Orbán Viktor a Balatonnál fotózkodott. De vajon hol?

  • Németh Dániel
  • narancs.hu
  • 2020. július 26.

Fekete Lyuk

„Több Balaton, kevesebb Brüsszel / More Balaton, less Brussels” – ezzel a szöveggel osztott meg magáról egy képet Orbán Viktor a Facebook-oldalán. Inspiráló a szerelés is (szalmakalap, napszemüveg), de még inkább a helyszín.

Miután a nemzet vezetője megvívott egy (természetesen győztes) csatát a brüsszeli libernyákokkal – erről péntek kora reggel be is számolt az ő népének –, pihenni tért. (Pihenésre ugyanis még az olyan katona- és edzőtáborviselt embereknek is szükségük van, mint amilyen, Magyarország nagy szerencséjére, ő maga is.) A népnek azonban nem kellett sokáig szenvedni a hiányától, szombat délutánra előkerült és egy fotóval köszöntötte Magyarországot.

false

De hol készült a fotó?

A Balaton partján, ez kiderül a miniszterelnöki képaláírásból is. A pontosabb helymeghatározást azonban egy tavaly nyári Átlátszó-cikk segíti igazán, amelyben a lap felvételeket közölt a miniszterelnök veje, Tiborcz István felsőörsi, csaknem egyhektáros, úszómedencés birtokáról. "Tiborcz István 2019 március elején ebben a festői szépségű faluban vett egy 1 hektáros nyaralókomplexumot. Két egymás melletti területről van szó, egy 8000 és egy 1500 négyzetméter nagyságú telekről – írja az Átlátszó. – A földhivatali besorolása mindkettőnek zártkert, vagyis a település szélén fekszenek, és egykor mezőgazdasági tevékenység folyt rajtuk, de mára már művelés alól kivett területek. Utca és házszám szerinti besorolásuk nincs, csak helyrajzi számuk. Az ingatlanok a Felsőörsöt Balatonalmádival összekötő nagyforgalmú úthoz közel találhatók, az abból leágazó egyik kis zsákutcából közelíthetők meg. De nem akárki számára: a Tiborcz-telkekhez vezető zsákutca ugyan hivatalosan közterület, mégis rögtön az elején egy hatalmas kapu zárja le. A telkek lejtős elhelyezkedésüknek köszönhetően az alattuk és felettük fekvő utcákból egyszerűen nem látszanak, hátulról és oldalról pedig sűrű növényzet és magas kerítés védi őket a kíváncsi tekintetek elől.

A tulajdoni lapok szerint gazdasági épületek vannak rajtuk, a levegőből azonban jól látható, hogy a területen egy kisebb nyaraló és egy hatalmas villa áll úszómedencével, borospincével és napelem-rendszerrel."

Nos, a kép készültekor Orbán talán épp a medence környékén mosolyoghatott, legalábbis erre jutottunk a miniszterelnöki Fb-portré és az Átlátszó fotójának összevetésekor.

Alább Orbán Viktor Fb-fotója. Szakértő munkatársunk értékelése szerint a kép mobillal készült, zoom módban, ügyelve arra, hogy semmi árulkodó ne látszódjék; ezért a kicsit bumfordin dekomponált fotón kétségkívül több a Balaton, mint Brüsszel, viszont még több az ég. A miniszterelnöki kobaktól (nekünk) balra azonban látható egy sátortetős és két lapos tetős épület:

false

A távoli épületek kinagyítva:

false

Ugyanezek az épületek az Átlátszó drónfelvételéből kivett képen:

false

És a teljes birtok, szintén az Átlászó felvételén (piros nyíllal jelöve a fenti objektumok).

false

Végül pirossal jelölve az a hely, ahol a Magyar Narancs Képelemző Főosztálya szerint Orbán Viktor lábai a talajjal érintkezhettek a fotó lövésekor.

false

Tavalyi cikkében egyébként az Átlátszó megjegyzi, hogy "az 1 hektáros nyaralókomplexum ára a terület nagysága és elhelyezkedése miatt a környékbeli ingatlanárak alapján több százmillió forintra becsülhető".

Figyelmébe ajánljuk

„Szeretem szórakoztatni a közönséget, nem gondolom, hogy ez egy lenéznivaló dolog lenne”

Tiszeker Dániel készített már fiatalokról szóló zenés életérzés-filmet (#sohavégetnemérős), magyar karácsonyi romkomot (Nagykarácsony) és krimibe bújtatott nosztalgiatripet (Nyugati nyaralás) is, ezúttal a 90-es éveket idézi meg Beléd estem című romantikus vígjátékával. Múltidézésről, független filmezésről és Fenyő Miklósról is beszélgettünk a rendezővel.

Íme pár filmötlet Valentin-napra

Ha Valentin-nap, akkor romantikus film – esetleg romantikus vígjáték, vagy épp romantikus horror, a lényeg, hogy a szerelem valamilyen formában megjelenjen benne. Szubjektív filmajánlónkban a mozik és a streamingplatformok kínálatából adunk ötleteket, hogy mit lehet és mit érdemes nézni a szerelmesek napján.

Gázórás akciók és alapítványi milliók – Radics Béla, a Fidesz ifjú performanszművésze

A 30 éves Radics Bélát Zuglóból juttatná be a Fidesz a Parlamentbe. A politikus az elmúlt években az erzsébetvárosi Fidelitasból indulva kötött ki a Fővárosi Közgyűlésben, politikai ellenfelei szerint legfőbb erénye, hogy kiválóan fel tudja mondani pártja propagandáját. Portrénk Radics Béláról, a Szentkirályi Alexandra-féle budapesti Fidesz reménységéről.

Ping és Pong

A pingpong egy végtelenül kedves játék – legalábbis a filmeken. Ezt játszotta Forrest Gump, ezzel viccelődött a Szerva itt, pofon ott, vagy épp Michael Tully 2014-es felnövéstörténete, a Ping Pong Summer is, de képes volt még a két Koreát is egyesíteni a Ko-ri-a (As One) című 2012-es sportfilmben.

Leszármazottak

A mester legutóbb éppen tíz éve készített értékelhető játékfilmet (Paterson), a 2019-es A holtak nem halnak meg című bűnrossz zombikomédiára pedig boruljon a feledés jótékony homálya.

Kukac a pürében

Száznál is több verset tartalmazó új kötetében a szerző nem arról számol be, hogy mi történt vele a hosszú csend alatt, a szövegek ezúttal inkább azt mutatják meg, hogy az elmúlt tizenöt év alatt az élet dolgai akár új minőséget is kaphattak.