A Jules és Jim óta tudjuk, a franciák verhetetlenek a szerelmi háromszögek filmrevitelében. Színrevitelükben se kutyák, itt van például mindjárt Feydeau, bár nála már inkább négy-öt vagy hatszögekről kell beszélni, ha nem egyenesen oktaéderről.
A csajom barátnője is szerelmi háromszög, de egy kicsit más, itt mindenki együtt van mindenkivel, csak épp mindenki eltitkol valakit – ebből a felállásból abszolút ki lehet hozni egy egész estés mozit, Jérôme Bonnell és színészei ki is hozzák. A tét magas, meddig lehet egy baráti, illetve egy párkapcsolatban hazudozni, meddig bírják ezt a felek, és legfőképpen mi lesz a megoldás? Színt vallanak-e, vagy sem?
A válasz nem a szavak útján születik meg, de megszületik, szépen, finoman, mégis egyértelműen, és feloldozást is nyer benne mindenki. A hazudozásfolyam egy erősen erotikus képben, majd hármas tengeri fürdőzésben oldódik fel, és itt vége is lenne a filmnek, de sajnos nincs vége. Jön még egy csavar, amire semmi szükség, sem pszichológiailag, sem dramaturgiailag, egy abszolút oda nem illő kóda, mintha a rendezőt az a kényszer vezényelné, hogy mindenképp egy konvencionális megoldást kell nyújtania. Pedig nem kellene. Ha már így szeretik egymást hárman, féltékenység és bosszú nélkül, miért nem lehet ezt elfogadni? Miért kell kliséket keresni? Hát nem tarthat örökké az a mesébe illő hármas tengeri lebegés? Legalább filmen? Hisz az eredeti cím is azt mondja, A trois on y va. Hárman megyünk. Én, a csajom és a barátnője. Akibe mindketten szerelmesek vagyunk.
Forgalmazza a Cinetel
