Isteni számadással fenyeget a halloween miatt a szigetszentmiklósi református óvoda

  • narancs.hu
  • 2024. október 24.

Fekete Lyuk

Az intézmény nagyon markánsan megfogalmazta, mi a baj a halloweennel, és mitől kell félnünk, ha ünnepeljük.

„NE ÜNNEPELD A HALLOWEENT!”– kezdi erősen a hvg.hu által kiszúrt Facebook-posztját a Szigetszentmiklósi Hajnalcsillag Református Óvoda. De szerencsére sikerült tovább is mennie az intézménynek a Nagybetűs Dolgok megfejtésében:

„Van nekünk egy Élő Istenünk, feltámadott megváltónk, Jézus Krisztus! Nem kell nekünk a halált, az ördögöt ünnepelnünk! Nem kell a gyerekeket csontváznak, boszorkánynak öltöztessük! Nem kell átvegyünk semmilyen idegen néptől pogány ünnepeket, szokásokat! Fontos tudni: a halloween a sátánisták ünnepe!”

Itt még nem álltak meg, ugyanis azt is megtudtuk, hogy a halloweent sokan tudatlanságból ünneplik, „de ennek így is. Úgy is következménye van”, a következmény pedig az lesz, hogy „felelősségre lesz vonva mindenki végső soron”, és „az élő Isten előtt számot kell adni mindenért”.

Mint megtudhatjuk, a halloween a „sötét ünnep”, és az is előfordul, hogy „okult, pogány eredetű rendezvényt” hirdetnek közösségi épületekbe, emiatt aztán „a halloween nagyon veszélyes mindenkire nézve”. A dolgot ezzel nem zárták le, és egy pontos listát is adtak arról, kik azok, akiknek nem érdemes ünnepelnie a halloweent: 

  • a magyaroknak,
  • a józan gondolkodásúaknak,
  • azoknak, akik szeretik a gyerekeiket,
  • a reformátusoknak, mert nekik van saját ünnepük, a reformáció.

Ezek alapján a külföldi, kicsit ittas, a gyerekükkel rosszban lévő katolikusok bulija is lehet a halloween.

A magyar halloween-vita hosszú évek óta tart, ugyanis különféle csoportok szerint ez az ünnep nem fér meg a Magyarországon hagyományosan tartott Mindenszentekkel annak ellenére, hogy az alapvetően menő jelmezekről és a piálásról szóló halloween október 31-én, a Mindenszentek pedig november 1-jén van.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.