Mostanában nagy divat ismert embereket rabolgatni a vásznon: legutóbb Michel Houellebecq esett áldozatul a gaz filmkészítőknek, most pedig a milliárdos sörgyáros, Alfred Heineken. De mivel őt a valóságban is elrabolták, méghozzá 1983-ban, így nagy meglepetésekkel nem szolgál Daniel Alfredson filmje. Már csak azért sem, mert a történetet már feldolgozták egyszer, kemény holland thriller született belőle 2011-ben. Nem volt tehát nehéz dolguk a forgatókönyvíróknak, de saját ötletek nélkül még ezt a sztorit sem lehet megírni.
Kezdetben van izgalom bőven: öt fiatal úgy dönt, a sörgyáros elrablásánál nincs is jobb pénzkereseti lehetőség. A legnagyobb probléma, hogy a film elsősorban erről az öt emberről szeretne szólni, az elrablás mindössze ürügy. De másfél órában nem sikerül bemutatni őket, nem épülnek fel karakterek, tulajdonképpen nincs kiért izgulni. Látni ugyan, hogy mindannyian egy elveszett nemzedékhez tartoznak, akik a nyolcvanas évek ügyesen felidézett Hollandiájában tengődnek, ahol a terhesség bejelentésére is csak egy erőltetett mosoly a válasz, ám a film utolsó harmada totális érdektelenségbe fullad, ugyanis sehogyan sem tudunk viszonyulni a menekülő emberrablókhoz.
Még szerencse, hogy Anthony Hopkins még úgy is viszi a hátán a filmet, hogy nagyjából húsz percig szerepel. Van abban valami csodálatos, ahogy elkezd játszani az emberrablókkal, és már majdnem felcserélődnek a szerepek – kemény és esendő figura. Mennyivel előrébb lennénk, ha róla szólna a film.
Forgalmazza az ADS Service
