A bemocskolódásról

  • Kálmán C. György
  • 2012. január 16.

Első változat

Mindenki bemocskolódik.


Nem a konkrét, aktuális ügyekről akarok írni, hanem arról, hogy ezeknek milyen romboló hatásuk van szélesebb körben is. Nemcsak egyes emberek és nemcsak "a politika világa", hanem intézmények sora is lejáratódik – ha nem végleg, akkor hosszú időre - , és ebben az elmúlt két év jelentős változásokat hozott.

 

Aligha van olyan politikus, aki ne sértett volna vérig kisebb-nagyobb csoportokat szóval vagy tettel, akit ne kaptunk volna hazugságon, mellébeszélésen, bűnös hallgatáson, aki ne állt volna ki méltatlanok mellett, ne támadott volna méltóakat. Ezért azután mindezt a politikusi szakma járulékos tüneteinek tekintjük – a politikusok már csak ilyenek, jegyezzük meg rezignáltan, s a legtöbbeknek nincs jó véleményük mindazokról, akiknek így vagy úgy közük van a politikához. Aki párttisztséget visel, parlamenti vagy önkormányzati képviselő, esetleg csak minisztériumi dolgozó, arról úgy beszélünk (fojtott hangon, fintorogva), mintha csak valami titkos és illetlen betegség lenne a családban, vagy anyukája prostituáltként kereste volna a kenyerét. Bármilyen rossz is ez a demokráciára, a politikai közéletre, az általános állampolgári közérzületre nézve – tény, hogy a politikusi szakma elvesztette a becsületét, a politikai szféra egészéről nagyon sokaknak rossz a véleményük. Ez már elég régóta így van – a Hagyó, Hunvald, Zuschlag nevek, meg azoké, akik védelmükbe vették őket, minden politikai oldalon joggal (minimum) legyintést vagy vállrándítást váltanak ki. Dühönghetünk, de megszoktuk.

 

Most már azonban nemcsak a politikusok hiteltelenítik magukat és a politikusi szakmát; már egy ideje nemigen lehet bízni az igazságszolgáltatásban (az ügyészségben, a bíróságokban) sem, aminek a politikai kinevezések egyáltalán nem tettek jót; gyanakodva nézzük a pénzvilág és a gazdaság olyan független ellenőrző szerveit, mint a PSZÁF, az Állami Számvevőszék vagy az alig létező Költségvetési Tanács; az államelnöknek sikerült teljesen lejáratnia az elnöki intézményt; nem is beszélve a közszolgálati médiáról.

 

Már írtam arról, hogy a Schmitt-ügy rosszat tesz az egész magyar tudományos minősítési rendszer presztízsének (még ha csak egy egyetemi [kis-] doktori dolgozatról van is szó); de úgy látszik, az áradó fekália elől esze ágában sem volt kitérni a NOB-nak, önként és büszkén keni be magát a TF jogutódjának a dékánja, amikor védelmébe veszi Schmitt Pál plagizált doktori értekezését és a doktori védés körülményeit (éspedig villámgyorsan, anélkül, hogy akár néhány napot szánna a tájékozódásra); és így tesznek a jeles tudósok, akik a bírálók voltak, és mindent utólag is teljesen rendben levőnek találnak. Ezek az emberek nemcsak magukból csinálnak hülyét, nemcsak saját hírnevüket (ha van ilyen) teszik kockára. Nyilván számos remek kisdoktori értekezés született a TF-en, de mostantól ki merne dicsekedni azzal, hogy ott védte meg a disszertációját? Vagy egyáltalán - hogy a TF-re járt? Az egész főiskola (mostanra egyetemi kar) válik gyanússá. A NOB pedig, ha eddig őrzött is valamit tekintélyéből (vajon?), szolgalelkű és fölösleges nyilatkozatával besorolta magát a korrupt és hazug gittegyletek táborába.

 

Amint már ugyancsak megírtam, az egyházi törvénybe önként beszálló (?) vagy belerángatott (?) MTA szégyenletes feladatot vállalt, és bizony ez nagyon kínos a tudós testületre nézve. „Á, szóval ti vagytok azok, akik eldöntitek, hogy melyik kisegyház kaphat hivatalos egyházi jogállást” – mondhatja majd alig titkolt megvetéssel az Akadémia földtani vagy mikrobiológiai kutatójának nazarénus vagy muszlim telekszomszédja. Az egész intézménynek kell pironkodnia azért, mert nem tudott (vagy nem akart) nemet mondani a politikának.

 

Pedig nem igaz, hogy ne lehetett volna ellenállni, kitérni, legalább csendben lenni. A kis szemétdombjukon kivívott hatalmukat (és saját, személyes kényelmüket) védő emberek kicsinek látszó megalkuvásai szép lassan rombolják az egész országot. A hazát, ha így jobban tetszik.

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.