Olvasom, hogy „Répássy Róbert igazságügyért felelős államtitkár és Bendzsel Miklós, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala elnöke részvételével megtartotta alakuló ülését a Szellemi Tulajdon Nemzeti Tanácsa csütörtökön, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalában.”
Na végre, egy jó hír. A nagytiszteletű Tanács nyilván jó alaposan megbeszélte, hogy a Tanács majd "részt vesz a szellemi tulajdon védelmével kapcsolatos nemzeti stratégia kidolgozásában, valamint figyelemmel kíséri, és előmozdítja annak végrehajtását", és ezzel rendkívül sikeres és gyümölcsöző ülését – sok hasonló ülésezés őszinte reményében – gondolom, berekesztette.
Sose értettem, hogy komoly emberek hogy képesek a semmiről szóló üléseken komoly képpel részt venni, órákat tölteni értékes munkaidejükből azzal, energiát pazarolni alkotó készségükből arra, hogy ilyen értelmetlen, semmitmondó bizottságosdit játsszanak. Kik ezek, és miért jó ez nekik?
És ez nem varrható az Orbán-kormány nyakába, még csak nem is az elmúltnyócév (vagy 21, vagy 66 év) terméke, hanem így van ez vagy százötven éve. Magukat rendkívül fontosnak és hozzáértőnek gondoló emberek Rendkívül Nagy Jelentőségű Bizottságokban fontoskodnak és hozzáértenek – ehhez sajátos agyberendezkedés kell, végtelen türelem, és rendkívüli önbizalom. Nem feltételezem, hogy a Tanács tagjai pénzt kapnának áldásos és áldozatos tevékenységükért, nyilván valahogy másképp éri ez meg nekik, azon túl, hogy újabb funkciót írhatnak az aláírásuk után, és hogy módfelett jól érzik magukat a többi tanácstag oly megtisztelő társaságában.
És a cikkből azt is megtudjuk, hogy kik ezek („a tanács a szellemitulajdon-védelemhez kapcsolódó szakma- és tudományterületeken kimagasló szakértelemmel, sokoldalú gyakorlati tapasztalattal rendelkező, elismert személyiségeket egyesít a gazdasági és innovációs, a kulturális és művészeti, valamint a szakpolitikai professzionális szakértelem területeiről”), cseppet sem meglepő a névsor: ott vannak persze a politikai megbízottak (ha kultúra, akkor csakis L. Simon László lehet, nehogy már kifogyjon a megbízatásokból, Pröhle Gergely is ott ül, hátha valami külföldi izéről is szó lesz), a többiek pedig többnyire azok, akik mindenkinek mindig az eszébe jutnak: ha élettudományok, akkor ki más, mint Freund Tamás, ha pénzügyek, akkor Bod Péter Ákos, ha innovatív ipar, akkor Bogsch Erik, ha művészet, akkor Baán László. Ja, és Borókai Gábor, minden politikától függetlenül. (Tag még továbbá Barsiné Pataky Etelka, aki, megjegyzem, ún. nő – e helyről hívnám fel a Tanácskinevező Főbizottság figyelmét erre az érdekes kisebbségre, állítólag másképp pisilnek, mint mi szoktunk.)
Mindenki azzal tolja el az idejét, amivel akarja, én ugyan nem szólok bele. És ha van, aki tanácsokban akar pöffeszkedni, tegye. Sok sikert.
