Novák Katalin Chilében azon aggódik, hogy hazánkban "nyíltan antiszemita politikai erők már a baloldallal szövetkeznek csak hogy hatalomhoz tudjanak jutni"

  • MTI
  • narancs.hu
  • 2019. április 14.

Fekete Lyuk

Az államtitkár szerint létrejött egy olyan ellenzéki szövetség, mely jelenséget mindenki aggodalommal figyel.

A Fideszt az egyik legsikeresebb tagpártjának tartja a középjobb és jobboldali pártokat tömörítő Nemzetközi Demokrata Unió (IDU) az egymást követő három kétharmados választási győzelméért – mondta vasárnap Novák Katalin Chiléből telefonon az MTI-nek az IDU kétnapos kongresszusát követően.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára elmondása szerint, szó esett a konferencián arról is, hogy mi zajlik az Európai Parlamenten belül az Európai Néppártban.

Állítólag elhangzott, hogy az IDU számára a Fidesz szövetséges, látják, hogy ugyanazokat az értékeket képviseli, amelyeket az IDU is sajátjának tart: a demokráciát, a vallásszabadságot, a kereszténység védelmét, családügyben a hagyományos, konzervatív értékek oltalmát.

Novák Katalin a konferencián tartott tájékoztató felszólalásában az MTI tudósítása szerint kitért arra, hogy Magyarországon – szavai szerint – létrejött egy olyan ellenzéki szövetség, amelyben összeállt a szélsőjobb és a baloldal, és ez olyan jelenség, amelyet mindenki aggodalommal figyel, hiszen – mint mondta – "nyíltan antiszemita politikai erők már a baloldallal szövetkeznek csak hogy hatalomhoz tudjanak jutni".

Az államtitkár közölte, hogy a konferencián szóba került a venezuelai válság is. Ismertette, hogy a venezuelai ellenzéket Pelsa Solorvalo parlamenti képviselő képviselte, akinek gyalog kellett átszöknie hazája és Kolumbia határán, hogy aztán onnan Santiagóba utazva részt vehessen a konferencián és első kézből számolhasson be arról, mennyire aggasztó a helyzet Venezuelában.

Az államtitkár elmondta, hogy egy panelbeszélgetésen megvitatták a chilei nők helyzetét, esélyegyenlőtlenségi problémáit, és megtudta, hogy a chilei kormány épp mostanában kezd a családpolitikával intenzívebben foglalkozni. Novák Katalin ismertette a magyar intézkedéseket, melyek célja, hogy harmónia szülessen hivatás és családanyaság között.

Kolumbiában mutatta be Novák Katalin a magyar családpolitikát

Világhír. Mi ez, ha nem világhír?!

Figyelmébe ajánljuk