A Petőfi Irodalmi Múzeum hétfőn este tette ki Facebook-oldalára azt a megdöbbentő videót, amiben Gulyás Gergely Arany Jánosról beszél.
Akár a PIM vezetője, Prőhle Gergely, akár Gulyás Gergely jelenleg a Miniszterelnökséget vezető miniszter volt az ötletgazda, a koncepció mindenképp zseniális: csak jó sülhet ki abból, hogy jogász szakpolitikusok, a kormány legnagyobb hatalmú vezetői, kormányinfó-házigazdák, esetleg mezei frakcióvezetők legkedvesebb költőikről vallanak bordó nyakkendőben, fehér háttér előtt. Persze nyilván mindenféle píárszempontok is találkoznak itt, mindenki örömére, kellemeset összekötve a hasznossal.
És Gulyás ki is hozza a maximumot a dologból.
Annyi sületlenséget hord össze, olyan savanyú képpel, a magyarra csak nagyon távolról hasonlító bikkfanyelven, hogy erős a gyanúm: itt bizony elköveti élete legnagyobb trollkodását, és nemcsak önmaga, hanem a 2010-es évek Magyarországának tájékozott, kultúraszerető, polgári, ha tetszik, emberarcú Fidesz-politikusának paródiáját prezentálja.
Úgyhogy vegyük észre a performance-ában a teljesítményt, és tegyük fel a kérdést: ha valaki akarna, vajon tudna-e ennél unalmasabban, kedvetlenebbül és kelletlenebbül beszélni a kedvenc verseiről?
Ragadjunk ki pár mondatot, csak úgy, céltalanul, önmagunk szórakoztatására.
„Nekem számtalan személyes, kedves versem is van Arany Jánostól” – ihletett, szinte eksztatikus kezdés, ami azonnal feledteti, hogy ezeknek a szavaknak így, ebben a sorrendben pont nincs értelme.
De ha fennakadnánk ezen, nem tudhatnánk meg, hogy az Emlények egy „szép emlékezés” – kár lenne érte, hiszen eddig úgy gondoltuk, vers az emlékezésről.
Sőt, azt mondja: ennél szebb emlékezés „aligha van a magyar irodalomban”. És itt fontos kiegészítés jön: „vagy legalábbis nagyon kevés hozzá hasonló van a magyar irodalomban.” Nem mindegy!
Újabb fifikás kijelentéssel folytatja az ifjú fidesztéta: „balladái szinte mind tökéletesek”, de Gulyásnak „mégis” – vajon miért mégis? – egy kevésbé ismert ballada a kedvence. Micsoda gondolatfűzés, emeljük képzeletbeli süvegünket.
Egyébiránt A hamis tanú a politikus kedvence, ez önmagában is kiemelendő és meggondolkoztató.
Aztán rögvest ki is derül a miniszter és kedvenc verse között létesült viszony természete: gyermekkora óta „versmondó versenyeken vagy versmondó esteken” „sokszor mondta”.
Ne bagatellizáljuk el, az ilyen élményektől, mármint a versmondó versenyektől, őszintén dobban meg a befutott politikusok kérgesedő szíve, ebben nem kételkedem.
Gulyás arcán ez nem látszik, de annyi baj legyen.
A Toldi „nyilván minden gyermeknek az egyik legkedvesebb gyerekkori irodalmi élménye”, jut eszébe az átütő gondolat, és hát ki vitathatná, hogy a gyermekeknek gyerekkori élményeik vannak? (Speciál szerintem nem annyira nehéz utálni a Toldit első olvasáskor, de mindegy.)
Nehéz elhinni, de csak most jön a csúcspont: „és versei sokasága sokszor még jövendőmondóak is.”
Kiolvasta a zaccból Trianont Arany, micsoda költő!
Kis kitérő, fontos tanulsággal: amikor egy kormánypárti politikus gondolkozni próbál, és fingja sincs, mit mondjon, mert semmi értelmes nem jut az eszébe, a szája közben ezeket a szavakat formálja: „úgyhogy egészében és összességében azt mondhatjuk, hogy nagyon büszke lehet Magyarország arra, hogy” – és innentől tuti megtalálja az elveszített fonalat.
„Nekünk hál’ istennek nagyon sok irodalmi nagyságunk van, de szerintem közülük is a maga egyedülálló tökéletességével, nyelvi tisztaságával és gazdagságával Arany János kiemelkedik.” Ez a zárszava annak az embernek, akinek miniszterként például az a feladata, hogy órákat végigbeszélve újságírók kérdésére válaszoljon.
Bevalljuk, nem találunk szavakat, pedig valami ilyesmi volna a szakmánk.
Esterházy Péter sírva-rötyögve gazsulál a Jóistennel, miközben Sárbogárdi Jolán csettint egyet a nyelvével.
Nekünk hál’ istennek nagyon sok politikai nagyságunk van, de szerintem közülük is a maga egyedülálló tökéletességével, nyelvi tisztaságával és gazdagságával Gulyás Gergely kiemelkedik.
