Lázár János a kocsmában kezdte az EP- kampányt

  • CD
  • 2019. április 23.

Fekete Lyuk

Csongrád megyét járva, épp Földeákon.

Látványos jókedvvel kezdte meg Lázár János a 2019-es európai parlamenti választások kampányát – erről tanúskodik a Facebookon közzétett videója.

"Földeákon beléptem a kocsmába" – tájékoztat maga Lázár János.

Majd elmeséli, hogy 1998-ban vett részt az első választási kampányban, vagyis már 21 éves tapasztalata van.

"Azt tanultam meg néhai Rapcsák András polgármestertől, hogy minden választási kampány alkalmával be kell menni a kocsmába, hogy az ember megtudja a hangulatot, és megismerje a helyzetet."

Lázár János elmondása szerint a településeket járva arra kérik a választó polgárokat, hogy május 26-án menjenek el szavazni, vegyenek részt az európai parlamenti választásokon, mondják el véleményüket, kik képviseljék a magyarokat Brüsszelben.

De arra is bíztatja az embereket, kéri őket, mondják el véleményüket, vagyis jó helyre szavazzanak, védjék meg Európát, Magyarországot, és állítsák meg a bevándorlást.

"Ehhez keresünk szövetségeseket" – teszi hozzá nagy lelkesen.

Lázár János hivatalos oldala

Földeákon a kocsmában kezdtük a kampányt.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.