tévésmaci

A kenguruk tánca

  • tévésmaci
  • 2021. október 20.

Film

Amikor Sztupa és Troché döntő ellentéte felszínre került, egyikük számára sem tűnt váratlannak.

Épp távozóban voltak a chicagói kriskindlmarketről, de az soha nem ment könnyen, a helyiek és a nürnbergiek is marasztalták őket, menjünk át Wrigleyville-be, ott is van egy ilyen (mármint német karácsonyi vásár), különösen a bajoroknak volt magas a kedvük. Nem lehet, indul a vonatunk. Sztupa és Troché gyalog indultak az állomásra, legalább kimegy a fejünkből a Glühwein. Két bögre volt csak, az is valami? Hozod a csuprod? Hülye vagy? A Daley Plazától tényleg csak bő negyedórányira van a Union Station, ha kilépnek, még annyira sem, de nem léptek ki, bőven volt idő a vonat indulásáig, csak az a harmadik bögre már sehogy sem fért volna bele. Szépen baktattak tehát a Dearborn streeten északról délre, de amikor befordultak az Adams utca nyugati felére, Troché megtorpant, s megragadta Sztupa karját. Tudod, Sztupa, hogy most már a Route 66-en járunk? Na persze, mint a filmeken, bár az nyilván túlzás lenne, ha ötszáz méteren belül másodszor is lehülyéznélek. Mit akarsz, ez egy tök sima nagyvárosi utca, szép széles és egyenes, otthon nyilván sugárútnak hívnák vagy proszpektnek (ezt olyan oroszosan ellágyítva mondta), látod itt egy Marriott hotel. Nem, Sztupa, hidd el, és hüvelykujjával a háta mögé bökött (mutatom, így csinálta), három sarokkal lejjebb, ahol belefut az utca Michigan Avenue-ba, ott a tábla, hogy itt a 66-os kezdőpontja… Jó’ van, na, mondta Sztupa, de akkor már felértek a hídra, innen már csak pár lépés és megjöttünk. Nem voltak sokan a vonaton, az emberek inkább a nappalit választják, de nincs is annál szebb, mint amikor a Mississippi mellett vágtatva ér a hajnal. Jó helyük volt, ablaknál. Régen ilyenkor elővettük az útravalót, ezen Sztupa is elmosolyodott, de Trochét tovább fűtötte a lelkesedés, ezer mérföld, bazmeg’. Csak kilencszázhúsz. Mindegy, térjünk a lényegre – s Troché vad érvelésbe kezdett, melynek már az elején kijátszotta az aduászait, a Sagal-ikreket, de Sztupát ez sem izgatta fel különösebben, sőt visszavágott. Figyeld csak a nővérüket, Katey-t, pár év és kilő mellőlük az űrbe. Még csak Kankakee-ban vesztegelt a vonatuk (hol volt még Memphis vagy Jackson, pláne a végállomás?), amikor Troché dűlőre akarván vinni a dolgot, kibökte: én akkor is azt mondom, hogy doublemint. Márpedig spearmint, maradt hajthatatlan Sztupa. A hátrahagyott Chicago egyik palotájában épp leoltották az összes lámpát.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Emlékév

A hatalom és a muzsikus viszonya sokféle lehet: az utcai zenész nyitott gitártokja, a homlokra csapott vagy vonóba tűzött nagycímletű bankjegy éppúgy kifejezi ezt a viszonyt, mint a Mozartot és Salierit is udvari zeneszerzővé kinevező II. József telhetetlensége.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.

Talpunk alól a hő

Ritka, potenciálisan megújuló energiaforrás lapul az alattunk különösen vékony földkéreg mélyén. A közeljövőben a mostaninál is sokkal nagyobb mértékben támaszkodhatnánk a geotermikus energiára, habár akadnak megoldásra váró gondok is. De mostantól pénz is jut rá!

Oktatás helyett

Akár több ezer kamuórát is beírhattak a KRÉTA rendszerbe egy miskolci technikumban az elmúlt évek során, de a szakképzési centrum állítja, most már minden rendben van. Diákok és egy volt tanár szerint egyáltalán nincs így.