A bolygó New Yorker (Ira Cohen költő)

szerző
- sisso -
publikálva
1999/2. (01. 14.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Amerikai költő, képzőművész és filmcsináló. A görbetükör-fényképezés atyja, a Versek a kozmikus kriptából és a Hét márvány című kötetek szerzője, díjnyertes filmek rendezője és szereplője. Süketnéma szülők tanították beszélni, egyetemi tanulmányait megszakítva utazni kezdett, még rég, mint Mr. Szindbád. Azóta se nyugszik. Hivatalos kultúrtörténészek a beatnemzedék nagyjai közé sorolják. Adott művészetéből egy-egy apró válogatást a Merlin Színházban és a Toldi moziban, meg egy interjút.

Amerikai költő, képzőművész és filmcsináló. A görbetükör-fényképezés atyja, a Versek a kozmikus kriptából és a Hét márvány című kötetek szerzője, díjnyertes filmek rendezője és szereplője. Süketnéma szülők tanították beszélni, egyetemi tanulmányait megszakítva utazni kezdett, még rég, mint Mr. Szindbád. Azóta se nyugszik. Hivatalos kultúrtörténészek a beatnemzedék nagyjai közé sorolják. Adott művészetéből egy-egy apró válogatást a Merlin Színházban és a Toldi moziban, meg egy interjút.

MaNcs: Mi igaz abból, hogy gipszmaszkok készítésével kezdte képzőművészeti pályafutását? Halotti maszkok voltak?

Ira Cohen: Egy gyönyörű francia lánnyal éltem akkor, és sok időt töltöttünk Amszterdamban. Tizennégy éves volt, a lányom anyja, ma is nagyon szeret. Fantasztikus, milyen kifejező gipszmaszkokat csinált. Magam is rákaptam eléggé. Élő emberekről készítettem halotti maszkféléket, de nagyon szépre sikerültek. Sok költőről csináltam ilyet, de volt olyan is, aki kikérte magának. Dylan Thomas halotti maszkja például fantasztikus. Nekem speciel jobban tetszenek a halotti maszkok, mint az élő pofák. Van olyan költő, akit azért nem bírok, mert nemet mondott. A marha, mintha egy gyönyörű nőt utasított volna vissza.

MaNcs: Maga soha nem mondott még nemet?

IC: Van egy híres musical a Broadwayn: az Annie, Get Your Gun, amiben az a kedvenc számom, amelyik arról szól, hogy egy lány vagyok, aki nem tud nemet mondani. Ismeri, nem? Így van: pampapam. Néha úgy érzem magam, mint ez a lány. Igent szeretnék mondani annyi dologra, amennyire csak tudok. Annyi kérést persze már nem is kapok, mint régen. A bolgár fasiszta pártnak például, ha meghívnának egy költőfesztiválra, valószínűleg nemet mondanék. Nem paktálnék a morva legitimistákkal sem, bár szeretem Kelet-Európát, leginkább mert messze van.

MaNcs: Magát a beatnemzedékhez sorolják. Mit szól hozzá?

IC: Érdekel, hogy mit gondolnak az emberek, de hogy mit mondanak, már kevésbé, mert az többnyire lószar. Erről például sokszor kérdeznek, és nem hiszem, hogy odatartozónak vélhetném magam, mint ahogy nem tartozom a francia dandyk klubjához sem, hogy a svéd szimbolistákról most ne is szóljak. Ebben a klepetusban akár Télapónak is hívhatnának. A beateket speciel nem szenvedhetem. Csak a galambok érdekelték őket, és én nem vagyok galamblelkű, ennél sokkal bonyolultabbnak tartom magam, nem túlzok, egy túzok minimum, aki vagyok. Sokat tapasztaltam, sokat olvastam, sok kultúrát megismertem, persze nem úgy, mint az amerikaiak nagy része, akik csak víkendezni járnak. Mindenütt lehet élni. A koncentrációs táborokban is éltek emberek. A történelem már bebizonyította, hogy sok cudar dolog lehetséges. Csak azt akarom ezzel mondani, nem kell nekem galambmániás beat-esernyőszervezet az élethez, meg azt, hogy ha bárkit megcsókolok, csak a hülyék asszociálnak rólam Ginsbergre. Beszélhetnék arról is, milyen zsidónak születni a huszadik században, mert az velem kapcsolatban mindig érdekli az embereket, a médiát, de azt hiszem, a magam részéről egyéni életet élek, írok, dolgozom. Na jó, hatott rám a beatkultúra, de ugyanígy a paleolitikus is, mégsem hívnak barlanglakónak, és azt sem szeretném, ha azt mondanák, hogy kvak-kvak Kerouac vagy kiköpött William Burroughs.

MaNcs: Miért nem beszél akkor azokról, akiket igazán közel érez magához?

IC: Hiába beszélnék a kedvenceimről, mindig kivágják őket a cikkekből. Általában meg kell kérdeznem, hogy mit szeretnének hallani, mert van, aki nem elég híres nekik. Hallott már például a kedvenc amerikai költőmről, Jack Hirschmannról vagy John Brandriről? Aztán ott van a fogadott testvérem, a dervis költő, kalligráfus és zenész Angus MacLise, aki a Velvet Underground eredeti dobosa volt. Arról nem is beszélve, hogy a kubai étteremben, ahova járok, van egy nagyon kedves asszony, akit Maminak hívok, ő pedig azt mondja nekem: Hello, Papa! Megmelegíti a kávémat, szereti az öltözékemet, szereti a megjelenésemet.

MaNcs: Miért, mi van a megjelenésével, milyen öltözet ez?

IC: Ha reggel az ágyam mellett ott találnám a maga ruháját, és jó lenne rám, akkor azt hordanám, viszont ez a lepel pont jó, méretes, meg bevallom, szeretem, hogy ilyen poétikus kinézete van. Néha szeretném azt a benyomást kelteni, mintha a hegyekből jöttem volna. Négy évig Marokkóban éltem, és ott szoktam meg ezt a tunikát. Nem fogok uniformisba öltözni csak azért, mert mások azt szeretik. Õrület, hogy azt a tíz-egynéhány éve divatos katonai viseletet még a gyönyörű párizsi nők is képesek hordani. Performer és költő vagyok elsősorban, ahhoz pedig pont kényelmes ez a ruha, úgyszólván munkaruhának tekintem. Afféle védőfelszerelés, megfelel a balesetvédelmi óvó rendszabályoknak. Van belőle szlovák gyártmány is, jóval olcsóbb, tartós is, de előnytelen, olyan bumfordi.

MaNcs: Azt mondta, hogy fel kell készülnie a felolvasásra. Öltözködnie már nem kell, akkor most relaxálni fog?

IC: Dehogyis. Csak körülbelül tízezer verset írtam az elmúlt harminc évben, és nem csinálhatom azt, hogy feldobom az egészet, aztán amit elkapok, azt felolvasom. Próbálok egy órára való sorrendet kitalálni akkor is, ha a hátam közepére nem hiányzik ez. A képeimet is annyira nehezen válogattam ki. Mit érdemes kirakni két napra? Mi lehetett volna a koncepció? Nem tudhattam, kik jönnek ide. Istennek tetsző módon kell dolgozni, és ez azt jelenti, hogy tökéletesen. Nehogy kimaradjon valami, ami fontos.

MaNcs: Valóban sokfélék a képei. Kerestem is, hol bennük a rendszer.

IC: A nők is különbözők, még a sötétben is, sőt a sötétben igazán. Azt mondják, minden macska szürke alkonyatkor, pedig pontosan emlékszem például egy német szerelmemre, és soha nem is fogom összekeverni senkivel, volt egy tök vörös macskája, fluoreszkált a naplementében, úgy hívták, Mourek. Majdnem mindenre emlékszem, még az álmaimra is. Megírok vagy lefotózok mindent, amíg az aktuális tudatom része.

MaNcs: Beszéljen az alaptermészetéről, saját dolgaihoz fűződő viszonyáról. Mi van például a Khumb Mela Fesztiválról készített filmjével? Tényleg olyan viccesnek kéne látnunk azokat az indiai zarándokokat?

IC: Tudok szarkasztikus lenni, de alapvetően arról szól az életem és a műveim is, hogy a szeretet aspektusait keresem. Ám amikor ma a fiam azzal vegzált, hogy otthon hagyta a videokamera-töltőjét, majdnem szívinfarktust kaptam. Na látja, tudok gyűlölni is. Ha valakivel bonyolult kapcsolata van az embernek, amelyben a fő kérdés a mit adok, mit kapok, és az mennyire fontos, akkor lehet belevinni gyűlöletet is. Az ember gyermeke néha bonyolultabb, mint a szeretője. Na, miről is beszéltünk? Mindenkinek saját módszere van, például a filmkészítésre. Ha a nyugati emberek olyan dolgokat látnak, amelyek más kultúráról szólnak, a maguk ártatlanságában, spirituálisan és áhítattal, amit nem szoktak meg, akkor azon felháborodnak, vagy viccelődnek rajta, mert mindent viccesnek találnak, kivéve a saját feltűnően kövér seggüket. A filmben szereplő emberek mind nagyon kedvesek nekem, és viccelhetnék is velük. Fotóztam őket, mély beszélgetéseink voltak, néha betéptünk közösen. Szeretem azt a filmet, az egyik legfontosabb dolog, amit életemben csináltam, a világ legolcsóbb videokamerájával. Indiából ezt is látni kell.

MaNcs: A poétikus szöveget kifejezetten erre a filmre írta?

IC: Hm. Kölönböző időkben keletkezett, csupán néhány részlet született a film kedvéért. A szöveget képlékenyen kell kezelni, úgy állítottam össze, hogy engem is meglássanak benne meg a többi embert is, akikkel lélegzetet cseréltem a pipákon keresztül. Szerintem fantasztikus pillanatokat sikerült megragani a filmben és a szövegben is. A találkozások, az éneklések, a Baba (bölcs öreg) megváltozott arckifejezése, amikor nekem kezd el énekelni. Érezni az emberek közötti rezgéseket, azt a bizonyos közös tüzet. Még az eleinte furcsa és visszataszítónak tűnő helyzeteket is meg lehet érteni. Másképp állnak hozzá az élethez, valami isteni perspektívából látják. A Khumb Mela Fesztivált az emberi léleknek dedikálták, és azt hiszem, a film is ezt mutatja meg. Azért arról sincs szó, hogy csak úgy bele lehetne sétálni ezeknek az embereknek az életébe. Nem lehet bemenni és beleszarni a mások templomába. Megvannak a szabályaik, a kapcsolataik. Az övék egy fantasztikus belső szerzetesség.

MaNcs: Vannak magának szabályai? Életre, munkára?

IC: Nincsenek szabályaim, csak annyi, hogy hiszek az intelligenciában és a szabadságban. A konvencionális hülyeségeket nem bírom. Nem szeretem eladni a seggem húsz dollárért, ezért én sem vagyok igazán szabad. Inkább a lehetőségek érdekelnek, amelyek a legpozitívabb dolgokat hozzák ki az emberből, hogy ne legyen kibukva. Nekem nem az a lényeg, hogy legyen otthon szalonna. Úgy kezdtem az életem, hogy elmentem Marokkóba egy hajóval, mert meguntam az addigi életemet, és az volt a legjobb, amit tehettem. Csináltam ott egy kiadványt, a Gnaouát, amit a szufi dervis vallási testvériség után neveztem el, ezeknek az ördögűzés volt a specialitásuk. Olyan emberek írtak bele, akik kapcsolatban voltak ezzel a kultúrával akkor is, ha nem éltek ott. Burroughs, Brion Gysinn, Jack Smith és Irving Rosenthal. Elég volt húsz forint a megélhetéshez. Kiadtam egy lemezt, a Jilalát, és mégsem vagyok kapitalista. A közlés a fontosabb. Voltam Katmanduban, bejártam sok helyet, szerkesztettem a Third Railt Los Angelesben, pillanatnyilag is a Nexus társszerkesztője vagyok, Párizsban csináltam a Nomads Landot, aztán írtam egy Hasisszakácskönyvet, kiadtam folyóiratokat, olyan szerzőkkel, akikről nem hallott és talán soha nem is fog, de jók. Az én törvényem az, hogy azt csinálom, amit jónak látok.

- sisso -

szerző
- sisso -
publikálva
1999/2. (01. 14.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Akadozik a szemétszállítás
Káosz és kosz
Radnóti András írása
Ukrajna és a magyar külpolitika
Interjúk
Gőz László, Simon Márton, Zurbó Dorottya
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Kultúra

még több Kultúra...