Pataky Attila megfejtette, hogy „a koronavírus-hisztériát a háttérhatalom és a világ vezetői terjesztik”

  • narancs.hu
  • 2020. március 7.

Fekete Lyuk

"Ez egy orbitális műhiszti."

„Úgy gondolom, hogy ez egy orbitális műhiszti. Ha az influenza miatt mindenkit elkülönítenénk, akkor Magyarország egy karantén lenne, attól mégsem fél senki” – jelentette ki Pataky Attila.

A Magyar Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett előadóművész a kormányközeli bulvárlapban fejtegette elméletét. „Meggyőződésem, hogy a koronavírus-hisztériát a háttérhatalom és a világ vezetői terjesztik azért, hogy kipróbálják, mennyire lehet megijeszteni az embereket, és talán arra is jó ez az egész, hogy elleplezzenek valami fontosat, amiről nem akarják, hogy tudjunk”

A Ripostban egészen ügyes marketingfogással még egy árukapcsolást is elejtett, hisz' a koronavírusos megvilágításán túl elmondta, hogy koncertet fogni ad az Arénában: „Szerencsére az én rajongóim nem ülnek fel mindenféle ijesztgetéseknek, ezért biztosan remek lesz a hangulat.”

A remek hangulathoz Kásler Miklós is hozzájárult, hisz' mint ismert, a koncertet 6 millió forinttal támogatta az Emmi.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.