Nemzeti érdek mindenekfelett

Felcsuti Péter

„Mától a nemzeti érdek a mérce” – jelentette ki a győztes párt miniszterelnök-jelöltje választási győzelme estéjén. Azóta sokszor, sokféle formában és összefüggésben találkozhattunk ezzel a gondolattal. És nemcsak a retorikával, de konkrét döntésekkel és cselekedetekkel, amelyek indoklásaként minden alkalommal a nemzeti érdekek primátusa hangzik el.

Lássuk be, a nemzeti érdek kiváló hivatkozás, de nem egyszerűen definiálható koncepció.

Először is vannak rövid és vannak hosszú lejáratú érdekek, és a kétféle érdek összhangjának megteremtése korántsem könnyű. Ha például az elmúlt másfél év gazdaságpolitikájának eseményeit nézzük, 2010 nyarán a Fidesz által definiált nemzeti érdekkel nyilván összhangban volt a különadók kivetése, a magán-nyugdíjpénztári vagyon államosítása, az IMF „kipaterolása”, vagy akár a „sallerek és kokik” kiosztása Brüsszelben. 2011 végén az ugyanígy definiált érdekek szempontjából ezek már aligha tűnnek jó ötletnek, hiszen igencsak rászorulunk az IMF és az EU pénzügyi mentőövére, s így nem csekély mértékben e két szervezet jóindulatára is.

Ám a kérdésnek van egy másik vetülete is, tudniillik a kormány a nemzeti érdekeket következetesen mások érdekével szemben határozza meg. Valami olyasmit gondol és cselekszik, hogy azt csinálom, ami nekem jó, és nem érdekel, érinti-e ez, és ha igen, hogyan, mások érdekeit. Másképpen szólva mindenki más érdeke csak a mi nemzeti érdekünknek alávetve értelmezhető.

Például nemzeti érdekből nem csatlakozunk európai kezdeményezésekhez (az adópolitika, vagy most a költségvetési politikák harmonizációja). Nem járulunk hozzá az IMF feltőkésítéséhez (ha kérik, ha nem), mert ez a nemzeti érdek. Viszont igényt tartunk a lehető legtöbb EU-támogatásra, hogy minél többet lehívhassunk belőle (ha tudunk), mert ez a nemzeti érdek. Az IMF-től és az EU-tól hitelt szeretnénk kapni (10-15 milliárdot), mert ez is nemzeti érdek. De ne szóljanak bele, hogy mit teszünk a pénzükkel, mert mi jobban tudjuk, mi a nemzeti érdek.

Vegyük észre, az önös érdeknek ez az abszolutizálása tökéletesen idejét múlta, és ráadásul súlyosan kontraproduktív is. Immáron közhely, hogy a kölcsönös függőségek mai világában még a legnagyobb és legerősebb országoknak sem érdemes törekedniük saját érdekeik maradéktalan érvényesítésére a többi szereplő rovására. Az érdekegyeztetés, az együttműködés, a kölcsönös bizalom kialakítása szempontjából fontos gesztusok, a szolidaritás, az önzetlenség, vagy éppen esetenként az áldozat, hosszú távon sokkal több sikert, nagyobb hozzáadott értéket ígér, mint a nemzeti érdek mindenáron való, egyoldalú erőltetése. Ráadásul többről is van szó, mint az érdekérvényesítés alacsony hatásfokáról; lélektani kísérletek sokasága bizonyítja, hogy az emberek kifejezetten szívesen büntetik (ha tehetik) azokat, akik saját érdekeiket a csoport, a közösség érdekei elé helyezik. Másképpen szólva ezzel a mostani érdekfelfogással még azt sem érjük el, amit ugyanezeknek az érdekeknek a rugalmasabb, empatikusabb képviseletével elérhetnénk.

A jelenleg regnáló politikai erő „nemzeti érdek”-felfogása – a hibákon és tévedéseken túl – sajnos ilyen: provinciális és korlátolt; felsejlik mögötte a Móricz-regények módos gazdáinak görcsös ragaszkodása a jusshoz, a vagyonhoz, „a kaparj kurta” zsákutcás igazsága.

Figyelmébe ajánljuk

Magyar Péter-Orbán Viktor: 2:0

Állítólag kétszer annyian voltak az Andrássy úti Nemzeti Meneten, mint a Kossuth térre érkező Békemeneten, ám legalább ennyire fontos, hogy mit mondtak a vezérszónokok. Magyar Péter miszlikbe vágta Orbán Viktort egyebek mellett azzal, hogy saját szavait hozta fel ellene. Aztán megjött a Ryanair.

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.