Erdélyi települések is simán megkapták a Virágos Magyarország-díjat

  • narancs.hu
  • 2019. október 5.

Fekete Lyuk

Miért is ne?!

Székesfehérvár, Orfű és Budapest V. kerülete nyerte meg idén a Virágos Magyarország verseny fődíját. Két vidéki város pedig részt vehet majd az Entente Florale Europe nevű európai környezetszépítő versenyen – jelentette be a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója.

Az utazás élményéhez nagyban hozzájárul a rendezett és virágos településkép, a gondozott környezet – mondta Guller Zoltán, aki szerint a verseny célja nem csak a települések szebbé tétele, hanem egy egész közösség kialakítása, és a környezeti nevelés is.

Idén 333 település nevezett a versenyre, nem csak Magyarországról, de Erdélyből is – a tervek szerint pedig idővel a többi határon túli területre is kiterjesztik majd a Virágos Magyarország mozgalmat.

Zöldül az ország és az egykori ország.

A fődíjak mellett miniszterelnöki különdíjat kapott Lenti és Telkibánya, a belügyminisztériumtól Tatabánya és Rajka kapott elismerést, Szarvas és Csopak pedig turisztikai különdíjat vehetett át. Az erdélyi települések között Sepsiszentgyörgy és Csíkszépvíz lett a győztes.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.