A bemocskolódásról

  • Kálmán C. György
  • 2012. január 16.

Első változat

Mindenki bemocskolódik.


Nem a konkrét, aktuális ügyekről akarok írni, hanem arról, hogy ezeknek milyen romboló hatásuk van szélesebb körben is. Nemcsak egyes emberek és nemcsak "a politika világa", hanem intézmények sora is lejáratódik – ha nem végleg, akkor hosszú időre - , és ebben az elmúlt két év jelentős változásokat hozott.

 

Aligha van olyan politikus, aki ne sértett volna vérig kisebb-nagyobb csoportokat szóval vagy tettel, akit ne kaptunk volna hazugságon, mellébeszélésen, bűnös hallgatáson, aki ne állt volna ki méltatlanok mellett, ne támadott volna méltóakat. Ezért azután mindezt a politikusi szakma járulékos tüneteinek tekintjük – a politikusok már csak ilyenek, jegyezzük meg rezignáltan, s a legtöbbeknek nincs jó véleményük mindazokról, akiknek így vagy úgy közük van a politikához. Aki párttisztséget visel, parlamenti vagy önkormányzati képviselő, esetleg csak minisztériumi dolgozó, arról úgy beszélünk (fojtott hangon, fintorogva), mintha csak valami titkos és illetlen betegség lenne a családban, vagy anyukája prostituáltként kereste volna a kenyerét. Bármilyen rossz is ez a demokráciára, a politikai közéletre, az általános állampolgári közérzületre nézve – tény, hogy a politikusi szakma elvesztette a becsületét, a politikai szféra egészéről nagyon sokaknak rossz a véleményük. Ez már elég régóta így van – a Hagyó, Hunvald, Zuschlag nevek, meg azoké, akik védelmükbe vették őket, minden politikai oldalon joggal (minimum) legyintést vagy vállrándítást váltanak ki. Dühönghetünk, de megszoktuk.

 

Most már azonban nemcsak a politikusok hiteltelenítik magukat és a politikusi szakmát; már egy ideje nemigen lehet bízni az igazságszolgáltatásban (az ügyészségben, a bíróságokban) sem, aminek a politikai kinevezések egyáltalán nem tettek jót; gyanakodva nézzük a pénzvilág és a gazdaság olyan független ellenőrző szerveit, mint a PSZÁF, az Állami Számvevőszék vagy az alig létező Költségvetési Tanács; az államelnöknek sikerült teljesen lejáratnia az elnöki intézményt; nem is beszélve a közszolgálati médiáról.

 

Már írtam arról, hogy a Schmitt-ügy rosszat tesz az egész magyar tudományos minősítési rendszer presztízsének (még ha csak egy egyetemi [kis-] doktori dolgozatról van is szó); de úgy látszik, az áradó fekália elől esze ágában sem volt kitérni a NOB-nak, önként és büszkén keni be magát a TF jogutódjának a dékánja, amikor védelmébe veszi Schmitt Pál plagizált doktori értekezését és a doktori védés körülményeit (éspedig villámgyorsan, anélkül, hogy akár néhány napot szánna a tájékozódásra); és így tesznek a jeles tudósok, akik a bírálók voltak, és mindent utólag is teljesen rendben levőnek találnak. Ezek az emberek nemcsak magukból csinálnak hülyét, nemcsak saját hírnevüket (ha van ilyen) teszik kockára. Nyilván számos remek kisdoktori értekezés született a TF-en, de mostantól ki merne dicsekedni azzal, hogy ott védte meg a disszertációját? Vagy egyáltalán - hogy a TF-re járt? Az egész főiskola (mostanra egyetemi kar) válik gyanússá. A NOB pedig, ha eddig őrzött is valamit tekintélyéből (vajon?), szolgalelkű és fölösleges nyilatkozatával besorolta magát a korrupt és hazug gittegyletek táborába.

 

Amint már ugyancsak megírtam, az egyházi törvénybe önként beszálló (?) vagy belerángatott (?) MTA szégyenletes feladatot vállalt, és bizony ez nagyon kínos a tudós testületre nézve. „Á, szóval ti vagytok azok, akik eldöntitek, hogy melyik kisegyház kaphat hivatalos egyházi jogállást” – mondhatja majd alig titkolt megvetéssel az Akadémia földtani vagy mikrobiológiai kutatójának nazarénus vagy muszlim telekszomszédja. Az egész intézménynek kell pironkodnia azért, mert nem tudott (vagy nem akart) nemet mondani a politikának.

 

Pedig nem igaz, hogy ne lehetett volna ellenállni, kitérni, legalább csendben lenni. A kis szemétdombjukon kivívott hatalmukat (és saját, személyes kényelmüket) védő emberek kicsinek látszó megalkuvásai szép lassan rombolják az egész országot. A hazát, ha így jobban tetszik.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.