Film

A kincs

  • Szabó Ádám
  • 2016. február 21.

Film

Édes-bús hangulat, racionalitás-irracionalitás, na meg a fémdetektor túlvilági pittyegése szabdalja keresztül-kasul Corneliu Porumboiu új filmjét. Főszereplői ugyanazok az egyszerű kisemberek és irodisták, akik egyik román újfilmből a másikba ugrálnak; ahelyett azonban, hogy a bürokratizmustól, a korrupt hatalomtól vagy a tehetetlenségtől szenvedve másfél óra múlva rájönnének, hogy minden úgy rossz, ahogy van, kezükbe veszik sorsukat: kincskeresésbe kezdenek. Tévé-díványos nappalin, cserépkonyhás rendőrőrsön és vidéki kertben kanyarog a történet, melynek minden jel szerint elkeserítőnek és szomorúnak kellene lennie – de nem az. A kincs képein ugyanis a jellegzetes kelet-európai rögvalóság valamiféle furcsa ironikus-cinikus mesévé változik. Costi, egyik főhősünk éppen Robin Hood törté­netét meséli fiának, mikor a szomszéd beállít hozzá. Először pénzt kér, majd ajánlatot tesz: nagyapja által rég elásott kincs lapul vidéki, örökül kapott, lepusztult kertjében; ha Costi fizeti a fémdetektor bérlését, bármit találnak, fele-fele arányban osztoznak. A szikár, hideg képekből szép komótosan egy földöntúli mese bontakozik ki – a főszereplők lassan maguk is mesefigurákká válnak; kicsit bicegnek, talán esetlenek is, de ahogy az lenni szokott, a szívük a helyén van. A Bukaresttől pár kilométerre lévő gazos, ápolatlan kert pedig – mely volt már a múltban bár, sztriptízklub, téglagyár és óvoda is –, bár cseppet sem mesébe illő, másfél óra alatt az utóbbi idők legszerethetőbb sztorijának színhelyévé válik.

Forgalmazza a Cirko Film – Másképp Alapítvány

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.