magyarnarancs.hu: András, te a Narancs egyik filmkritikusa voltál hajdanán…
Dési András György: A narancsos pályafutásomat filmkritikusként kezdtem, de aztán átkértem magam a színikritikai szakosztályba. Később, már rendezőként előfordult, hogy olyan színészt kértünk fel, akiről anno írtam, nem is biztos, hogy túlságosan hízelgően. Álnéven publikáltam, Deutsch Andorként szignáltam az írásaimat, mert a saját nevemet más használja, szóval, akár meg is úszhattam volna a dolgot, de nem akartam elmismásolni; inkább bevallottam, hogy figyelj, ez történt, lehúztam ezt vagy azt az előadást, amiben benne voltál. Nyilván nem a színésszel volt bajom, hanem az előadással, máskülönben nem hívtuk volna el a filmünkbe, de jobb tisztázni ezeket a helyzeteket.
| ||
magyarnarancs.hu: A legnagyobbak is folyamatosan lopnak a nagy elődöktől, ez a filmrendezés velejárója. Ti kiktől loptatok?
DAGY: Sok filmes utalás van a filmben, intertextualitásban erősek vagyunk. De szerintem elrontanánk a játékot, ha most elkezdenénk sorolni…
magyarnarancs.hu: Azért egy-két utalásról rántsuk le a leplet!
Móray Gábor: Ezek azért bújtatott dolgok, senki előtt sem borultunk le látványosan, tiszteletünk jeléül. Azok a filmek, amiket mindketten szeretünk, nyilván beszüremkedtek a filmünk közegébe. Szerintem elárulhatjuk, melyek azok, amik hatottak ránk: a Coen testvérek filmjei biztosan idetartoznak, vagy Scorsese éjszakai filmje, a Lidérces órák.
| ||
magyarnarancs.hu: Markánsan megjelenik a filmetekben Budapest képzelt vagy valós éjszakai élete – ti melyik bulis generációhoz tartoztok?
DAGY: Én sokat voltam egyetemista, főleg Szegeden: sok buliemlékem van innen, de mindketten későn érő típusok vagyunk, a bulikorszakaink kitolódtak.
MG: Én sosem voltam nagy bulizós, inkább a perifériáról figyeltem, hogy mi zajlik. Ilyen szempontból is jól kiegészítettük egymást: András sokkal inkább aktív részese volt a házibuli-kultúrának, mint én.
DAGY: A ráckertes generációhoz tartozom, ha van egyáltalán ilyen generáció. Valószínűleg nincs. A lényeg, hogy rengeteg személyes élményünk belekerült a filmbe, egy ezer éve hallott, ízes, éjszakai káromkodás éppúgy beépülhetett a sztoriba, mint egy furcsa figura. Van egy szép pillanata a filmnek, amikor két szereplő egy buli utáni hajnalon felmászik egy toronydaru tetejére; az addig szűk terekben játszódó film egyszer csak kinyílik. Ez egy szegedi szokás, az egyetemi éveim alatt a szegedi görögkeleti templom tornya fel volt állványozva, talán még most is fel van, vannak ilyen örökre felállványozott épületek. Buli után szokás volt megmászni ezt a tornyot, és hát ki vagyok én, hogy egy ilyen szokásnak ellenálljak.
MG: Amikor András elmesélte a toronymászást, sokat vacilláltunk, hogyan lehetne mindezt Pestre átültetni. A daru volt a megoldás. Egy Práter utcai daru.
| ||
magyarnarancs.hu: Rengeteg szereplő kering a filmben – voltak olyan figurák, akik már nem fértek be?
MG: Egy fura kurva például. A főhős épp egy blackjack-automatát igyekszik a maga kifinomult eszközeivel megfejni, de egy kurva mindig elvonja a figyelmét. A kurva a főhőst igyekszik megfejni, a főhős meg a gépeket. Na, ez kimaradt például.
Interjúnk Szamosi Zsófiával, Az éjszakám a nappalod főszereplőjével nyomtatott kiadásunkban olvasható.
