Interjú

„A varázsló megértéséhez”

Anselma Dell’Olio dokumentumfilm-rendező    

  • Szentgyörgyi Rita
  • 2021.06.09 21:00

Film

Az Amerikában született fordító, tolmács, filmkritikus Marco Ferreri „tiszta őrületéről” forgatta első dokumentumfilmjét. A Magyarországon forgalomba hozott portréfilmje, a Fellini – A lélek festője metafizikai megvilágításba helyezi a maestro életművét. Ez alkalomból római otthonában kerestük telefonon.

Magyar Narancs: Kaliforniában élő olaszként hogyan került kapcsolatba az olasz film krémjével?

Anselma Dell’Olio: Apám Pugliából emigrált az Egyesült Államokba, ott ismerkedett meg anyámmal, aki orosz-zsidó bevándorlóként érkezett. A nyarakat tizenéves koromtól Itáliában töltöttem, és visszavonhatatlanul bele is szerettem. Éltem-haltam az olasz nyelvért, kultúráért, filmekért. Addig nyaggattam a szüleimet, amíg beírattak Rómában egy amerikai gimnáziumba. Akkoriban, az ötvenes évek végén nagyon sok európai koprodukciót forgattak a Cinecittában. Megismerkedtem a kor jelentős szinkronrendezőjével, Mario Moldesivel. Beszéltem franciául, spanyolul is, így nyitott kapukat döngettem, amikor szinkronfordító munkára és tolmácsolásra jelentkeztem. Aztán szép lassan megnyíltak előttem az olasz mozi aranykorának ajtajai. Az első nagyobb munkám Visconti A párducának a fordítása volt, de ha kellett tolmács, a forgatásokon is kéznél voltam. Antonionitól Elio Petrin át Mario Monicelliig kifogtam az olasz mozi nagyjait. Ferreritől kisebb szerepet is kaptam a Szia, majom!-ban. A tűzhöz közel állóként kezdtem el később filmkritikákat írni.

MN: Érez valami hasonlóságot Fellini és Ferreri víziókkal teli világa, fantázia-realizmusa között?

ADO: Ferrerinél a spiritualitás és a vallásosság rejtett tartalomként jelent meg. Ha beszélgettél vele, gyakran hivatkozott arra, hogy egy felsőbb erő vezetésének engedelmeskedik egy-egy jelenet beállításánál. Az olasz rendezők közül egyedül Ferreri és Fellini mutatott valódi érzékenységet a nők iránt, mindketten feministák voltak. Az utolsó asszony, a Szia, majom! és A jövő a nő című filmjeiben Ferreri világosan kiáll a feminizmus mellett. Fellini szinte minden filmjének középpontjában nő áll. A nők városa ennek a legszebb példája, de sajnos a maga korában félreértették. A nők hálójában vergődő Mastroianni a freudi anima-animus elméletet váltja valóra, miszerint a férfi addig nem tud mit kezdeni a nőkkel, amíg nem ismeri meg a saját rejtett oldalát. Ahogy Federico mondta, a nő ott kezdődik, ahol a férfi ráeszmél a sötét oldalára.

MN: Hogyan ismerkedett meg Fellinivel?

ADO: Először a Ginger és Fred dialógusai­nak az angol változatán dolgoztam vele. Tolmácsként, fordítóként is közreműködtem televíziós interjúinál, produceri tárgyalásokon. Olykor a sofőrje voltam. Rögtön sikerült közös hangot találnunk. Halk szavú, tapintatos, a szellemi tartalmakra nyitott embernek ismertem meg. Federico szeretett metaforákban, szimbólumokban fogalmazni. Neki köszönhetem, hogy megismertetett a Ji csinggel, az ősi kínai szent könyvvel, amelyet minden nap tanulmányozott. A barátai heccelték is miatta, mondván, hogyan is hiheted, hogy egy sok ezer évvel ezelőtt írt jóskönyv képes választ adni a kérdéseidre. Fellini mindig azzal érvelt, hogy a Ji csing csak útmutató, magadban kell felfedezni a jelentését, ha ráhangolódsz a legbensőd üzenetére. Katolikusként, aki egyszerre félte és csodálta Istent, szélesebb dimenziókban kereste a válaszokat az élet sorskérdéseire. Hitt a karmában, a reinkarnációban, a miszticizmusban, az előző életek üzenetében.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap. Nézzen be hozzánk minden nap: hírszolgáltatásunk ingyenesen hozzáférhető. Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk