Film

A csajom barátnője

  • Kozár Alexandra
  • 2015. szeptember 27.

Film

A Jules és Jim óta tudjuk, a franciák verhetetlenek a szerelmi háromszögek filmrevitelében. Színrevitelükben se kutyák, itt van például mindjárt Feydeau, bár nála már inkább négy-öt vagy hatszögekről kell beszélni, ha nem egyenesen oktaéderről.

A csajom barátnője is szerelmi háromszög, de egy kicsit más, itt mindenki együtt van mindenkivel, csak épp mindenki eltitkol valakit – ebből a felállásból abszolút ki lehet hozni egy egész estés mozit, Jérôme Bonnell és színészei ki is hozzák. A tét magas, meddig lehet egy ba­ráti, illetve egy párkapcsolatban hazudozni, meddig bírják ezt a felek, és legfőképpen mi lesz a megoldás? Színt vallanak-e, vagy sem?

A válasz nem a szavak útján születik meg, de megszületik, szépen, finoman, mégis egyértelműen, és feloldozást is nyer benne mindenki. A hazudozásfolyam egy erősen erotikus képben, majd hármas tengeri fürdőzésben oldódik fel, és itt vége is lenne a filmnek, de sajnos nincs vége. Jön még egy csavar, amire semmi szükség, sem pszichológiai­lag, sem dramaturgiailag, egy abszolút oda nem illő kóda, mintha a rendezőt az a kényszer vezényelné, hogy mindenképp egy konvencionális megoldást kell nyújtania. Pedig nem kellene. Ha már így szeretik egymást hárman, féltékenység és bosszú nélkül, miért nem lehet ezt elfogadni? Miért kell kliséket keresni? Hát nem tarthat örökké az a mesébe illő hármas tengeri lebegés? Legalább filmen? Hisz az eredeti cím is azt mondja, A trois on y va. Hárman megyünk. Én, a csajom és a barátnője. Akibe mindketten szerelmesek vagyunk.

Forgalmazza a Cinetel

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.