Kálmán C. György

Tudósfórum

De mi a francnak?

  • Kálmán C. György
  • 2011. december 8.

Első változat

Megvolt a World Science Forum - ötödik alkalommal - Budapesten, "elfogadták és kitörő tapssal üdvözölték a WSF résztvevői a Fórum zárónyilatkozatát" Itt, alul, a kommentekben lehet jelentkezni, ha valaki, bárki, úgy tudja, hogy a budapesti World Science Forum más volt, mint nagyszabású pofavizit.

Más, mint nagykutyák rongyrázása, aminek semmi tudományos hozadéka nincs, viszont jó sok pénzt lehet rá elkölteni és nagy emberekkel fotózkodni, ami csakis a tudomány legfelsőbb vezetőinek tesz jót (és csakis nekik fontos)... Valaki nyugtasson már meg, hogy ez nem így van. Mert tudni illik – ha valaki nem tudná, és erős a gyanúm, hogy elenyésző kisebbség tudja - november 19-én ért véget a budapesti World Science Forum, immár az ötödik a sorban. Ennek a nagyszabású rendezvénynek az a lényege, hogy rengeteg tudós érkezik Budapestre a világ minden tájáról – köztük Nobel-díjasok és mindenféle magas kitüntetésekkel, tudományos felső vezetői pozíciókkal rendelkezők, miniszterek és tudományirányítók - , két napig üléseznek, és nyilatkozatot fogalmaznak meg a tudomány jelenlegi helyzetéről és jövőbeli kilátásairól. Mindegyik fórumnak van egy központi témája – elég tág ahhoz, hogy sok mindenről eshessen azért szó - , a résztvevők a találkozó végén elfogadják a nyilatkozatot.

 

Nos, ezek a találkozók egyáltalán nem titkosak, az eseménynek külön honlapja is van, aki akarja, követheti az eseményeket. De hát annyi minden történik – amúgy is, és nálunk, mostanában különösen -, nem csoda, hogy „a tudomány Davosa” (ahogyan a Fórum szereti jellemezni magát – még az első tanácskozás idején találta ki ezt a frappáns jellemzést az MTA akkori elnöke, s az apparátus azóta igyekszik ezt terjeszteni) nem kapott túl nagy médiafigyelmet.

 

A nyilatkozatról ilyesmit lehet tudni: „A nyilatkozat több más, fontos megállapítás mellett kiemeli, hogy a tudomány a közösség kincse, az emberiség tulajdona és öröksége. Kimondja egyúttal, hogy a tudomány napjainkban a korábbiaknál is nagyobb mértékben formálja a világot, annak jövőjét. A változó világ nagy kihívásai közé tartozik a népességnövekedés, a klímaváltozás, az élelem- és az energiahiány, a természeti és a technológiai katasztrófák, a járványok és a fenntartható fejlődés. Mindez új szerepet vár el a tudomány képviselőitől.” Blablablabla. Kellő díjazás fejében számos oldalt tudnék teleírni hasonló bölcsességekkel (ha a nevemet nem kell adni hozzá), ne mondja nekem senki, hogy az efféle üres töltelékszövegeket bárki nem, hogy komolyan veszi, de akár csak egy pillanatra el is gondolkodik rajtuk.

 

Mire jó akkor ez az egész felhajtás? (Csak most veszem észre, hogy ez a bejegyzés az előző folytatása vagy ismétlése…) És mennyibe fáj mindez? Nem úgy vagyok értesülve, hogy az MTA-nak túl sok pénze volna, éppen most vonták össze az intézeteket, hogy 500 milliót megspóroljanak az apparátuson (meg ahol lehet) – azt a több száz jeles tudóst ide kellett repíteni, lakatni és etetni, még ha – ki tudja – szedtek is némi részvételi díjat. És mivégre? Hogy deklarálják: a tudomány fontos dolog? Ahelyett, hogy ezt az időt kutatással töltötték volna? Vagy hogy telefonos-videós konferencián vitatták volna meg, ami annyira kikívánkozott?

 

Nagyot tévedhetek – csak balsejtelmeim, gyanúim vannak, és nagyon boldog volnék (na jó, talán nem olyan nagyon, de mégis), ha valaki ezeket eloszlatná. Ugye én látom rosszul, és sorsfordító (de legalábbis fontos, érdekes) esemény volt ez a nagy világtalálkozó?

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”