Magyar Narancs: Az előző lemezeteket (Who Can You Trust? - a szerk.) a triphopszcéna egyik legjelentősebbjeként tartják számon. A folytatásnál nem nyomasztott az ebből adódó elvárás?
Ross Godfrey: Cseppet sem. Magunknak zenélünk, emellett csak egy a lényeg: anyánknak tetsszen.
MN: Az idei album a Big Calm címet kapta. A tiéd ez a nagy nyugalom?
RG: Nem, inkább az apokalipszis csendje. Vagy mondjuk egy pusztító házibuli utáni nyugalom, amikor végre az utolsó embert is kiseperted a lakásból.
MN: Az anyag egészére még csak-csak rá lehet fogni, hogy kiegyensúlyozott, de speciel épp a címadó szám elég zaklatott.
RG: Valójában egyáltalán nem vagyok higgadt. A cím képletes. Nyugalom a teljes káosz előtt.
MN: A számok végéről hiányoznak a két-három perces, elszállt, instrumentális részek. Egyetértesz azzal, hogy populárisabbak lettetek?
RG: Igen, de azért ez mégsem egy popprodukció. Vannak fogós dallamaink és szép vokális részek, ennyiben tényleg könnyen befogadható.
MN: Kevés zenekar készített ennyi stílus mixeléséből lemezt. Játszadoztok a hangszereléssel, vagy tényleg otthon vagytok ennyi műfajban?
RG: Ennél sokkal többen. Elég fárasztó lenne, ha a végtelenségig egy hip-hop-ütemet ismételgetnénk valami nyávogó szintihanggal. Én az összes stílust szeretem, és játszani is akarom.
MN: Számomra azok a lemez legszebb pillanatai, amikor szimfonikus zenekar hallható. Mennyire jellemző a klasszikus zene iránti érdeklődésed?
RG: Habár régen tanultam, nem jutottam el odáig, hogy kottát írjak vagy olvassak. Hallgatok néha Mozartot vagy Bachot, de idővel megunom. Minden hang a helyén van.
MN: És mit hallgatsz a maiak közül?
RG: Semmit. Csak a régieket. Hendrix a kedvencem. Aztán Cat Stevens..., ismered?
MN: Hogyne, ő játssza a Harold és Maud című film zenéjét.
RG: Egyik kedvenc filmem. A mostaniak közül csak egy-két countryt szeretek. Ez lesz az új irány.
MN: Ismered a Ween countrylemezét?
RG: Persze. Briliáns, nem? A Fluffy mindent ver. A tornácra hugyozó kutya balladája.
MN: A bátyád azt mondta, zene nélkül nincs értelme az életének, inkább felkötné magát.
RG: Szánalmas, nem? De valahol én is így vagyok ezzel. Az összes művészet közül ez a legfontosabb. Az érzelemközlés legfőbb eszköze. Még ha nem beszéled is a nyelvet, sokkal jobban megérted, hogy miről dumál Mick Jagger, mint bármelyik politikus.
MN: A Friction című számotok erős politikai tudatosságra vall. Várható, hogy több aktuálpolitikai szöveg is születik?
RG: Nem tudom. Azt a dalt egy fiúról írtuk, aki Brixtonban belehalt a rendőrök ütlegelésébe. Volt egy komoly megmozdulás, házak is kiégtek, de ez a gyerek ártatlan volt. Az eset helyszíne csak pár száz méterre van a lakásomtól és a stúdiónktól, így közelről érintett.
MN: Az előző album a Moog Islanddel kezdődik, a gyógyító zene szigetén megtalált békével. A Big Calm a Sea című dallal indul. Tergerpart, korlátok nélküli élet, ilyenek. Nem csorbul ez a harmónia, ha látod, hogy a sok nyomorult fuldoklik közben?
RG: Én ebben nem tudok segíteni. Ezzel mindenkinek egyedül kell megküzdenie. Attól, hogy elmondom, mennyire elégedett vagyok az életemmel, mások még nem lesznek jobban. Ezzel tisztában vagyok. Én nem tudom őket kihúzni a partra. De bátoríthatom őket, nem? Szerintem a biztatásnál nem tehetsz többet. Manapság nem bátorítják egymást az emberek. Legfeljebb a tanulásra a gyerekeket.
MN: Egy korábbi interjúban azt mondtad, hogy két tényező inspirálta az első albumot. Az egyik a sivár fiatalságod. Beszélnél erről?
RG: Nem szívesen. Nem foglalkoztat ez a dolog.
MN: És a másik?
RG: A kellemes emlékekre gondolsz?
MN: Amennyiben az egyenlő a kábítószerekkel. Legalábbis azt állítottad, a drog volt a másik.
RG: Nem drogozom. Az az ördög műve.
MN: Bővebben?
RG: Ha csak jól akarod érezni magad, akkor előbb-utóbb ráunsz, vagy meghalsz. Spiritualitást keresni veszélyesebb. Még akkor is, ha olyan természetes dolgokkal kezdesz, mint például a varázsgomba. Egy fokig járhatnak megvilágosító élményekkel, de egy csomó nem kívánt helyzetbe kerülsz, hiszen illegálisak. És nem eredményeznek tiszta tudatot. Azt hiszed, felfedheted a misztériumokat, de csak összezavarodsz, megbolondulsz. Nézd meg Lee Perryt!
MN: Ja. Közben meg úgy hívják a zenekarodat, hogy Morcheeba. (A more angolul többet, a cheeba a spanyol szlengben marihuanát jelent - a szerk.) Azok után, amit mondtál, nem érzel egy kis felelősséget?
RG: Csak magamért. Senki másért. Nem fogok semmiféle keresztes hadjáratot vezetni.
MN: Egy ilyen név akkor is direkt reklám.
RG: Ez a név rólunk szól. Soha senkinek nem mondjuk, hogy szívjon.
MN: Az Engedd látnom című dalban visszatér az előző album címadó kérdése. Tudod már, hogy Kiben bízhatsz?
RG: Nem tudom. Bízom a lemeztársaságban, hogy rendesen elvégzi a munkáját, de nem bízom benne emberileg. A barátaimban megbízom emberileg, de nem hinném, hogy egy munkát elvégeznének nekem. Így különböző területekre kioszthatom a bizalmamat, de arra még várnom kell, akiben teljesen megbízom.
MN: És mi a helyzet a belsőddel? A Morcheeba többi tagja a nagy spirituális tanácsadónak köszönget a lemezborítón.
RG: Szervezett formában nem gyakorlom a vallást, de én is hívő vagyok.
MN: Szóval a belső hangodban megbízol.
RG: Igen, teljesen. Csak ő nem bízik bennem.
Bognár Tamás
