Film

2 perc Johnny Depp

21 Jump Street – A kopasz osztag

  • -kg-
  • 2012. május 3.

Film

Too cool for school – ezzel a szlogennel és Johnny Depp főszereplésével futott a 21 Jump Street című tévésorozat: a széria a kilencvenes évek hajnalán kimúlt, ám most itt a filmváltozat.

Van-e viccesebb annál, mint amikor egy kálium-nitrátnak öltözött izomagy és egy Pán Péternek öltözött túlfogyasztott óriáscsecsemő – még ne tessenek nevetni, van tovább is – egy rózsaszín női Volkswagenben szlalomoznak a forgalomban, vagy féltucatnyi, szelídnek nem mondható motorossal a nyakukon. Mindez egy olyan filmnek a legfőbb poénja, melyről mértékadó amerikai fórumokon azt írták a premierkor, hogy végre egy nem teljesen fölösleges sorozatfeldolgozás. Meg azt is írták, hogy Jonah Hill és Channing Tatum micsoda fergeteges párost alkotnak az anno Johnny Deppet befuttató 21 Jump Street mozis változatában.

Csak emlékeztetőül: ez volt az a sorozat, melyben a kölyökképű Deppnek a középiskolai népek között kellett diáknak álcázott zsaruként elvegyülni, és ez volt az a sorozat, amely Tim Burton kísérletező karjaiba taszajtotta a színészt, aki végül már nagyon unta, hogy egy „már-már fasisztoid” (Depp szép szavai ezek) sorozatban kell bohóckodnia. Aki nem hisz nekünk, olvassa el Depp finoman szólva is kritikus előszavát, amit a Burton on Burton című interjúkötethez kanyarított.


Ezúttal a komikusi vénájáról ismert Hill és a kigyúrt vénáiról híres Tatum mennek vissza a suliba, abból a figyelemre méltó megfontolásból kifolyólag, hogy ha már rendőrnek túl hülyék, diáknak álcázva csak képesek leleplezni egy nagybani kábítószer-kereskedőt. Ötletnek nem rossz, hogy a korszellem most a hajdani lúzernek kedvez, így a joviális Hill lesz a menő csávó, akitől egy pacsi is érdem, míg a kigyúrt bikaként mélázó Tatumnak (vagyis a papírforma szerinti menő fejnek) a gerjedelmében összevissza hebegő kémiatanárnővel és a jobb körökből kirekesztett kockafejekkel kell beérnie. Ezzel talán lehetett volna kezdeni valamit, ám mielőtt még bárki is elsüthetne egy popkulturális utalást (sok ilyen lesz) vagy egy péniszpoént (sok ilyen lesz), tulajdonképpen már célnál vagyunk: egy tipikusnak mondható, a műfaji nagy átlagnál semmivel sem jobb vagy rosszabb high-school hülyeségben vagyunk és maradunk.

Abban talán igazuk van a dicsérő soroknak, hogy ökörködésben van ennél sokkal rosszabb  is – Jonah Hill már csak tudja, az ő életműve például tele van ilyesmikkel. Tatum életműve viszont mással van tele; bunyós és romantikus drámái közt a 21 Jump Street egy távolra ragyogó gyöngyszem. Hill és Tatum mellett Depp is jól jön ki a buliból: rövid cameója ugyan nem más, mint egy tőle nem idegen jófejségi gesztus, egy lesavazott show előtt kalapot emelni azonban így is szimpatikus cselekedet. Van annyira szimpatikus, mint amikor a színész nemrégiben, A Karib-tenger kalózai forgatása során fogta magát és – talpig jelmezben, persze – beköszönt egy londoni iskolába. Ott, az alsó tagozatban, még egy akkora sztár, mint Depp, sem tudott volna elvegyülni.

Az InterCom bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.