Bayer rágalmazásért feljelenti a Momentum ifjúsági szervezetének három tagját, miközben Lenin-fiúknak hívja őket

  • B.P.M.
  • 2019. április 3.

Fekete Lyuk

„Három beszédhibás, izzadó tenyerű kis köcsög” - írta a publicista. A szervezet tagjai Bayer 32 ezer forintért bérelt, Várban található ingatlanjánál demonstráltak.

Ahogyan azt a Narancs.hu is megírta, tegnap kiderült, hogy a kormánypárti publicista, Bayer Zsolt 32 ezer forintért bérel önkormányzati lakást a Várban. A Momentum Mozgalom ifjúsági szervezetének, a TizenX-nek három tagja elment az érintett ingatlanhoz, ahol többek között olyan állításokat tettek, mint „sokan nem tudják megfizetni az albérletét, miközben ez az ember egy tankönyv áráért lakik itt”; „tisztelt Bayer-úr, ön egy mocskos, NER által eltartott, rohadt kis proli”, majd krétával a lakás előtt található járdafelületre olyan feliratokat írtak fel, mint „király után kiskirályt a várba?” - az akcióról a Mérce készített felvételt.

Nem is kellett sokáig várni a válaszra, Bayer Zsolt Leninfiúk című blogbejegyzésében reagált:

„Most hozzám látogattak el a Lenin-fiúk. Három beszédhibás, izzadó tenyerű kis köcsög. És össze-vissza hazudoznak. Leginkább azért, mert fogalmatlan seggfejek. Mind egy gé (M1G). Másodsorban azért, mert sejtelmük sincs arról, mi mit jelent. Persze, ez nem jelent felmentést semmi alól. Úgyhogy innen folytatjuk. Addig is tanuljatok, érdeklődjetek, kérdezzetek, ne maradjatok ilyen ócska kis retkes prolik. Ja! A kedves édesanyátok, az kap kedvezményesen lakást a várban, nem én. Eddig érthető?” - írta. Hozzátette: A három M1G ellen becsületsértés, rágalmazás miatt feljelentést teszek, a hírt közlő sajtótermékekkel szemben pedig helyreigazítási pereket kezdeményezek.

Nagy Blanka reagált az újabb kormánypárti támadásokra

„Nem a jegyek ítélik meg az embert." A diáklány az után posztolt, hogy a kormányközeli bulvárlap, a Ripost, aztán a legtöbb fideszes médium Nagy Blanka ellenőrzőjéből közölt adatokat, pontosabban azt, hogy milyen jegyei vannak.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.