VERZIÓ melléklet

Cenzúrázott hangok

  • Bori Erzsébet
  • 2015. december 5.

Film

Gyomorszorító film. Az alapja egy hanganyag, amelyet két fiatal kibucnyik, Ámosz Oz és Avraham Sapira vett fel szalagos magnóra 1967-ben, a hatnapos háború után, az épp leszerelt kortársaikkal beszélgetve. Olyan jövőbe látó, súlyos igazságok hangzanak el benne, hogy kész csoda, miért csak a hetven százalékát cenzúrázta ki az IDF.

A hatnapos háború, melyet a szovjetek támogatta négy arab ország egyesített és jelentős túlerőben lévő hadereje ellen vívtak, fényes győzelemként rögzült a köztudatban és a történelemben. Ebbe rondított (volna) bele a könyv (angolul The Seventh Day címmel jelent meg). A kibucok új, szabra nemzedéke többnyire balos, sőt kommunisztikus eszméket vallott, szekuláris volt, de magától értetődőnek vette a cionizmust. Mindenki kapott kiképzést, de ’67-ben szagoltak először puskaport. E megrendítő élmény hatása alatt folytak a beszélgetések. Szigorúan este, a napi munka után, hiszen civilekről van szó, akik hazafias kötelességük teljesítése után visszamentek traktorosnak. Egymás közt voltak, őszintén beszéltek az emberarcot öltött ellenség, a hadifoglyok, menekültek iránt érzett szánalomról – akiknek a helyébe könnyen beleképzelhették magukat, hiszen egy fordított helyzet mellett szóltak az esélyek –, az alkalmi atrocitásokról; arról, hogy a gyerekkel a karjukon, batyuval a hátukon menetelők láttán értették meg, milyen lehetett a holokauszt.

Néhány nappal a diadal után félelmetes tisztánlátással jósolják meg az Izraelre váró permanens háborút, amelynek most ágyazott meg azzal, hogy védekezőből megszállóvá, Dávidból ha nem is Gó­liáttá, de a régió jelentős katonai hatalmává vált.

Mit kezdhet egy rendező pár hangszalaggal és hét „hallgató fejjel”? Mor Loushy elképesztően erős archív felvételeket gyűjtött össze a szövegekhez, ellenpontnak bevágta az ABC ’67-es tudósításait, és hét öregembert, a hajdani kibucnyikokat, akik némán is beszédes arccal hallgatják egykori szavaikat.

Figyelmébe ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)

Ide? Hová?

Magyarországon úgy megy, hogy négy­évente kijön a felcsúti jóember a sikoltozó övéi elé, és bemondja, hogy ő a Holdról is látszik.