Toroczkai beindítja a Magyar Gárdához hasonló gárdáját

  • narancs.hu
  • 2019. május 9.

Fekete Lyuk

De először még vonul egyet a neonácikkal karöltve a romák ellen.

Miként tegnap megírtuk, Toroczkai László bejelentette, hogy a Mi Hazánk Mozgalom romaellenes felvonulást tervez, vagyis Toroczkaiék a MIÉP és az FKGP mellett a nyíltan rasszista, fehér felsőbbrendűséget hirdető Betyársereggel vonulnak május 21-én Törökszentmiklóson. (Toroczkai egyébként alapítója a Betyárseregnek.)

Toroczkai László

Toroczkai László

Fotó: MTI

A Magyar Nemzet most arról ír, hogy a nyár első napján Szegeden elkezdi működösét a Mi Hazánk Mozgalom támogatásával a Jobbik által korábban életre hívott, de a bíróság által betiltott Magyar Gárdához hasonló önvédelmi szervezet.

Toroczkairól ebben a cikkben írtunk részletesen: azóta sem szeret beszélni bedőlt cégéről és az ellene folyt számos bírósági eljárásokról.

Figyelmébe ajánljuk

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.

AI kontra Al Bano

A kisebb-nagyobb kihagyásokkal és különböző neveken, de 1987 óta létező Vasvári Színjátszó Fesztivál az alkalmi falusi színjátszóktól a független színházi szféra elismert társu­la­tai­ig terjedően reprezentálja a hazai nem hivatásos színjátszás különböző szintjeit.