Film

A Heineken-emberrablás

  • Gera Márton
  • 2015. szeptember 27.

Film

Mostanában nagy divat ismert embereket rabolgatni a vásznon: legutóbb Michel Houellebecq esett áldozatul a gaz filmkészítőknek, most pedig a milliárdos sörgyáros, Alfred Heineken. De mivel őt a valóságban is elrabolták, méghozzá 1983-ban, így nagy meglepetésekkel nem szolgál Daniel Alfredson filmje. Már csak azért sem, mert a történetet már feldolgozták egyszer, kemény holland thriller született belőle 2011-ben. Nem volt tehát nehéz dolguk a forgatókönyvíróknak, de saját ötletek nélkül még ezt a sztorit sem lehet megírni.

Kezdetben van izgalom bőven: öt fiatal úgy dönt, a sörgyáros elrablásánál nincs is jobb pénzkereseti lehetőség. A legnagyobb probléma, hogy a film elsősorban erről az öt emberről szeretne szólni, az elrablás mindössze ürügy. De másfél órában nem sikerül bemutatni őket, nem épülnek fel karakterek, tulajdonképpen nincs kiért izgulni. Látni ugyan, hogy mindannyian egy elveszett nemzedékhez tartoznak, akik a nyolcvanas évek ügyesen felidézett Hollandiájában tengődnek, ahol a terhesség bejelentésére is csak egy erőltetett mosoly a válasz, ám a film utolsó harmada totális érdektelenségbe fullad, ugyanis sehogyan sem tudunk viszonyulni a menekülő emberrablókhoz.

Még szerencse, hogy Anthony Hopkins még úgy is viszi a hátán a filmet, hogy nagyjából húsz percig szerepel. Van abban valami csodálatos, ahogy elkezd játszani az emberrablókkal, és már majdnem felcserélődnek a szerepek – kemény és esendő figura. Mennyivel előrébb lennénk, ha róla szólna a film.

Forgalmazza az ADS Service

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."