Menczer Tamás egy Romantikus Erőszak-idézetre volt büszke az Országgyűlésben

  • narancs.hu
  • 2025. március 24.

Fekete Lyuk

Nem egy füstgránát, de akár valami nagy kulturális fordulat előszele is lehet, hogy egy bibsiző és cigányozó slágergyáros lett a hivatkozási alap.

Újrabb kultúrtörténeti fordulópontot ért el hétfőn a magyar parlament, ahol Menczer Tamás, a kormány szellemi focihuligánja egy szurkolói mondatot idézett. Ezzel kacifántos módon azt támasztotta alá, hogy a magyar „baloldal” nem áll fel a Nélküled című számra, amit a magyar válogatott meccsei előtt szoktak lejátszani, és úgy általában mindenféle szörnyűségre képesek. A pontos idézet, amit az Országgyűlésben is elmondott, így szólt:

„Azt, hogy honnan jössz, soha ne feledd. Koronás címer a szíved felett.” 

A koronás címeres utalás a vasárnap esti Magyarország-Törökország válogatott labdarúgó mérkőzés előtt szurkolói koreográfiaként is feltűnt, ezért lett aktuális az ülésnapon.

Ez nagyon szép gondolat, de Menczer megint nem ásott elég mélyre a nemzeti gondolat archívumában: ez az idézet ugyanis nem csak egy „szurkolói idézet”, ahogy azt a Fidesz kommunikációs igazgatója mondta, hanem egy viszonylag ismert zenekar, a Romantikus Erőszak dalszövege. Sőt, nemcsak egy dalszöveg, a Koronás címer a szíved felett egy dal és egy lemezcím is 2016-ból, a teljes szöveget ide kattintva el is lehet olvasnia Menczer Tamásnak. 

 
Az ominózus idézet
 

Bár a dal a nemzeti rocknak hívott stílusnak a fogyasztóbarát verzióját képviseli, azért érdemes megjegyezni, hogy a Menczer által nagyszerűnek ítélt világlátás ugyanennél a zenekarnál milyen polgári értékekkel társul: a Fegyverbe! című daluk például konkrétan egy Egészséges Fejbőr-feldolgozás, frontemberük, Sziva Balázs egy teljes terjedelmében sajnos már elérhetetlen 2014-es interjúban a magyarok kárára élő zsidó sovinizmusról beszélt. Az árulkodó nevű Aryan Greens Fradi-ultracsoport egyik alapítójaként pedig abbéli vágyának is hangot adott, hogy kedvenc focicsapatában csak “csak a történelmi Magyarország területén született, fehér focisták rúghatnák a labdát”.

De van itt például egy 2012-es sláger is, az így szól:

Félholdas törökök, kutyafejű tatárok

Bibsik, lipsik, tótok és cigányok

Szovjetek, labancok, rácok és oláhok

Mind az kit illet, hozzátok szól, hogy

Ne bántsd a magyart

És boldog leszel

Ha bántod a magyart

Halott leszel

Ne bántsd a magyart

És dalolj velünk

Ha bántod a magyart

Agyonverünk!

És persze nem elfeledendő a Mindig skinhead dalcím is, aminek a témája adott is, de Sziva tisztelgett már lemezen a fehér felsőbbrendűség angolszász alapzenekara, a Skrewdriver előtt is. 

A szurkolói létet főleg szelfiken megélő Menczertől az idézet akár apró hiba is lehetne, de ahogy épp nem olyan rég lapunk is megírta, a Fidesz az elmúlt hetekben egyre látványosabban lép be olyan területekre, ami alapjáraton a Mi Hazánkhoz tartozik. Ennek épp zenében vannak a legkorábbi hagyományai: az állandóan hivatkozott, kötelezővé tett Nélküledet jegyző Ismerős Arcok például eredetileg a szélsőjobbos Jobbik szalonképesebb házi zenekara volt, hogy aztán szép lassan megérkezzenek a NER-be, ezzel megnyitva az állami pénzcsapokat is. Úgyhogy a Romantikus Erőszak előtt akár ki is van kövezve az út a sikerig, hogy aztán utána hivatkozási alappá váljanak olyan kitörölhetetlen kulturális lábnyommal rendelkező zenekarok is az Országgyűlésben, mint a Divízió 88 például.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.