Épp távozóban voltak a chicagói kriskindlmarketről, de az soha nem ment könnyen, a helyiek és a nürnbergiek is marasztalták őket, menjünk át Wrigleyville-be, ott is van egy ilyen (mármint német karácsonyi vásár), különösen a bajoroknak volt magas a kedvük. Nem lehet, indul a vonatunk. Sztupa és Troché gyalog indultak az állomásra, legalább kimegy a fejünkből a Glühwein. Két bögre volt csak, az is valami? Hozod a csuprod? Hülye vagy? A Daley Plazától tényleg csak bő negyedórányira van a Union Station, ha kilépnek, még annyira sem, de nem léptek ki, bőven volt idő a vonat indulásáig, csak az a harmadik bögre már sehogy sem fért volna bele. Szépen baktattak tehát a Dearborn streeten északról délre, de amikor befordultak az Adams utca nyugati felére, Troché megtorpant, s megragadta Sztupa karját. Tudod, Sztupa, hogy most már a Route 66-en járunk? Na persze, mint a filmeken, bár az nyilván túlzás lenne, ha ötszáz méteren belül másodszor is lehülyéznélek. Mit akarsz, ez egy tök sima nagyvárosi utca, szép széles és egyenes, otthon nyilván sugárútnak hívnák vagy proszpektnek (ezt olyan oroszosan ellágyítva mondta), látod itt egy Marriott hotel. Nem, Sztupa, hidd el, és hüvelykujjával a háta mögé bökött (mutatom, így csinálta), három sarokkal lejjebb, ahol belefut az utca Michigan Avenue-ba, ott a tábla, hogy itt a 66-os kezdőpontja… Jó’ van, na, mondta Sztupa, de akkor már felértek a hídra, innen már csak pár lépés és megjöttünk. Nem voltak sokan a vonaton, az emberek inkább a nappalit választják, de nincs is annál szebb, mint amikor a Mississippi mellett vágtatva ér a hajnal. Jó helyük volt, ablaknál. Régen ilyenkor elővettük az útravalót, ezen Sztupa is elmosolyodott, de Trochét tovább fűtötte a lelkesedés, ezer mérföld, bazmeg’. Csak kilencszázhúsz. Mindegy, térjünk a lényegre – s Troché vad érvelésbe kezdett, melynek már az elején kijátszotta az aduászait, a Sagal-ikreket, de Sztupát ez sem izgatta fel különösebben, sőt visszavágott. Figyeld csak a nővérüket, Katey-t, pár év és kilő mellőlük az űrbe. Még csak Kankakee-ban vesztegelt a vonatuk (hol volt még Memphis vagy Jackson, pláne a végállomás?), amikor Troché dűlőre akarván vinni a dolgot, kibökte: én akkor is azt mondom, hogy doublemint. Márpedig spearmint, maradt hajthatatlan Sztupa. A hátrahagyott Chicago egyik palotájában épp leoltották az összes lámpát.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
