Liget

  • kertész lesek
  • 2014. július 11.

Ételhordó

Karaván sajt kísért az Újlipótban. Csak erős idegzetűeknek!

A Jászai Mari térhez oly közel álló, a Katona József utca és az Újpesti rakpart sarkán látható vendéglőről nem tudjuk nem azt gondolni, hogy idők kezdete óta itt áll. Ennek ellenére nem nagyon találtunk múltra utaló jeleket, csupán az derült ki, hogy 2012-ben újították föl, és nyitották meg újra. Ráadásul a neve is zavarba ejtő. A kereső a Városligetből meg a XVIII. kerületből is kidob Liget éttermeket, s azokon a helyszíneken minden bizonnyal a környezet határozta meg a névadást. De itt? Ha nem lenne annyi kocsi, látnánk a Dunát meg a Margitszigetet a járdán elhelyezett spontán teraszról, ám akkor is legfeljebb Panorámának lehetne hívni, ha már ilyen szürkeséget akart a keresztapa.

false

A két évvel ezelőtti felújítás ellenére a Liget tipikus régi vágású vendéglőnek látszik, így hát nem meglepő a magyaros hangvétel. Az már sokkal inkább, hogy a felszolgáló ezerszer udvariasabb és lelkesebb, mint ilyen helyen szokás, és ugyan az étlap "eladási listáját" szinte kizárólag paraszttálak, gulyások és súlyos húsok uralják, úgy tűnik, a szakács nem éri be a szokásossal.

Elsőként a magyar vidéki vendégtálat (1990 Ft) próbáljuk ki, hiszen olyan ínyencségeket ígér, mint a csípős szürkemarhakolbász, a mangalicatepertő és mindenekelőtt a penészes vízibivaly-szalámi. Nos, leginkább a tepertőért éri meg a dolog, az valóban káprázatos. A szalámira meg a kolbászra sem panaszkodunk, ám mindkettőnél annyira a paprika a főnök, hogy származhatnának bármilyen minőségi vágómarhától. A hideg almalevest (850 Ft) korai desszertként kezeljük, csodás tejszínhabbal dobták fel, ráadásul a leves sem valami befőtt alapanyaga. Hogy még izgalmasabb legyen, zellerchips a feltét, ami egy kissé felkavarja a cukrászdai hangulatot, de semmi gond, kifejezetten jót tesz neki.

Amilyen rosszat a sajttöltelék a rántott sertésszűznek (2250 Ft). A hús tényleg klassz, ám az étlap valami mást ígért "bélésnek" - sonkát és füstölt, diós gomolyát. Az előbbi oké, ám az utóbbi nettó Karaván sajt, még a "smirglit" sem szedték le a széléről. Ciki.

A szürkemarhapörkölt (2450 Ft) már nem. Igaz, hogy az étlapi beharangozó miatt, ami azt állítja, hogy "ellenőrizhető forrásból, zamatos színhúsból készült", valami nagy-nagy csodára számítunk, és az elmarad, azért panaszra sincs okunk, messze az átlag fölött teljesít.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

A krétafelkelés

Valaki feljelentette Michal M.-et – az eset nem nálunk, hanem a távoli és egzotikus Szlovákiában történt. Nálunk ilyesmi nem fordulhat elő.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.