Kálmán C. György

Tudósfórum

De mi a francnak?

  • Kálmán C. György
  • 2011. december 8.

Első változat

Megvolt a World Science Forum - ötödik alkalommal - Budapesten, "elfogadták és kitörő tapssal üdvözölték a WSF résztvevői a Fórum zárónyilatkozatát" Itt, alul, a kommentekben lehet jelentkezni, ha valaki, bárki, úgy tudja, hogy a budapesti World Science Forum más volt, mint nagyszabású pofavizit.

Más, mint nagykutyák rongyrázása, aminek semmi tudományos hozadéka nincs, viszont jó sok pénzt lehet rá elkölteni és nagy emberekkel fotózkodni, ami csakis a tudomány legfelsőbb vezetőinek tesz jót (és csakis nekik fontos)... Valaki nyugtasson már meg, hogy ez nem így van. Mert tudni illik – ha valaki nem tudná, és erős a gyanúm, hogy elenyésző kisebbség tudja - november 19-én ért véget a budapesti World Science Forum, immár az ötödik a sorban. Ennek a nagyszabású rendezvénynek az a lényege, hogy rengeteg tudós érkezik Budapestre a világ minden tájáról – köztük Nobel-díjasok és mindenféle magas kitüntetésekkel, tudományos felső vezetői pozíciókkal rendelkezők, miniszterek és tudományirányítók - , két napig üléseznek, és nyilatkozatot fogalmaznak meg a tudomány jelenlegi helyzetéről és jövőbeli kilátásairól. Mindegyik fórumnak van egy központi témája – elég tág ahhoz, hogy sok mindenről eshessen azért szó - , a résztvevők a találkozó végén elfogadják a nyilatkozatot.

 

Nos, ezek a találkozók egyáltalán nem titkosak, az eseménynek külön honlapja is van, aki akarja, követheti az eseményeket. De hát annyi minden történik – amúgy is, és nálunk, mostanában különösen -, nem csoda, hogy „a tudomány Davosa” (ahogyan a Fórum szereti jellemezni magát – még az első tanácskozás idején találta ki ezt a frappáns jellemzést az MTA akkori elnöke, s az apparátus azóta igyekszik ezt terjeszteni) nem kapott túl nagy médiafigyelmet.

 

A nyilatkozatról ilyesmit lehet tudni: „A nyilatkozat több más, fontos megállapítás mellett kiemeli, hogy a tudomány a közösség kincse, az emberiség tulajdona és öröksége. Kimondja egyúttal, hogy a tudomány napjainkban a korábbiaknál is nagyobb mértékben formálja a világot, annak jövőjét. A változó világ nagy kihívásai közé tartozik a népességnövekedés, a klímaváltozás, az élelem- és az energiahiány, a természeti és a technológiai katasztrófák, a járványok és a fenntartható fejlődés. Mindez új szerepet vár el a tudomány képviselőitől.” Blablablabla. Kellő díjazás fejében számos oldalt tudnék teleírni hasonló bölcsességekkel (ha a nevemet nem kell adni hozzá), ne mondja nekem senki, hogy az efféle üres töltelékszövegeket bárki nem, hogy komolyan veszi, de akár csak egy pillanatra el is gondolkodik rajtuk.

 

Mire jó akkor ez az egész felhajtás? (Csak most veszem észre, hogy ez a bejegyzés az előző folytatása vagy ismétlése…) És mennyibe fáj mindez? Nem úgy vagyok értesülve, hogy az MTA-nak túl sok pénze volna, éppen most vonták össze az intézeteket, hogy 500 milliót megspóroljanak az apparátuson (meg ahol lehet) – azt a több száz jeles tudóst ide kellett repíteni, lakatni és etetni, még ha – ki tudja – szedtek is némi részvételi díjat. És mivégre? Hogy deklarálják: a tudomány fontos dolog? Ahelyett, hogy ezt az időt kutatással töltötték volna? Vagy hogy telefonos-videós konferencián vitatták volna meg, ami annyira kikívánkozott?

 

Nagyot tévedhetek – csak balsejtelmeim, gyanúim vannak, és nagyon boldog volnék (na jó, talán nem olyan nagyon, de mégis), ha valaki ezeket eloszlatná. Ugye én látom rosszul, és sorsfordító (de legalábbis fontos, érdekes) esemény volt ez a nagy világtalálkozó?

Figyelmébe ajánljuk

Félmosoly

E sorok írója kevés nyomasztóbb filmet látott, mint ez a számos fesztiválon (egyebek közt a cannes-in) díjazott darab. Eleinte csak kicsit kényelmetlen a társtalan és mint lassan kiderül, családtalan szülésznő története, végül azonban szinte elviselhetetlen a sorstól kizsarolt, hamis idill feszültsége.

Buffalo Soldiers

  • - turcsányi -

Van ilyen film egy rakás, egytől egyig hősköltemények. Talán csak abban különböznek, hogy némelyeknek odaírják az elejére, hogy „igaz történet alapján”, némelyeknek meg nem.

És mindenki másnak

Az előadás Ken Loach 2016-os, Cannes-ban Arany Pálma díjat nyert filmjének adaptációja. Nagy port kavart a mű, még a brit parlamentben is téma volt. A szívrohamon átesett asztalos (a színpadi adaptációban ácsmester) kilátástalan bolyongása az angol szociális és egészségügyi ellátó rendszerben ugyanis a döntéshozókkal szembeni vádiratként is felfogható.

Fénytörésben

  • Veres András

Kardos András gyakran él új könyvében (is) a skizofrénia kifejezéssel; szerinte édesapja, Pándi Pál „morális skizofréniában” élt és alkotott, a vele párhuzamba állított Fehér Ferencet pedig (akiről könyvet szándékozik írni a közeljövőben) a „szabadság-skizofrénia” jellemezte. Könyvét olvasva ő maga is úgy jelenhet meg előttünk, mintha valamifajta furcsa fénytörésben állítaná elő szövegeit.

Palotám Pesten

A Szabadság téri tőzsdepalota 1905. október 30-án kezdte meg működését egy valahai kaszárnya helyén. Az ünnepélyes avató elmaradt, és már egy hónappal a nyitás után kezdetét vették az 1907-ig eltartó átalakítási munkálatok.

Bűnözők között

Kedden frissítette az Egyesült Államok pénzügyminisztériumához tartozó Office of Foreign Assets Control (OFAC), azaz a külföldiek vagyonát ellenőrző hivatal az ún. blokkolt személyek szankciós listáját, amelyen január 7-től immár Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője (és egyebek mellett a titkosszolgálatokért, valamint a propagandáért felelős miniszter) is szerepel.

Edward Young jóslata

  • Földényi F. László

Edward Young angol költő 1759-ben Vélekedések az eredeti kompozícióról című esszéjében feltette a kérdést: „Eredetinek születve hogyan lehetséges, hogy másolatokként halunk meg?” Válasza: mert majmokként viselkedünk és egymást utánozzuk.

Hogyan vágjunk át az aknamezőn?

Mi jöjjön 2026-ban a NER bukása után – a gazdaság területén? Cikkünk első részében, melyet a Narancs előző, 2024. december 19-i számában közöltünk, tudós szerzőnk az új, kívánatos kormányzati struktúra és az aprómunka kérdéseivel foglakozott, és a kibontakozás feltételeit az euró bevezetésében, valamint a gazdasági versenysemlegesség, a jogbiztonság és a közbeszerzések tisztaságának visszaállításában jelölte meg. Mi kéne még?

Itt a vége?

Hogy mikor élt át a magyar diplomácia olyan katasztrofális hónapokat, mint 2024 második felében, mikor zuhant Magyarország nemzetközi megítélése ekkorát, mikor volt a magyar kormány olyan elszigetelt nemzetközi szinten, mint az Európai Unió Tanácsának most véget ért soros elnöksége idején – arra csak a leg­öregebbek emlékezhetnek.