Felcsapott dj-nek a 30 éves évfordulót ünneplő Németh Szilárd

  • BM
  • 2020. május 3.

Fekete Lyuk

A harminc év, az harminc év.

Szombaton volt a harminc éves évfordulója annak, hogy megalakult az első szabad választásokat követően az Országgyűlés. Orbán Viktor miniszterelnök egy 1990-ben készült képpel emlékezett meg erről az évfordulóról, amin a fiatal titánokból álló, akkori Fidesz-frakció látható Deutsch Tamástól kezdve Kövér Lászlón át egészen Áder Jánosig. A párt később a parlamentben is tiszteletét tette.

Ugyanakkor az ünneplők névsorából kiemelkedik egy politikus, aki megtalálta a tökéletes módját annak, hogy miképpen lehet a mostani karanténkörülmények között is egy eszeveszett bulival elengedni a mögöttünk álló három évtizedet.

Németh Szilárd 30 éve szabadon című rendszerváltó Facebook-házibulija este 7-kor startolt el a Roxette örökzöld slágerével.

A nyitódalt a Beatricétől, az Azok a boldog szép napok...

... a Scorpionstól a Wind of Change ....

...majd a Karthagótól az Apáink útján követte.

Végül pedig az estét a minden jobboldali-konzervatív nemzetet szerető honfitárunk kedvenc „stadionban felállva éneklős” klasszikusa, az Ismerős Arcoktól a Nélküled zárta.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.