Mit csinálnak Magyarhonban?
Esznek, isznak és danolnak.
Semmi baj sincs? semmi gondrém
(Vörösmarty Mihály)
Húzzanak el innen ők, ezt sokszor gondoltam, sokféle helyzetben, és nyilván becsaptam magam vele. Nyilván nem húznak el innen, ez a lényege a dolognak, azért csinálják mindazt, ami miatt ez jut eszembe, hogy ők hozzám képest mindenképp (itt) legyenek, akkor és úgy is, amikor és ahogy nekem már végleg nincs kedvem létezni. Ha valaki tehát egy számára elviselhetetlen helyzetben arra vár, hogy azok, akik a helyzetet számára elviselhetetlenné tették, menjenek el onnan, ahelyett, hogy ő menne el onnan, annak a helyzete ezek szerint korántsem elviselhetetlen. Hanem elviselhető. Simán viseli, ahelyett, hogy elmenne onnan a francba – no, és ez a valaki vagyok én. Voltam, vagyok, nem mentem el, nem fogok elmenni, a szüleim maradtak ’56-ban – anyám ment volna, apám nem –, visszajöttünk ’67-ben Münchenből – apámmal voltam, anyámat és a húgomat túszként visszatartották – és így tovább. A legsivárabb hetvenes években sem, a kilátástalannak tűnő nyolcvanasokban sem léptem le. Le kellett volna lépnem. Lépj le!
Menj el onnan, ahol nem jó neked. Aki elmegy, annak igaza van. És meg fogja bánni, ahogy az is megbánja majd, aki marad. Én megbántam. Ha arra gondolok, hogy miért nem maradtam 1974-ben Londonban vagy Stockholmban, ’76-ban Párizsban vagy Brugge-ben, ’77-ben Dubrovnikból miért nem szöktem át Olaszországba, miért nem maradtam ’80-ban Rómába, hogy legalább Bécsben le kellett volna szállnom hazafelé a vonatról, ’82-ben Barcelonában vagy ’87-ben Amszterdamban ragadni, hogy miért nem telepedtem le ’88-ban Hamburgban, egy Hamburghoz közeli, Rethwischfeld nevű kis északnémet faluban, akkor összeszorul a gyomrom. Összeszorul a szívem. Aztán megváltozott a rendszer.
Idejött, ami miatt oda kellett volna menni. Szabadság, banán, választás.
Belépsz a boltba, és leemelsz egy fürt banánt. A banánt választod, és minden oké, minden megváltozott, te is, főleg te magad. Gyökeresen más, gyökeresen ugyanaz. New Yorkban maradok 1992-ben. Berlinben 1996-ban. Berlinben kellett volna maradnom, vagy NY-ban, ez teljesen világos. Egy évig éltem Berlinben, aztán lejárt – de mi járt le?
Azon kívül, hogy az élet jár le? Elszaladt az az év, meg mindenféle év. El szoktam menni a berlini lakásom elé, a volt lakásom elé, az én lakásom, mások laknak a lakásomban, ugyan miért laknak mások az én lakásomban? Milyen alapon? Miért nem tűnnek el onnan? Leszállok a Halensee-nél a 29-es buszról, akkor 129-es volt, úgy látszik, átszervezték a berlini tömegközlekedést, átsétálok a vasúti hídon, álldogálok a kapunk előtt, muszáj lekuporodnom a fájdalomtól. Menj el, maradj ott, ahol jó neked, ahol nem túl rossz neked, vágyakozz, bánd meg, fájjon, marjon beléd a fájdalom, úgyis meg fogod bánni! Sírj, nevess, oldd meg! „Nevess a világ ostobaságain, meg fogod bánni, sirasd el, azt is meg fogod bánni; nevess a világ ostobaságain vagy sirasd el, mindkettőt meg fogod bánni; vagy nevetsz a világ ostobaságain, vagy elsiratod őket, mindkettőt megbánod”, így 1843-ban a Vagy-vagy-ban (Enten-eller) Søren Kierkegaard. És hozzáteszi, „ez, uraim, minden életbölcsesség foglalata”. Nincs jó.
Illetve jó így. Illetve nem jó, és ha jó is, nem elég jó, de ez van, és ez legalább van. Ott ragad és visszajön, aki tud, az elmegy, aki nem tud, az is. Ha tudsz, maradsz, és ha nem tudsz, akkor is maradsz. Hogy’ lehet élni/nem lehet megélni egy „háromszáz eurós” országban, mondja, és elmegy háromszor annyiért cselédnek. Elmegy hiányszakmába dolgozni tízszeres bérért, elmegy, mivel úgy érzi, itt bántják, minimum megbántják a származása, vallása vagy mit tudom én, micsoda miatt. Jól teszi. Tömegével mennek a magyarok külföldre, utoljára ez a forradalom leverése után volt így. Húszezer költő Nyugatra tart, írta akkor Cs. Szabó László Londonban, ahogy „húszezer cseh költő” tartott Nyugatra ’68 után. Egyszer, sok-sok éve, egy müncheni kocsmában Ota Filippel söröztem, és nem igazán tudtam levenni, hogy jó-e neki, vagy mi van. Jó volt neki, ezt végül is az döntötte el bennem, hogy cseréltem volna vele. De hát maximum magaddal cserélsz.
