MaNcs: Nem tartja furcsának, hogy ennyire nagy lelkesedéssel ünneplik világszerte a Hitchcock-évfordulót, holott a filmszakma sokáig nem tartotta többnek az alkotásait, mint egyszerű szombat esti szórakoztatófilmeknek?
Berkes Ildikó: Attól, hogy hivatalosan mi volt róla a vélemény, még hatalmas nimbusza van világszerte. Mindenhol kihasználják az alkalmat, hogy újranézhessék a filmjeit. Angliában ebből az alkalomból például két némafilmjét is újraforgalmazzák, ami nagyon ritka dolog. Az egyik az 1926-ban készült Titokzatos lakó, a másik pedig egy korábbi, a Szorító.
Hitchcock maga sem tetszelgett soha a művészfilmes szerepében, bár szerette, amikor körülrajongták. A francia filmesek például mesterüknek tekintették, élükön Truffaut-val, olyan egyéniségnek tartották, akinek a kommersz filmjeiben is rendkívül sok a zseniális megoldás. Truffaut interjúkötetet is készített Hitchcockkal, amit a Magyar Filmintézet 1996-ban megjelentetett magyarul. A könyvből kiderül, hogy Truffaut betéve ismerte Hitchcock minden filmjét.
MaNcs: Ha jól tudom, nem is volt eleinte sok köze a filmhez.
BI: Műszaki iskolát végzett, aztán rajzolni tanult, és úgy került a szakma közelébe, hogy inzerteket készített némafilmekhez, aztán díszletet tervezett, vágott, rendezőasszisztenskedett, szóval fokozatosan ment fel a létrán. Igazából Amerikában lett híres. Senkinek sem a némafilmjei jutnak róla eszébe, Angliának is csak azért, mert lovaggá ütötték, és a neve előtt van a Sir. Valójában mindig is hollywoodias volt a stílusa. A hatást és a szerkezetet tekintve már Angliában is ilyen filmeket csinált. Az első filmjei, amelyek az Ismeretlen Hitchcock című sorozatban mennek éppen a közszolgálati tévében, tulajdonképpen eléggé pechesek a mester hírét tekintve, mert alig lehet bennük őt felfedezni, nagyon kis semmitmondó történetek, amit azért néha már megpróbált feldobni hatásos elemekkel. Az első igazán rá jellemző film 1926-ban készült, A titokzatos lakó, amiben már nagyon pontosan kidolgozta a hatást, aztán pedig az első angol hangos film lett még ilyen, a Zsarolás. Az angol filmtörténetbe tényleg filmművészként került bele.
MaNcs: Nem jellemző pedig, hogy filmakadémiai díjakat nyert volna.
BI: Annál nagyobb volt a közönségsikere. Volt ugyan olyan filmje, ami megbukott, de az a mesterember volt, akire lehetett mozit alapozni, és nyilván ezért is hívták meg Hollywoodba. Szeretett amerikai filmeket nézni, tanulmányozta őket, és nagyon szigorúan megtervezte a filmjeit. Nem volt improvizáló alkat, és ezt többen onnan vezetik le, hogy szigorú katolikus családban született, és igen szigorú jezsuita iskolába járt.
MaNcs: Mi lehet a közönségsiker titka azonkívül, hogy többnyire bűnügyi történeteket dolgozott fel?
BI: Szerintem elsősorban azért lehet szeretni a filmjeit, mert tele vannak finom iróniával, abszurd humorral, ami valószínűleg az angolságából jön. Olyan dupla csavarok találhatók még a korai alkotásaiban is, amitől nem is lehet tudni, hogy komolyan gondolja-e azt, amit éppen mondani akar. Megijeszt, de azért kívül is marad a dolgon. Egyébként az életben is imádott bolondozni. Most voltam Bolognában egy filmarchívum-fesztiválon, ahol felújított kópiákat vetítettek, és azt vártam, hogy Hitchcock-dömping lesz, de csak egyetlen filmösszeállítás volt az amatőr filmjeiből. Családi felvételek az unokájáról, a lányáról egy amerikai archívumból. Ezek a filmek nagyon jól dokumentálták a kedélyét, valahogy egyfolytában humorizált.
Nagyon szívesen dolgozott angol színészekkel, akiknek szintén jó humoruk volt, például Cary Granttel, aki az Észak-északnyugat főszereplője volt. Ezt a filmet vígjátéknak tartotta maga a rendező is.
MaNcs: A Psycho volt a legsikeresebb filmje. Azt is humorosnak tartja?
BI: Az általa megteremtett suspense, avagy feszültség módszere ebben a filmjében jön ki a legjobban. Ez a titka a tökéletességének. Egy biztonságosnak tűnő világból indul el az ember, aztán valami apróság kapcsán felborul minden, és a végén sem rendeződik vissza, hanem nyitva marad.
Hihetetlenül megtervezte a filmeket, és nemcsak a kameraállásokat tekintve, hanem lélektanilag is. Egyébként azért nem szerette a dokumentumfilmeket, mert azokban szerinte az Isten a rendező, a filmben pedig a rendező az Isten. Szóval nem volt szerény, de az, hogy nem is igazán lehet utánozni, csak idézni, azért van, mert olyan a filmkészítési módszere, mint mondjuk az Unicum receptje. A részleteket meg lehet találni, de a koktélt nem lehet ugyanúgy összeállítani.
Visszatérve a humorra: a Psychóban is, miközben a legfélelmetesebb filmje, vannak azért finom képi iróniák, ha belegondolunk, mint például mikor a detektív fölmegy a lépcsőn, és tudjuk, hogy meg fogják ölni, feszült az egész, és közben végig a fenekét fényképezi a kamera. Morbid.
MaNcs: Említette, hogy csak idézni lehet a filmjeit. Utánozni nem próbálták? Kivéve persze az újrarendezéseket, amikről jobb nem beszélni.
BI: Igazából mindenki idézi, aki krimit vagy akár horrort rendez, néha nagyon sikertelenül és unalmasan. Woody Allen a Rejtélyes manhattani haláleset című filmjében jól idézte a hangulatot, de ő a saját humorát vitte bele. Truffaut-tól A menyasszony feketét visel, az teljesen Hitchcock szellemében készült. Magyarországon Janisch Attilát tartják a követőjének, igaz, nem a humorában, hanem a tervezettségében és talán abban, hogy Janisch is filmnyelvi dolgokkal kísérletezik.
Hitchcock egyik legfontosabb öröksége az a törekvés, hogy az alkotás a filmben nyerje el végső formáját. Ennek érdekében a szavakat képre kellett fordítania, és ezt soha nem öncélúan tette, hanem az atmoszférateremtés céljából. Rengeteg filmművészeti újítása volt nagyon tisztes kommersz filmekben. Ezért nem rendezte meg soha a Bűn és bűnhődést, mert tudta, hogy annak a végleges és tökéletes formája a regény. Nem is használt teljes regényeket forgatókönyvnek, inkább a bulvárirodalomból vette az alapötleteit. Azért kérte fel például Salvador Dalít az Elbűvölve álomjelenet-képeinek a megtervezésére, hogy szakítson végre a mindenki által alkalmazott módszerekkel.
A színészek munkáját is pontosan tervezte. Amikor a Sztanyiszlavszkij-módszer divatba jött Amerikában, és egy színész megkérdezte tőle, hogy mi legyen az ő motivációja a szerepben, azt válaszolta, hogy a gázsija.
Lehetne még érdekes párhuzamot találni a katolikus bűntudat nyomán, a jogi és a morális bűn vizsgálatában, amire pedig Scorsese érzett rá nagyon, és imádja is Hitchcockot, de egyáltalán nem utánozza. Vagy az üldözés például, ami alapdolog volt a filmjeiben, mint minden akkori filmben. A gegek is ezekre a helyzetekre alapultak. Hitchcock viszont kétszeresen is kijátszotta, hogy maga az üldözés izgalmas, és ahogy az üldözésben kialakul a tömegpszichózis. Egyik legjobb filmjében, a Madarakban nem is ragadozók, hanem egyszerű, szelíd madarak támadnak az emberekre, ez megint egy plusz csavar.
Egyébként remek reklámszakember volt, és garanciaként magát is beleépítette a filmjeibe.
Borzasztóan szívesen megfogalmaznám, ha tudnám, hogy mi az, amitől különleges még. Talán a komplexitása, a többrétegűsége, de leginkább csak azt lehet rá mondani, hogy hitchcocki.
MaNcs: A televízió már elkezdte és biztos egyfolytában fogja adni majd a filmjeit az idén. A Filmintézet is tervez valamilyen képes Hitchcock-megemlékezést?
BI: Az eredeti elképzelés az volt, hogy csinálunk egy teljes Hitchcock-sorozatot, ami elkezdődne az idén már harmadik alkalommal megrendezésre kerülő Filmemlékezet Fesztiválon, az Örökmozgóban, néhány filmmel. Szeptember 18-tól 30-ig tart majd, és aztán, ha győzzük anyaggal, akkor akár év végéig is folytatódik. Hihetetlen költséges a jogdíjak és a kópiák beszerzése miatt, meg nyilván az egész világon be akarják szerezni majd a filmjeit. A British Council felajánlotta a segítségét az angol produkciókhoz. A Gyönyörök kertje című első filmje így biztosan itt lesz, és egy hangos filmje, a Szabotázs is, ami azért jópofa és stílusos, mert egy moziban játszódik.
A kezdeti korszak filmjeit azért érdemes megnézni, mert a közönség végigkísérheti rajtuk keresztül, hogyan alakult ki a rendező stílusa. Inkább érdekesség lesz, semmint valami frenetikus szórakozás. Konkrétan még nem tudjuk, milyen különlegességeket tudunk majd megszerezni, de a Tébolyt, amit hetvenkettőben Londonban forgatott, és tele van ezzel a kellemes fekete humorral, azt biztosan. Elképzelhető, hogy egy angol produkcióját is, ami nálunk még nem volt látható, a Baktérítő címűt, amely Ausztráliában játszódik, Ingrid Bergmann-nal a főszerepben.
Rengeteg helyen lesz most retrospektív, a tévében is, úgyhogy nem kellene túlterhelnünk a közönséget. Inkább a különlegességekre próbálunk koncentrálni. Találtunk például egy olyan dokumentumfilmet, ami nemcsak Hitchcockról, hanem az amerikai független producerről, Selznickről is szól, aki az Elfújta a szél producere volt. ő hívta meg Hitchcockot Hollywoodba. Egy párhuzamos karriertörténet. Ennek kapcsán pedig levetítenénk a dokumentumfilmhez kapcsolódó játékfilmeket.
Sz. Szilvia
