A Magyar Gárda romjain megalakult a Nemzeti Légió

  • narancs.hu
  • 2019. május 14.

Fekete Lyuk

Toroczkai nagy szervezkedésbe kezdett.

A Mi Hazánk elnöke ma egy sajtótájékoztatón jelentette be, hogy új honvédelmi szervezetet hozott létre Nemzeti Légió néven – írja az Index. Torockai szerint nagy szükség van a légióra, hiszen a Magyar Gárda már a múlté, amit először az MSZP próbált betiltani, majd a Fidesz, később pedig a Jobbik "árult el".

Torockai elmondta, hogy a Nemzeti Légió nem a Magyar Gárda jogutódja, viszont szeretnék a korábbi szervezet „eszmeiségét” és „önzetlenségét” továbbvinni, éppen ezért nyitva áll az ajtó minden egyes gárdista előtt.

A nagy nemzetvédő munkát egy kis felvonulással fogják kezdeni Törökszentmiklóson. Feladatukról pedig annyit árultak el, hogy többek között honvédelmi ismereteket akarnak átadni, illetve katasztrófahelyzetekben  - például árvizeknél – kívánnak segíteni. Dorogi György az egyik leendő légiós pedig arról beszélt, szerinte a hadsereg nem biztos, hogy képes megvédeni az országot, a rendőrség szerepét pedig nem tudják pontosan behatárolni.

Figyelmébe ajánljuk

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.

Vegetál, bezárt, költözik

Az elmúlt másfél évtizedben szétfeslett a magyar múzeumi rendszer szövete. Bizonyára vannak olyan intézmények, amelyek érintetlenek maradtak a 2010 óta zajló átalakulásoktól: vidéken egy-egy helytörténeti gyűjtemény, vagy Budapesten a Bélyegmúzeum – de a rendszer a politikai, s ezzel összefüggő gazdasági szándékokból, érdekekből kifolyólag jelentősen átrajzolódott.