A Hit Gyülekezete már ott tart, hogy a Coca-Cola azt üzeni, hogy a magyar alaptörvény jogellenes

  • narancs.hu
  • 2019. augusztus 6.

Fekete Lyuk

Meg ott, hogy a plakátok "kiskorúakat csábítanak".

Pár órával azután, hogy a Németh Sándor féle Hit Gyülekezete Facebookon a Coca-Cola-plakátok leszedetése mellett kampányolt, magyarázatképpen 6 kérdést intézett a céghez.

A gyülekezetet felháborította a Coca-Cola közleménye, legfőképpen az a passzus, hogy hisznek az egyenlő emberi jogokban. Németh Sándorék szerint ez abszurd, és egy cég amúgy se írjon emberi jogokról semmit.

Szerintük innentől Coca-Colát nem ihat nyugodtan bárki, mert mostantól politikai állásfoglalásra kényszerül, hiszen "a terméket magyar ellenzéki politikusok, közéleti szereplők, és a média egy része a kormánnyal szembeni elutasításuk jelképévé tették."

A Coca-Cola pedig melléjük állt, sőt, ezzel "megerőszakolja emberek lelkiismertetét."

(Ajaj, mit isznak mostantól a homofób kormánypártiak?!, szinte halljuk a rimánkodás kétségbeeset kórusát, ugyanis ők elég sokan vannak, úgy tűnik, és hangjukban mintha ott bújkálna a vágy a kólakortyolásra, s szinte már megfogalmazódik bennünk valamiféle sajnálat is, de még előtte ezt a zárójelet inkább zárjuk be gyorsan, hűtsük le magunkat egy kól... bio háziszörppel, mert van ennél még lejebb. Nézzük csak tovább az egyház "érvelését".)

A négyes pont például előjön azzal, hogy a cég nyilvánvalóan át akarja írni a magyar alaptörvényt, hiszen abban meg van határozva a család és házasság fogalma. (Mellékes, hogy ezekről a Coca-Cola nem tett állítást sem pro, se kontra, sem a plakátokon, sem a közleményben.)

Idézzük a szöveget, mert érdemes rögzíteni, jól megézni, és levonni a következtetéseket:

"4. Minden cégnek joga van ahhoz, hogy bármely fogyasztói csoport felé – így akár a homoszexuálisok felé - reklámkampányt folytasson. A Coca-Cola azonban ezt a kampányát tudatosan a legforgalmasabb közterületekre (metróállomások, belvárosi csomópontok) vitte ki. Magyarországon az alaptörvény kimondja minden ember egyenlőségét, de egyértelműen meghatározza a házasság és család fogalmát is. A Coca-Cola plakátjaival és melegpárti hitvallásával azt üzeni a magyar társadalomnak, hogy az alaptörvény jogellenes, és változásra van szükség. Sokan akarják ma kívülről megmondani azt, milyen legyen Magyarország. Ezt azonban kizárólag a magyar választóknak, és a magyar társadalomnak joga eldönteni. A magyarok harminc éve elutasították azt, hogy Moszkvából mondják meg nekik, mi a jó és mi a rossz. Miért akar most egy cég Atlantából kioktatni bennünket?"

Az ötös pont pedig azzal vádolja a céget, hogy kiskorúakat „homoszexualitás támogatására akarja csábítani“.

"5. A közterületi reklámok korlátlanul elérik a gyerekeket. A szexuális intimitásban ábrázolt homoszexuális párok és egy gyerekek által is fogyasztott tömegtermék összekapcsolása megtévesztő módon beavatkozik a gyermekek személyiségfejlődésébe. Miért kényszeríti a Coca-Cola arra a gyerekeket és a szülőket arra, hogy az utcán, közlekedés közben morális meggyőződésükkel ellentétes képeket lássanak? Miért akarja a Coca-Cola a homoszexualitás támogatására csábítani a kiskorúakat? Ki jogosította fel a céget arra, hogy a szülők, pedagógusok helyett oktasson?"

A szöveg alján az aláírás: A Hit Gyülekezete Lelkészi Hivatala.

Elsőként Boldog István fideszes képviselő hirdetett Coca-Cola-bojkottot a plakátok miatt. Pár napja a kormánypropganada egyik online újságnak álcázott pöcegödre vetett fel hasonlóan magvas gondolatokat a meleg emberek és a kiskorúak közötti kapcsolatról, még korábban pedig maga Kövér Lászó beszélt arról, hogy a „normális homoszeuálisok“ nem akarnak egyenrangúak lenni, és az örökbefogadási szándékuk miatt a pedofilokkal vannak egy szinten.

false

 

Fotó: Coca-Cola Facebook

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.