Menczer Tamás szerint Magyarország megelőzte Brüsszelt vakcinaügyben

  • narancs.hu
  • 2021. január 31.

Fekete Lyuk

Hurrá!

„Mit láthattunk tehát az elmúlt hónapokban? Azt, hogy Magyarország megelőzte az uniós tagállamokat, és mindenképpen megelőztük Brüsszelt” – jelentette ki Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára vasárnapi Facebook-videójában. 

A politikus ezt abból vezette le, hogy szerinte Brüsszelből nagyon kevés vakcina érkezik, ezért a kormány elkezdett tárgyalni Oroszországgal; a hazai gyógyszerészeti hatóság engedélyezte is az orosz vakcinát. A baloldal pedig folyamatosan támadja a magyar kormányt, miközben Angela Merkel német kancellár bejelentette, hogy ő is tárgyal az orosz vakcináról. Az államtitkár szerint a kínai vakcina esetében is ez történt; a baloldal támadja miatta a kormányt, miközben Markus Söder bajor miniszterelnök a kínai vakcina fontosságáról beszélt. 

A Telex cikkében megjegyzi, Menczer úgy beszél Brüsszel lekörözéséről, hogy Magyarországon eddig csak az Európai Unió több tagállamával közösen rendelt vakcinával oltott (222 ezer embert), és további 18 ezer Moderna-vakcina érkezését várják. 

 

 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.