A tavasz első hétvégéjén Szentendrére kiakaszthatták volna a megtelt táblát. Amerre a szem ellát, ténfergő tömegek, határozott bizonytalansággal, teljesen céltalanul. Úgy tűnik, hogy a város nem készült fel a március eleji napfényre, langyos időjárásra, nincs sem kirakodóvásár, sem táncdalfesztivál, de a vendéglátóipar sem ébredt még fel téli álmából. Teraszok nincsenek, egy csomó helyen a redőnyt sem húzták fel. Lehet, hogy nem is fogják.
| ||
A Régimódi vendéglőre esik a választásunk a Fő téren. Valószínűleg onnan a név, hogy egy műemlék házban vertek konyhát, de közelebb lépve más múltra utaló jeleket is találni. Az ablakon alig látni be, annyira "ápolatlan", odabent meg a Kádár-korszakra jellemző leosztás fogad. A külső terem söntés és kocsma, a belső meg az étterem. A berendezés láttán ismét csak a névadóra gondolunk: nemcsak a bútor, miként a tányér, az evőeszköz is ántik, ám ezt némiképp hidegre vágja a narancssárgára festett fal, és akkor a csillárból kilógó energiatakarékos izzókról nem is beszéltünk. Ennek fényében még inkább érthetetlen a kifüggesztett tábla "I. kategória" felirattal.
Szerencsére az árakon is látni, hogy ezzel a first class dologgal csak hülyéskednek. Az erőleves libamájgaluskával (600 Ft) a porcelántányér miatt volt emlékezetes. Amúgy teljesen átlagos, benne puha, májas cuccok, amikről meg nem mondanánk, hogy ez most tényleg liba vagy valami más.
A kétszemélyes vadtálban (7200 Ft) minden reményünk. A fémtálca - hasonlóan a porcelántányérhoz - nagyon menő, de amikor meglátjuk, hogy a lakoma egyik elemét, a gombás őzpörköltet miféle édes kosárkába tették, olyan érzésünk támad, mintha 20 évet visszamentünk volna az időben. Pedig ez a legjobb része a terülj asztalkámnak. A rozmaringos szarvas nem elég rozmaringos, viszont a kelleténél szárazabb. De a legnagyobb csalódást az áfonyás vaddisznócomb jelenti - egyáltalán nem tűnik frissnek. Szerencsére a burgonyafánk köretről nem kell ilyet mondanunk. Friss, ropogós, a megmaradt áfonyával a desszertet is pótolja.
