebb nyugati nyelvek valamelyikére lefordítani a ’nemzetstratégia’ szót. A legjobb megfejtések magukban hordozzák jutalmukat.

Figyelmébe ajánljuk

Miért nem akar tűzszünetet Orbán Ukrajnában?

A miniszterelnök megtorpedózta az Ukrajnával kapcsolatos uniós nyilatkozatot, magyarázata enyhén szólva zavaros és ellentmondásos. Ha pénteken Alaszkában Trump fejében a szilvakompót éppen olyan irányba billenne, amely a szilárd európai állásponthoz közeli, akkor egyre komolyabban tétetik fel a kérdés: valójában ki akarja a háború folytatását?

Holt lelkek társasága

  • - turcsányi -

A gengszterfilm halott, halottabb már nem is lehetne. De milyen is lehetne a gengszterfilm? Nyugdíjas? Persze, hogy halott.

Kaptunk vonalat

Napjainkban mindannyiunk zsebében ott lapul minimum egy okostelefonnak csúfolt szuperszámítógép, és távoli emléknek tűnik ama hőskor, amikor a mai szórakoztatóelektronikai csúcsmodelleknél úgymond butább, de valójában nagyon is okos és rafinált eszközök segítségével értük el egymást.

Bobby a zuhany alatt

Úgy kezdődik minden, mint egy Rejtő-regényben. Gortva Fülöp, akit délvidéki szülőföldjén „Fulop”-nek anyakönyveztek, és akit idegen földön mindenki (angol vagy francia kiejtéssel) Philippe-nek szólít, de magát leginkább a becenevén, Golyóként határozza meg, Pocok gúnynévvel illetett barátjával Miamiban – pontosabban az attól kissé északra fekvő Fort Lauderdale kikötőjében – felszáll a Fantastic Voyage luxushajóra.