A valóságos cím sokkal kifejezőbb: Vidéki orvos. Merthogy a film egy vidéki orvosról szól, sőt a vidékiorvos-létről. A létezésnek arról a sajátos, kihalófélben lévő módozatáról, amelyben egyszerű emberek várják a csodát bajukban a mindig elérhető, de korlátos eszközökkel rendelkező orvostól – s ő teszi is a csodát. Nemcsak robotosa, de tudósa, mágusa a mindennapi sérüléseknek és az elesett öregek szenvedéseinek, amelyekben egy-egy félrecsúszott élet fájdalma fejeződik ki. S vajon nem csúszott-e félre az ő élete is? Nem a férje örökös elfoglaltságát, a falusi élet szerény perspektíváit megelégelve lelépő asszony hiánya, a csak telefonon elérhető gyerek elidegenülése, a közösség szeretete ellenére is alig elviselhető magány növesztette-e agyszövetei közé azt az operációval el nem távolítható daganatot, amely már nemcsak mindent feledtető munkájában, de valóságérzékelésében is zavarja? Lehet-e esély túlélni ezt a titokban elviselni tervezett bajt? Főleg, ha a segítségül küldött friss diplomás – orvosnak kezdő, ám ápolónőként már tapasztalt – kolléganőben kezdetben az ügyetlen városi vendéget látja, aki csak összezavarja a célszerűen kialakított munkamenetet és kapcsolatrendszert.
Nincs semmi rendezői patrondurrogtatás a filmben, elég drámai anyagot szolgáltat a visszafogottan bemutatott napi tevékenykedés, amelynek szépsége nem üres kliséként, hanem megszenvedett tapasztalatként jelenik meg a François Clouzet alakította doktor könnyen megszerethető, illúziótlanul józan alakján keresztül.
Forgalmazza a Cirko Film – Másképp Alapítvány
