Deutsch Tamás megmagyarázta, hogy a korábbi kormányok miatt vezet Magyarország az uniós csalási statisztikában

  • MTI
  • narancs.hu
  • 2019. szeptember 4.

Fekete Lyuk

Hát, mégis mi más lehetne az oka, hogy ha másban nem is, korrupcióban az élen járunk.

A szocialisták és a liberálisok kormányának 2010 előtti korrupciós ügye az, ami vastagon hozzájárul ahhoz, hogy az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala (OLAF) éves jelentésében Magyarországra vonatkozóan még mindig magas pénzügyi következményekkel járó ajánlást fogalmazott meg – ezt találta mondani Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő Brüsszelben, magyar újságíróknak nyilatkozva szerdán, miután kedden megjelent, hogy Magyarországon végezte el a legtöbb vizsgálatot az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) 2018-ban.

Magyarország hasít - legalábbis az uniós csalási statisztikában biztosan

Az OLAF nálunk vizsgálódott a legtöbbet.

A képviselő arra akarta terelni a  figyelmet, hogy szerinte az ellenzéki magyar EP-képviselők a jelentés kapcsán "megszokott módon az igazságról és a lényegről elfelejtették tájékoztatni a nyilvánosságot".

Hisz' Deutsch kiemelte, a 2010 előtti korrupciós ügyek között Magyarország történetében ugyanis a legnagyobb ilyen ügy a budapesti 4-es metró korrupciós ügye az, amely hozzájárul ahhoz, hogy ilyen adatok szerepelhetnek a jelentésben.

A politikus közölte, a kormány megtette azokat az intézkedéseket, amelyek lehetővé teszik, ha tényleges pénzügyi következményei lesznek az OLAF ajánlásának, az azokkal kapcsolatos helytállás azokat a cégeket érintse, amelyek szabálytalan és korrupt intézkedéseit az uniós vizsgálat feltárta, ne pedig a magyar adófizetőket.

Deutsch Tamás sérelmezi, hogy meglátása szerint kampányidőszakban az OLAF más brüsszeli intézményekhez hasonlóan közvetlenül avatkozik be a magyarországi választási kampányba, segítve a magyar baloldali ellenzéket.

Azzal kapcsolatban, hogy tavaly Magyarországról 33 bejelentést regisztráltak feltételezett csalásokra vonatkozóan, a fideszes képviselő kiemelte, ezen feljelentések döntő részét az ellenzéki pártok, azok politikusai, vagy politikai aktivistái nyújtották be az OLAF-hoz.

A fideszes képviselő kiemelte, hogy szinte valamennyi lényeges, Magyarországra vonatkozó adat az OLAF korábbi években közzétett jelentésében foglaltakhoz képest kedvezőbb lett. Mert bár az unióban 2018 folyamán a legtöbb OLAF-vizsgálatot Magyarországon zárták le, a 2017-es 10 nyomozás helyett csak 9-re került sor, amely Deutsch szerint szintén kedvező változás.

Míg Deutsch nem volt rest mindent az ellenzék rovására írni, az Elios-ügy valahogy kiment a fejéből. Sok milliárd adófizetői forintról van csak szó...

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.