Kálmán C. György

Tudósfórum

De mi a francnak?

  • Kálmán C. György
  • 2011. december 8.

Első változat

Megvolt a World Science Forum - ötödik alkalommal - Budapesten, "elfogadták és kitörő tapssal üdvözölték a WSF résztvevői a Fórum zárónyilatkozatát" Itt, alul, a kommentekben lehet jelentkezni, ha valaki, bárki, úgy tudja, hogy a budapesti World Science Forum más volt, mint nagyszabású pofavizit.

Más, mint nagykutyák rongyrázása, aminek semmi tudományos hozadéka nincs, viszont jó sok pénzt lehet rá elkölteni és nagy emberekkel fotózkodni, ami csakis a tudomány legfelsőbb vezetőinek tesz jót (és csakis nekik fontos)... Valaki nyugtasson már meg, hogy ez nem így van. Mert tudni illik – ha valaki nem tudná, és erős a gyanúm, hogy elenyésző kisebbség tudja - november 19-én ért véget a budapesti World Science Forum, immár az ötödik a sorban. Ennek a nagyszabású rendezvénynek az a lényege, hogy rengeteg tudós érkezik Budapestre a világ minden tájáról – köztük Nobel-díjasok és mindenféle magas kitüntetésekkel, tudományos felső vezetői pozíciókkal rendelkezők, miniszterek és tudományirányítók - , két napig üléseznek, és nyilatkozatot fogalmaznak meg a tudomány jelenlegi helyzetéről és jövőbeli kilátásairól. Mindegyik fórumnak van egy központi témája – elég tág ahhoz, hogy sok mindenről eshessen azért szó - , a résztvevők a találkozó végén elfogadják a nyilatkozatot.

 

Nos, ezek a találkozók egyáltalán nem titkosak, az eseménynek külön honlapja is van, aki akarja, követheti az eseményeket. De hát annyi minden történik – amúgy is, és nálunk, mostanában különösen -, nem csoda, hogy „a tudomány Davosa” (ahogyan a Fórum szereti jellemezni magát – még az első tanácskozás idején találta ki ezt a frappáns jellemzést az MTA akkori elnöke, s az apparátus azóta igyekszik ezt terjeszteni) nem kapott túl nagy médiafigyelmet.

 

A nyilatkozatról ilyesmit lehet tudni: „A nyilatkozat több más, fontos megállapítás mellett kiemeli, hogy a tudomány a közösség kincse, az emberiség tulajdona és öröksége. Kimondja egyúttal, hogy a tudomány napjainkban a korábbiaknál is nagyobb mértékben formálja a világot, annak jövőjét. A változó világ nagy kihívásai közé tartozik a népességnövekedés, a klímaváltozás, az élelem- és az energiahiány, a természeti és a technológiai katasztrófák, a járványok és a fenntartható fejlődés. Mindez új szerepet vár el a tudomány képviselőitől.” Blablablabla. Kellő díjazás fejében számos oldalt tudnék teleírni hasonló bölcsességekkel (ha a nevemet nem kell adni hozzá), ne mondja nekem senki, hogy az efféle üres töltelékszövegeket bárki nem, hogy komolyan veszi, de akár csak egy pillanatra el is gondolkodik rajtuk.

 

Mire jó akkor ez az egész felhajtás? (Csak most veszem észre, hogy ez a bejegyzés az előző folytatása vagy ismétlése…) És mennyibe fáj mindez? Nem úgy vagyok értesülve, hogy az MTA-nak túl sok pénze volna, éppen most vonták össze az intézeteket, hogy 500 milliót megspóroljanak az apparátuson (meg ahol lehet) – azt a több száz jeles tudóst ide kellett repíteni, lakatni és etetni, még ha – ki tudja – szedtek is némi részvételi díjat. És mivégre? Hogy deklarálják: a tudomány fontos dolog? Ahelyett, hogy ezt az időt kutatással töltötték volna? Vagy hogy telefonos-videós konferencián vitatták volna meg, ami annyira kikívánkozott?

 

Nagyot tévedhetek – csak balsejtelmeim, gyanúim vannak, és nagyon boldog volnék (na jó, talán nem olyan nagyon, de mégis), ha valaki ezeket eloszlatná. Ugye én látom rosszul, és sorsfordító (de legalábbis fontos, érdekes) esemény volt ez a nagy világtalálkozó?

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.