AV: Mert ott laktam akkoriban. Láttam, hogy mennyire telítetlen a piac, és miután eladtam az egyéb vállalkozásaimat, megvettem két mozit, és filmforgalmazásba kezdtem. Vonzott a film, vonzott, hogy egy film készítését az első pillanattól az utolsóig nyomon kövessem. Fantáziát láttam benne, és ez azóta így van. Tornyosulnak előtted az előkészítési, gyártási, szerzői feladatok, és te kiválasztod magad köré azokat az embereket, akikkel képes vagy ezeket a legjobban megoldani.
MN: Ki a legfontosabb partner ebben a feladatmegoldásban?
AV: A rendező természetesen. ´ hozza saját elképzeléseit, egyéni látásmódját, és elkezdődik egy játék, aminek a végeredménye már nézőszámban mérhető.
MN: Melyik volt az első filmje?
AV: Kínai ösvény címmel egy kung-fu film, még Hongkongban. Az első és egyben a legtanulságosabb. Százhúszezer dollárba került, ez a bemutatót követően meg is térült. Majd eladtam az amerikai jogokat az MGM-nek hetvenötezerért, nem kérve részesedést a bevételből. Hiba volt, az MGM tizennégymilliót keresett rajta.
MN: Jelenlegi producertársával, Mario Kassarral már alapított korábban is közös céget, a Carlocót, ami a nyolcvanas években a Rambóval és hasonló akciófilmekkel komoly sikereket könyvelhetett el. Mi lett végül a Carlocóval?
AV: A Carloco akkoriban afféle butik volt, csináltunk három-négy filmet évente, aztán a nagy stúdiók kezébe adtuk őket forgalmazásra, és ez szerintem így is volt jól. A társaim azonban egy idő után saját stúdiót szerettek volna, és ezért elváltak az útjaink. Én a Cinergivel folytattam, a Disneyvel együttműködve, a Carloco meg tönkrement.
MN: A Cinergi időszakának legnagyobb sikerei a Die Hard III., az Evita. Vannak azonban olyan filmek is, amiket elég vegyesen fogadott a kritika. Se a Nixont, se A skarlát betűt nem szerették igazán. Miért?
AV: Már sokszor elmondtam, ez az, amire nincs recept. Mindegyiknél más és más a magyarázat. A Nixonnal két szék között estünk a pad alá. Akik tisztelték Nixont, azok nem hitték, hogy Oliver Stone megfelelő tisztelettel kezeli őt, ezért inkább el se mentek megnézni. Akik nem szerették az elnököt, azokat meg nem érdekelte a film. A skarlát betűt pedig sokak szerint nem kezeltük elég tisztelettel.
MN: Mint producert hogyan érintették azok a megállapodások, melyek a színészek, illetve az írók szakszervezeteivel köttettek a nyáron?
AV: Nem érintettek közvetlenül, ez inkább egyfajta elvi kérdés. Hogy egyáltalán el tudtak érni valamit, az annak köszönhető, hogy a produceri szakszervezet (AMPTP) soha nem volt olyan erős, mint a színészeké, rendezőké vagy az íróké. Így volt lehetséges, hogy az évek során fokozatosan megnyirbálták az előjogainkat. Régen a producer neve volt legfelül, aztán a rendezőé, most a rendező az első, utána az író és harmadik a producer. Ahogy a stúdiók kikerültek a magánemberek kezéből, és vállalatóriások részei lettek, a vezetők magatartásán is érződik, hogy nem a saját pénzüket költik. Ha nem így lenne, nem lett volna ez az egész felhajtás. Másrészt elgondolkodtató az, hogy valaki, aki színészként, íróként dolgozik egy filmen, és megkapja érte a fizetését, később a nyereségből előbb részesedjék, mint az, aki finanszírozta az egészet.
MN: Tavasszal bejelentette, hogy az InterComhoz tartozó mozihálózat termeinek számát 2005-ig majdnem tízszeresére bővítené. Nem fél, hogy addigra a filmterjesztés olyan új formái bukkanhatnak fel, amelyek drasztikusan csökkenthetik a nézőszámot?
AV: Nyilván az internetről letölthető filmekre gondol. Ha ez legális keretek között megvalósul, és működni is tud akkorra, az is pénzbe fog kerülni. Az illegális terjesztést meg kell fékezni. Másrészt bármilyen új formátum létrejöhet, a mozit, a mozi hangulatát még jó ideig nem pótolja semmi.
MN: A magyar forgatási helyszín lehetősége miatt vágott bele az I Spy című hatvanas évekbeli sorozat remake-jébe? Az eltérő bőrszínű főszereplőpáros tette a sorozatot különlegessé akkoriban, ma már azonban elég bevett formulának számít az ilyen szereposztás.
AV: Ez igaz, de az I Spy annyiban is különleges volt, hogy nem nyilvánvalóan egy stúdióban játszódott, hanem a világ különböző pontjain. Ez volt az első tévésorozat, amely nyitott a külvilág felé. Forgattak Hongkongban, Thaiföldön és számos más pontján a világnak. Nem direkt Budapest miatt választottam a sztorit, hanem mert szerintem remek akcióvígjáték lesz belőle.
MN: Hogy került Budapest a történetbe?
AV: A forgatókönyv szerint a történet valahol Közép-Európában játszódott. Adta magát az ötlet, hogy miért ne lehetne Budapest a helyszín. Én kezdettől fogva ezt szerettem volna elérni. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem néztünk meg számtalan más várost is. Aztán már a finisben Betty Thomas, a film rendezője az esti Budapestben gyönyörködve kijelentette, beleszeretett a városba, itt szeretné forgatni a filmet. Ez lesz az első amerikai film, amelyet nem azért forgatnak itt, mert olcsó, és Budapest mint Budapest fog benne megjelenni. Mellesleg hozzátenném, hogy nem is olyan olcsó Romániához vagy akár Prágához képest. Prágában a helyszínek nagy részét a város ideadja ingyen is, ráadásul sokkal átláthatóbban működik az egész szisztéma. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy a város csak ennek az évnek az első felében összesen 100 millió dollár értékű külföldi forgatások helyszíne volt. Mi próbáltuk szorgalmazni, hogy itt is legyen egy bizottság, melyhez bárki fordulhat, ha forgatni szeretne, és pontosan legyen leírva egy brossúrába, hogy mi mennyibe kerül, és mi a feltétele annak, hogy valaki megkapja az engedélyt.
MN: Milyen tapasztalatai voltak, amikor legutóbb itt forgatott?
AV: Vegyesek. És ez most sincs másképp. Nincs kialakult rendszer, pedig ahhoz, hogy további produkciókra lehessen számítani, ez elengedhetetlen feltétel. Ennek ellenére szívügyem, hogy színvonalas produkciókat hozzak Budapestre. Az I Spyban olyan trükkök lesznek például, amilyeneket még nem gyártottunk. Igazi, nagyszabású autós üldözés, helikopteres felvételek. Ebből feltehetőleg nemcsak mi, hanem az itteni szakemberek is rengeteget tanulhatnak. Mindehhez persze előre is kérem a lakosság türelmét és megértését. Higgyék el, egy év múlva látni fogják az eredményét, miután világszerte százmillió ember megnézte a filmet. A Mission Impossible után például Prágában 18 százalékkal megugrott a turizmus. Szerintem ha imázsépítésről van szó, ez a film többet fog tenni, mint eddig bármi más.
MN: Az Evita után nemcsak a sajtóban, hanem még a forgatásról megjelent képeskönyvben is furcsa dolgok láttak napvilágot, nem is annyira a szakmai körülményekkel, hanem a WC-papírral és a Duna színével kapcsolatban.
AV: A mostani stáb részéről biztosan nem, a rendező imádja a várost. Az Evitával kapcsolatban, felteszem, a rendező, Alan Parker előszavára gondol. Tudni kell azonban, hogy az itteni rossz hangulatához nagyban hozzájárult, hogy épp akkor értünk vissza a napfényes Argentínából, ahol még a film iránt táplált szélsőséges érzelmek ellenére is könnyebb volt dolgoznunk, mint itt. Alan egyébként a rendezés mellett legszívesebben karikatúrarajzolással tölti az idejét, és az említett megjegyzéseit is nyilván karikaturisztikusnak szánta. Ha ma kérdeznéd, milyenek voltak itteni tapasztalatai, már biztosan másképp nyilatkozna. Az Evita eddigi legsikeresebb filmje, elkészítésének minden pillanatára és persze a kész filmre is nagyon büszke.
MN: Ön hogy látja, lesz itt belátható időn belül filmtörvény?
AV: Bevallom, nem vagyok teljesen tisztában a benyújtott tervezet tartalmával. Annyi biztos, hogy nem lehet egységes támogatási rendszert létrehozni a szélesebb érdeklődésre számot tartó, úgynevezett közönségfilmek - bár én ezt a jelzőt nem szeretem - és az artfilmek támogatására. A kettőt szét kell választani. Mivel Magyarország kis piac, ezért itt mindkettőhöz állami támogatás szükséges, legalábbis kezdetben. Ha ez a fajta támogatás létrejön, remélhetőleg a szélesebb érdeklődést vonzó ága iparággá fejlődhet úgy, hogy világviszonylatban is versenyképessé váljon. Saját filmexporttal vagy külföldi forgatások idehozatalával eltartva, fejlesztve saját magát. A művészfilmek tekintetében pedig tovább működhetnének a kuratóriumok. Egy üzleti alapú struktúra kialakítása elengedhetetlen ahhoz, hogy bekapcsolódhassunk Európa filmes vérkeringésébe.
Orosz Ágnes
