Németh Szilárd megüzente a Kétfarkú Kutya Pártnak: ne viccelődjenek!

  • narancs.hu
  • 2018. március 19.

Fekete Lyuk

Érti a rezsibiztos a humort, de szerinte most ennek nincs itt a helye.

A Heti Tv Pirkadat című műsorának vendége volt ma reggel Németh Szilárd fideszes gasztronómus, akinek olyan kérdésekkel kellett szembenézni, mint hogy „tervez-e a Fidesz nagygyűlést az elkövetkezendő három hétben”. De voltak azért izgalmas percei is a műsornak, amelyben a rezsibiztos elmondta, hogy vicces, vicces a Kétfarkú Kutya Párt, de szerinte most nem kellene viccelni, mert a gyerekeink, az unokáink jövőjéről fogunk dönteni április 8-án, és itt „nem babra megy a játék”.

„Nyilván a humort azt bírja az ember, én azt gondolom, hogy a humornak helye van a közéletben is, de most ez nem vicc” – mondta Németh, aki humorológiai elemzésbe is bocsátkozott, és elárulta, hogy a maró gúny és a cinizmus nem egyenlő a viccel és az iróniával.

Némethet arról is megkérdezték, fenyegetőnek tartja-e Orbán Viktor március 15-i, minden kétséget kizáróan fenyegető hangú beszédét, de a Fidesz alelnöke azt mondta, az egyáltalán nem volt fenyegető, szerinte a miniszterelnök történelmi beszédet mondott.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.