Film

A Heineken-emberrablás

  • Gera Márton
  • 2015. szeptember 27.

Film

Mostanában nagy divat ismert embereket rabolgatni a vásznon: legutóbb Michel Houellebecq esett áldozatul a gaz filmkészítőknek, most pedig a milliárdos sörgyáros, Alfred Heineken. De mivel őt a valóságban is elrabolták, méghozzá 1983-ban, így nagy meglepetésekkel nem szolgál Daniel Alfredson filmje. Már csak azért sem, mert a történetet már feldolgozták egyszer, kemény holland thriller született belőle 2011-ben. Nem volt tehát nehéz dolguk a forgatókönyvíróknak, de saját ötletek nélkül még ezt a sztorit sem lehet megírni.

Kezdetben van izgalom bőven: öt fiatal úgy dönt, a sörgyáros elrablásánál nincs is jobb pénzkereseti lehetőség. A legnagyobb probléma, hogy a film elsősorban erről az öt emberről szeretne szólni, az elrablás mindössze ürügy. De másfél órában nem sikerül bemutatni őket, nem épülnek fel karakterek, tulajdonképpen nincs kiért izgulni. Látni ugyan, hogy mindannyian egy elveszett nemzedékhez tartoznak, akik a nyolcvanas évek ügyesen felidézett Hollandiájában tengődnek, ahol a terhesség bejelentésére is csak egy erőltetett mosoly a válasz, ám a film utolsó harmada totális érdektelenségbe fullad, ugyanis sehogyan sem tudunk viszonyulni a menekülő emberrablókhoz.

Még szerencse, hogy Anthony Hopkins még úgy is viszi a hátán a filmet, hogy nagyjából húsz percig szerepel. Van abban valami csodálatos, ahogy elkezd játszani az emberrablókkal, és már majdnem felcserélődnek a szerepek – kemény és esendő figura. Mennyivel előrébb lennénk, ha róla szólna a film.

Forgalmazza az ADS Service

Figyelmébe ajánljuk

Mesterségvizsga

Egyesek szerint az olyan magasröptű dolgokhoz, mint az alkotás – legyen az dalszerzés, írás, vagy jelen esetben: színészet –, kell valami velünk született, romantikus adottság, amelyet jobb híján tehetségnek nevezünk.

Elmondom hát mindenkinek

  • - ts -

Podhradská Lea filmje magánközlemény. Valamikor régen elveszett a testvére. Huszonhét évvel az eltűnése után Podhradská Lea fogta a kameráját és felkerekedett, hogy majd ő megkeresi.

Nem oda, Verona!

  • - turcsányi -

Valahol a 19. század közepén, közelebbről 1854-ben járunk – évtizedekre tehát az államalapítástól –, Washington területén.

Nagyon fáj

  • Molnár T. Eszter

Amióta először eltáncolta egy kőkori vadász, ahogy a társát agyontaposta a sebzett mamut, a fájdalom a táncművészet egyik legfontosabb toposza.