Egy-Ügy

  • Kukorelly Endre
  • 2012. június 12.

Ezer és 3

Olvastam Nyirő József Madéfalvi veszedelemjét. Megvan nekem, keresztanyámtól örököltem, Erdélyi Szépmíves Céh, Kolozsvár, év nélkül, az ostrom alatt rongálódott példány.


Fotó: Kollányi Fotó

Regény, krónika inkább, a „székelyöldöklésről” (SICVLICIDIVM): Mária Terézia megbízottja, br. Siskovics József altábornagy 1764 vízkeresztje utáni hajnalon a sorozásnak ellenállókat ágyútűz alá vonatta, vagy kétszázan meghaltak. A székelyek tömegesen menekültek Moldvába, ahonnan 10 esztendő múlva, br. Hadik András közbenjárására a töröktől kiürített Bukovinába telepedtek. Gimnazistaként olvastam, tetszett. Torokszorító. Néma küzdelem című regénye is megvan, azt nem olvastam. Amikor minden átmenet nélkül vadul wassalbertezni kezdett a középosztály irodalommal szemben amúgy rezzenetlenül közönyös, ám súlyos politikai angazsálódásához mindenképp irodalmi megerősítést is kereső része, azon hüledeztem, vajon nincs-e senki, aki elmesélje nekik, hogy jobboldali íródeficit ide vagy oda, ennyire azért nem rossz a helyzet? Még Erdély-ügyben sem, mert ha Tamási jó, de nem jobb, ott van például Nyirő.

Hát itt van.

Eléggé jobb, Wassnál mindenképp jobb, egyáltalán: író.

Ezt-azt később olvastam még tőle, vegyes. Dagály és szikárság, zengzet, közhelyhalmaz, székelynépsors, havasipásztoríz, mulatságos és megindító, balladás, helytáll/észjár, egyszerű-de-csavaros, szegény-de-kitart, sokat nem bírsz belőle. Fajdkakasok dürgése, hallgatod, szép, sok, öreges-avíttas, modoros, elkapcsolod.

A Dunatévét is elkapcsolhatod. Az a tömény, székelyöldöklő sete-sutaság és hamiskomorkodás, a giccshalmaz, ami Nyirő (a román hatóságok által jogtalanul és/vagy kisstílűn megakadályozott) újratemetését kísérte (volna), magáért beszél. Vagyis hát nem beszél magáért, nem, nem, nem.

Nem, semmi nem beszél magáért, az ízléstelenség, a reménytelenül csúf nem beszél, hanem állít: magát, egész’ közvetlen’ az orrod elé. Elléphetsz onnan, elfordulhatsz, elhajolhatsz, nem muszáj nézned. Nem kötelező, egyéb csatornákon más(fajta ízléstelenség) megy, és persze olvashatsz is, akár Nyirőt, jobban jársz. Mindez mégsem ilyen flottul megoldható: az van ugyanis, magyarok, hogy itt államilag nyomják le a torkunkon az irodalomnak álcázott politikai giccset. Az a kormányzat ad el nekünk egy a politikában a nyilasok oldalára keveredett, ott végig kitartó, jó negyedvonalbeli írót mint kanonizálandót, mely amúgy a sztratoszférából szarik az irodalomra. Tisztán szavazatmaximálási okokból, rezzenéstelen arccal, végtelen cinizmussal áldozva föl bármit, ami szent. A magyar kultúrát, árva székelyeket, náluk is árvább gyanútlanokat, a haza üdvét.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.