Mail Art: "A hálózat a hálózatra megy" (Galántai György képzőművész)

szerző
Szőnyei Tamás
publikálva
1998/10. (03. 12.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Évtizedeken át hozta-vitte határokon keresztül a posta a küldeményművészet egyedi termékeit, bele-belekukkantott a belügy, merő egy kíváncsiságból csupán, azt´ mire ment vele, a "rendszer nem vaalt be", stop, a csigaposta helyét átvette az Internet, a Mail Art meg múzeumba költözött. Ott van még pár napig a Műcsarnokban, aztán egy része megy vissza a volt NDK traktorfellegvárának számító Schwerin állami múzeumába, másik része meg az Artpool Művészetkutató Központba, a műfaj Liszt Ferenc téri epicentrumába, melynek vezetője Galántai György.

Évtizedeken át hozta-vitte határokon keresztül a posta a küldeményművészet egyedi termékeit, bele-belekukkantott a belügy, merő egy kíváncsiságból csupán, azt´ mire ment vele, a "rendszer nem vaalt be", stop, a csigaposta helyét átvette az Internet, a Mail Art meg múzeumba költözött. Ott van még pár napig a Műcsarnokban, aztán egy része megy vissza a volt NDK traktorfellegvárának számító Schwerin állami múzeumába, másik része meg az Artpool Művészetkutató Központba, a műfaj Liszt Ferenc téri epicentrumába, melynek vezetője Galántai György.

Magyar Narancs: Mit keres a múzeumban a Mail Art?

Galántai György: A múzeumból mint olyanból nem lehet jól látni a Mail Artot. Ezt gondoltam annak idején is, amikor a mostani kiállítás előzményének számító, 1996-os schwerini bemutató előtt Perneczky Géza (Kölnben élő művészettörténész - a szerk.) nagy lelkesen mondta nekem, hogy húúú, múzeumba kerül a Mail Art. Ez nem újdonság, mondtam neki, ott volt már ´87-ben is, amikor a Szépművészeti Múzeumban csináltam a Bélyegképek kiállítást...

MN: ...aminek a katalógusába ő írt tanulmányt.

GGY: Az jóval élőbb kiállítás volt ennél, mert a már meglévő gyűjteményem mellé szétküldtem egy felhívást, és a "múzeum projektre" érkezett, rengeteg új munka elevenné tette. Itt viszont külső megfigyelőként szerepel a témában a múzeum, csak a múltból összeszedegetett anyagokat, feldolgozott és előre csomagolt termékeket mutat be, ami olyan, mint a zacskós tej a közértben, miközben a Mail Art igazából úgy jó, mint a friss, meleg tehéntej.

MN: Lehetséges teljességre törekvő Mail Art-bemutatót csinálni?

GGY: Igen, mondjuk olyan formában, ahogy Ray Johnson kapcsolatművészetéről csináltam tavaly az Ernst Múzeumban. Ray Johnsonnak köszönhető, hogy Mail Art egyáltalán létezik. Az pedig, hogy az Artpoolban akkora Ray Johnson-anyag van, annak köszönhető, hogy tíz-egynéhány évig, ha nem is szoros, de rendszeres levelezésben álltunk, a kiállítás előtt pedig dokumentumcserére kértem a többi Mail Art-ost. Mindezek, a vonatkozó irodalommal kiegészítve, ma az Artpool web site-jának Ray Johnson-lapjain megtalálhatók. Azt gondolom, ma ilyennek kell lennie egy Mail Art-múzeumnak: legyen benne minden információ. Az a baj a meglévő múzeumokkal, hogy nem elsősorban információkat, hanem eredeti műveket akarnak begyűjteni, ennélfogva sokkal szegényebbek is. Engem nem érdekelnek az eredeti művek, engem a művekben lévő információ érdekel. Nekem egy másolat nagyobb érték, mert az eredetikből és az azokat kiegészítő másolatokból, vagyis a mozaikokból össze tudom rakni a teljes történetet. Elismerem, technikai értelemben némileg más lehet a másolat, mint az eredeti, csökkenhet az értéke, de ha én az eredetivel nem, csak a másolattal találkozom, akkor számomra a másolat az eredeti. A lényeg, hogy hordozza az információt. A dolog ettől élővé válik, ajánlanám a múzeumoknak is, hogy így csinálják, sok eredetit úgyse tudnak megvenni, még a leggazdagabbak sem.

MN: A Mail Art esetében sokszor úgyis elmosódik a különbség eredeti és másolat között.

GGY: A kópiakultúra külön elemzést érdemel. Megpróbáltuk összegyűjteni a vonatkozó irodalmat, és kiderült, mind a fénymásolásra vonatkozik, noha ennél sokkal tágabb terület ez. A kópiakultúrában a legérdekesebb az eredeti és a másolat viszonya. Ray Johnson küldött nekem egy levelet, ami egy rajz volt. Ezt én sok példányban lemásoltam, továbbküldtem, és kértem, hogy folytassák, majd küldjék vissza, a visszaérkezett műveket pedig elküldtem egy kiállításra: így egy eredeti másolatából lett egy csomó új eredeti.

MN: Képvisel-e már piaci, műkereskedelmi értéket a Mail Art?

GGY: Nem igazán. Kanada Mail Art-nagyhatalom. Egy ottani galéria egyszer egy olyan kiállítást csinált, ahol megpróbáltak el is adni, de nem lett semmi a bizniszből. Ugyanis ahhoz, hogy egy műtárgy értékké váljon, történet kell, a Mona Lisa is a történettől lett egyre értékesebb, ahogy egyre nagyobb irodalma lett annak, hogy mi van a mosolya mögött. A pénz nem kerül el semmit: a Mail Art akkor lesz majd üzleti érték, ha idővel, ez pedig hosszú folyamat, a történetírás során kiemelkednek a remekművei. És erre utaló jelek már vannak: egy New York-i galériában, az akkor már nem élő Robert Watts kiállításán egy bélyeglap, ami az Artpool gyűjteményéből hiányzott, 600 dollárba került. Nem egy nagy összeg, bár nem is kevés egy aláíratlan, egyszínű nyomatért, de sajnos mi nem bírtuk akkor megvenni. Akár lakásban, akár múzeumban kerül a falra egy postai küldemény, az műtárggyá válik annak a számára, aki kiakasztotta. Hogy mihez kezd ezzel a műkereskedelem, azzal nem foglalkozom, a pénz nem érdekel, ezért is vagyunk nonprofit intézmény. Engem az érdekel, hogy újabb és újabb információhoz jussak arról, hogy mi van a fejekben. És ezt a szaksajtónál sokkal közvetlenebbül nyújtják a személyes kapcsolatok, a levelezés. Ezt hihetetlenül felgyorsította az Internet, ami láthatóvá tette az értéket éppúgy, mint a szemetet. Csak navigálni kell, hogy megtaláld az értéket gyűjtő helyeket - szándékunk szerint az Artpool is ilyen. Volt egy Mail Art-szlogen: "Minden művész egy múzeum" - ugyanis aki sokat levelezik, annál összegyűlik az anyag. Az Artpoolban összegyűlt. Mindazt, amit fontosnak és egymással összefüggőnek gondolok, szeretném előbb-utóbb fölrakni a lapunkra, és egyúttal arra törekszem, hogy összekössük magunkkal az összes jó web site-ot. Ezzel szétspriccelődik az anyag, a "múzeum" mint statikus hely megszűnik.

MN: Nem tett be az Internet a Mail Artnak? Nem tette feleslegessé a számítógép grafikai alkalmazása a borítékokkal, pecsétekkel való pepecselést, az elektronikus posta a hagyományost?

GGY: Bizonyos szempontból betett neki, de nem kell annyira félteni. Amikor két éve az Artpool hozzáfért az Internethez, az volt a sejtésem, hogy a hálózat a hálózatra megy. A Mail Art úgy működött, hogy akinek volt pénze postai bélyegre, az csinálta. Hogy ki hány címre küldött anyagot, az sajnos pénzkérdés volt, én mindenemet bélyegre költöttem, mert nagyon fontos volt, hogy érezzem, nem vagyok a világban egyedül. Aki annak idején intenzíven művelte a Mail Artot, az előbb-utóbb megtalálja a módját, hogy ott legyen az Interneten. "Csak" a technika új, különben minden a régi. Az Internet egy eszköz: a Mail Art jellegű kapcsolatok továbbfejlesztésének a lehetősége. De azt az érzést, hogy a kezemmel megtapogatok egy levélpapírt vagy borítékot, hogy a szememmel gyönyörködöm a matériában, azt nem tudja nyújtani az Internet. Virtuálisan megjelenhetsz bárhol a világban, de a valóságban csak ott vagy, ahol vagy.

Szőnyei Tamás

A Mail Art - Kelet-Európa a nemzetközi hálózatban című kiállítás március 15-ig látható a Műcsarnokban.

1998 az Installáció Éve az Artpoolban; az első esemény az Artpool P60 kiállítótérben (Bp. VI. ker., Paulay Ede u. 60.) március 17-31. között látható az Installáció Fesztivál.

Az Artpool hálózati címe: www.artpool.hu.

szerző
Szőnyei Tamás
publikálva
1998/10. (03. 12.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Terjeszkedik a magántőke
Jó üzlet az egészségügy
Uniós határvédelmi tervek
A kapukulcs őrzői
Interjúk
Somlyódy László, Mathias Énard
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...