Folytatódik a matricázás: beszálltak az ifjú kereszténydemokraták is

  • narancs.hu
  • 2018. június 14.

Fekete Lyuk

Ráadásul sikerült mindezt egy csillagos háznál véghezvinni.

Két nappal ezelőtt Hollik István egy sajtótájékoztató keretében felmatricázta az Amnesty International budapesti irodájának ajtaját, mondván, hogy „az Amnesty Internationalhez hasonló – bevándorlást támogató – szervezeteket nevén kell nevezni, és nyíltan harcolni kell ellenük”. A „Bevándorlást támogató szervezet” feliratú matrica elhelyezése után pedig kijelentette: „minden bevándorláspárti szervezethez el fognak menni.”

Kedves Hollik István, a következő mi lesz, egy szép sárga csillag az ajtónkon?

A bukott fideszes nyüzsgönc nyilvánosan bélyegezte meg a civil szervezetet. „Az Amnesty Internationalhez hasonló – bevándorlást támogató – szervezeteket nevén kell nevezni, és nyíltan harcolni kell ellenük” – jelentette ki Hollik István a szervezet budapesti irodája előtt tartott mai sajtótájékoztatóján. A fidesz.hu tudósításából megtudhattuk azt is, hogy Hollik szerint „az Amnesty International is egy bevándorlást támogató szervezet.

Ezen felbátorodva csütörtökön délelőtt Tisóczki Flóra, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) külügyekért felelős alelnöke szintén egy „Bevándorlást támogató szervezet” feliratú matricával jelent meg a Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület irodájának helyet adó épület bejáratánál, a VIII. kerületi Népszínház utcában.

A forgatókönyv pedig most is ugyanaz volt: sajtótájékoztató és matricaragasztás.

false

 

Fotó: MTI – Máthé Zoltán

 

A dolog pikantériája, hogy mindezt egy csillagos ház előtt sikerült véghezvinnie az IKSZ-nek, szúrta ki a Mérce. Vagyis egy olyan ház előtt, amit a vészkorszakban sárga csillaggal jelöltek meg, hogy tudják, ott szintén a sárga csillagot viselő zsidók laknak. A Népszínház utcai csillagos házról itt olvashatnak bővebben.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.