Dózsa György grillezve

  • Gera Márton
  • 2015. november 23.

Film

Megnéztük a Spektrum új sorozatát, és egyszerűen nincsenek rá szavak – csak az értetlenség, hogy ez a műsor miként kerülhetett képernyőre.

„A történelem olyan, mint egy házibuli: rettentően szórakoztató, de utólag senki sem tudja, mi is történt pontosan” – ezzel a szellemesnek szánt gondolattal nyit a Spektrum új ismeretterjesztő sorozata, és ekkor még a néző azt is hajlandó megbocsátani, hogy a történelmet éppenséggel egy házibulihoz hasonlítják. Később már minden jóindulat elvész – mert igen, a történelem szórakoztató, míg a Brutális történelem egyáltalán nem az. Persze, látni, hogy mit szerettek volna létrehozni: valami hasonlót, mint a méltán népszerű Állítólag…, csak éppen történelmi kérdéseket állítva a középpontba. Bár ez esetben semmiképpen sem úgy kellene indítani, hogy a műsorvezető azt ordítja a kamerába, hogy ők az unalmas történelemórák helyett készítenek műsort. Olyan műsort, amelynek semmi köze sincs a történelem valódi arcához, hiszen láthatólag a műsorvezető ismeretei sem terjednek túl a vonatkozó Wikipédia-szócikkeken.

false

Dózsa György kivégzését például grillezés segítségével akarják demonstrálni, ám az egésznek semmi értelme, hiszen újdonságot közben nem mondanak: nagy valószínűséggel egy általános iskolás is többet tud az 1514-es parasztháború végéről, mert ő legalább felkészült.

Itt viszont senki sem készült fel: a Brutális történelemnek nincs célja, ha csak azt nem tekintjük célnak, hogy a műsorvezető és segédei remekül szórakozhassanak, miközben a guillotine alá tesznek egy disznót. Valamiféle értelem egyedül a második rész elején tűnik fel, amikor egy bicikli segítségével érzékeltetik, hogy a harci szekerek közel sem olyanok, mint a Ben Hurban. Aztán rögtön vissza is áll az eredeti állapot: az öncélú ökörködés állapota.

false

Ha mást nem is, azt mindenképpen sikerülhet elérnie a sorozatnak, hogy sokakban ellenszenvet ébresszen a történelem iránt.

Vetítik szombatonként 16.00-tól a Spektrumon

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.