Film

A kincs

  • Szabó Ádám
  • 2016. február 21.

Film

Édes-bús hangulat, racionalitás-irracionalitás, na meg a fémdetektor túlvilági pittyegése szabdalja keresztül-kasul Corneliu Porumboiu új filmjét. Főszereplői ugyanazok az egyszerű kisemberek és irodisták, akik egyik román újfilmből a másikba ugrálnak; ahelyett azonban, hogy a bürokratizmustól, a korrupt hatalomtól vagy a tehetetlenségtől szenvedve másfél óra múlva rájönnének, hogy minden úgy rossz, ahogy van, kezükbe veszik sorsukat: kincskeresésbe kezdenek. Tévé-díványos nappalin, cserépkonyhás rendőrőrsön és vidéki kertben kanyarog a történet, melynek minden jel szerint elkeserítőnek és szomorúnak kellene lennie – de nem az. A kincs képein ugyanis a jellegzetes kelet-európai rögvalóság valamiféle furcsa ironikus-cinikus mesévé változik. Costi, egyik főhősünk éppen Robin Hood törté­netét meséli fiának, mikor a szomszéd beállít hozzá. Először pénzt kér, majd ajánlatot tesz: nagyapja által rég elásott kincs lapul vidéki, örökül kapott, lepusztult kertjében; ha Costi fizeti a fémdetektor bérlését, bármit találnak, fele-fele arányban osztoznak. A szikár, hideg képekből szép komótosan egy földöntúli mese bontakozik ki – a főszereplők lassan maguk is mesefigurákká válnak; kicsit bicegnek, talán esetlenek is, de ahogy az lenni szokott, a szívük a helyén van. A Bukaresttől pár kilométerre lévő gazos, ápolatlan kert pedig – mely volt már a múltban bár, sztriptízklub, téglagyár és óvoda is –, bár cseppet sem mesébe illő, másfél óra alatt az utóbbi idők legszerethetőbb sztorijának színhelyévé válik.

Forgalmazza a Cirko Film – Másképp Alapítvány

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."