A szamurájok kódexe (Nagy Viktor költő, forgatókönyvíró)

  • Hungler Tímea; keretes: - ts -
  • 2007. szeptember 20.

Film

Könyve, a Használati utasítás börtönhöz versek és novellák füzére. Mégis, a Nyócker és a Zuhanórepülés című film forgatókönyvírójának inkább kész regény az élete.

Könyve, a Használati utasítás börtönhöz versek és novellák füzére. Mégis, a Nyócker és a Zuhanórepülés című film forgatókönyvírójának inkább kész regény az élete.

*

Magyar Narancs: Filozófiát és teológiát tanultál, majd egy hirtelen váltással az éjszakában kötöttél ki. Mi hiányzott?

Nagy Viktor: Nem is azt mondanám, hogy "kevés" volt az életmód, amit éltem, csak másra vágytam. Akkortájt egy gyülekezetbe jártam, igazi polgári életet éltem, nem dohányoztam, nem piáltam, nem csaltam a barátnőmet. Azonban már kora gyerekkoromtól volt bennem egy borzalmas éhség - talán pont a könyvek hatására -, hogy megtapasztaljam mindazt, amiről olvasok. Ez pedig nem megy úgy, ha az ember ül egy egyetemen, és azon gondolkodik, hogy Heidegger-fordító lesz. Elegem lett a könyvek világából, hogy csak a tévében látom azt, amit át szeretnék élni. Gondoltam: kipróbálok mindent, a szélsőségeket is. Ez pillanatok alatt sikerült is. Akkor jöttek be Magyarországra a szintetikus drogok, beindult a partiélet, nyitottak az első klubok, és akkor nyílt az a kocsma is, ahová elmentem mixernek.

MN: Protestáns gyülekezetből egyenesen az éjszakába. Nem okozott lelkiismereti válságot?

NV: Az égvilágon semmit. Mindig is "tékozló fiúként" tekintettem magamra. Tudtam, hogy a mély hitem nem sérült meg, nem múlt el. Azt gondoltam, igaz, hogy most nagyon messze járok attól, amiben hiszek, de ahogy A gyűlölet című filmben megfogalmazzák: "Nem az a lényeg, hogy hiszünk-e Istenben, hanem az, hogy ő mennyire hisz bennünk". Tudtam, hogy létezik egy dogmatika, amit épp megszegek, bár szép és helyes lenne követni, de ettől még nem rendült meg a hitem. Az Újszövetségből Pál apostol a példaképem - majd szeretnék is róla egy filmet -, bár a legszigorúbb mércét állította fel, mégis ő az, akivel azonosulni tudok. Látom a szent mögött az érző embert. Pál a saját életét csatlósként áldozta fel az istenének, nem választott magának feleséget, mégis egy komoly, heteroszexuális férfi volt, korának nagy filozófusa, aki kinyilatkoztatásban kapta, hogy szenvedések árán fog meghalni. Ha rá gondolok, azt érzem, itt egy igazi szamuráj, olyan, akiről Kuroszava készítette a filmjeit. Nem véletlen, hogy a szamurájok kódexe, a Hagakure sok helyütt megegyezik a Pál apostolra vonatkozó részekkel a Bibliából. Nem mondom, hogy az utam Pál apostolé, hiszen ő egy apostoli elhívást kapott, én pedig - ha lehet ezt így mondani - egy íróit. Az apostoli elhívásban azonban a praktikus dolgok is benne foglaltatnak, mint a gyülekezet alapítása vagy a tanítás. Íróként én is magvető vagyok. Elvetem a magot, aminek más aratja le a gyümölcsét. Persze, a hűbéruramat messze nem szolgálom olyan lelkesedéssel és hibátlanul, mint Pál a sajátját, és arról sem vagyok meggyőződve, hogy az ő hűbérura megegyezik-e az enyémmel. Bár az enyém is az örökkévaló, de hogy ő milyen formában létezik bennem, azt még nem merném megválaszolni. Ha megkérdezed, milyen vallású vagyok, azt mondom, elsősorban hívő. Hit kérdésében pedig olyan, mint Douglas Adams elektromos szerzetese: hajlandó vagyok mindent elhinni, még azt is, hogy Tibetben levitálnak a papok, csak ne akarjon nekem senki semmit megmagyarázni. A filozófiának az egzisztencializmus óta az az alapja, hogy tanulj meg kérdezni. Engem sem a válaszok, hanem a kérdések izgatnak. Nem véletlenül vagyunk négy dimenzióba zárva - a válaszokat nem féltetlenül itt és most kell megtalálnunk.

MN: Erre a kérdésre biztosan tudsz válaszolni. A drogok világában függővé váltál?

NV: Figyeltem arra, hogy ne fogyaszszak olyan drogot, ami függőséget okozhat, de tény, hogy mindent kipróbáltam. A legtöbb spanglis büszke arra, hogy csak szív, én speciel egyáltalán nem: pszichésen sajnos ma is függök a delta-9-tetrahydrocannabinoltól, exfeleségem pedig a kokain. Ez utóbbi azonban csak arra volt jó, hogy én dönthessek arról, hogy mikor alszom vagy eszem. De tudtam kezelni: ha már nagyon vérzett az orrom, abbahagytam. Használtam heroint is intravénásan, egy hétig rajta voltam, de gusztustalannak találtam, hogy szurkálom magamat. Egy kokainista sosem fogja elcserélni a kokainmámort a heroinra, legalábbis ez nagyon ritka. Egyébként azt gondolom, hogy legálissá kéne tenni a drogokat, kisebb lenne a bűnözés. Sokáig én sem így gondoltam, de aztán elolvastam Az eksztázis politikáját Timothy Learytől, és rájöttem, hogy mennyivel kevesebb gondunk volna így - a bűnözők és a dílerek például nem tudnának miből megélni.

MN: Ki lehet szállni az alvilágból?

NV: Én is kiszálltam, és a mai napig jóban vagyok a régi ismerőseimmel. Persze ha tartozásod van, nem olyan könnyű magad mögött hagyni ezt a világot. Miután egy évet leültem a Markó utcában szervezett bűnözés vádjával, a másodfokú ítéletig kiengedtek. Eszem ágában sem volt azonban visszamenni, így elpucoltam Spanyolországba egy barátomhoz, akinek volt kinn egy koktélbárja. Alicantében is "bűnöztem", ott is megvolt a magam biznisze, úgyhogy, mint látod, annyira nem siettem "kiszállni". Túl jó dolgom volt ahhoz Spanyolországban, tulajdonképpen a mennyországban rohadtam. Budapesten is éltem királyként, de miután kiettem a húst a tányérról, a köret magában már nem kellett. Keményen kokszoltam, és jól kerestem az illegális drogokból, körbevett egy udvartartás - nem mondok számokat, de elvertem annyi pénzt egy hónap alatt, ami egy másik embernek egész életére elég. A király fizette a sleppjét, a slepp sleppjét, ami bizony mindennap egy szilveszter. Kinn azt terveztem, hogy megszedem magam, és elpucolok Mexikóba, ahol nem feltétlenül van kábítószeres ügyekért kiadatás. Odáig azonban már nem jutottam el, mert 2001 októberében kiestem részegen a hetedikről, és tolószékbe kerültem.

MN: Aki nem hívő, a balesetedben szerencsétlen véletlent lát. Egy hívő azonban deus ex machinaként, predesztinációként vagy büntetésként is értelmezheti ezt.

NV: Tanultam apologetikát. Szerintem olyan nincs, hogy valaki nem hívő. Az ateizmusából bárkit nagyon könnyen ki lehet billenteni, hiszen azt mindenki elismeri, hogy van lélek. A lelkiismereti törvények abszolút hiányát sem tudja nekem senki bebizonyítani, mert az mindenkiben ott van, még azokban is, akik teljesen más kultúrákban élnek. A balesetnek pedig nincs köze sem a deus ex machinához, sem a predesztinációhoz, sem a büntetéshez. Ha bemegyek egy gerincsérültosztályra, lehet, hogy én egy sztereotip példája leszek a "lám, így élt, lám, így járt" esetének, de ott a szomszéd kórteremben a tizenöt éves Barbie baba is, neki miért tört el tizenöt helyen a csigolyája és lélegeztetik géppel? Szép lenne, ha igaz lenne ez a magyarázat, mert akkor lehetne példálózni velem, de elég bemenni egy kórházba, hogy lássuk: nincs ok-okozati viszony. Ezért mondom, hogy örüljünk, ha megtanulunk kérdezni. A kórházi pszichológusok próbáltak meggyőzni arról, hogy örüljek a maradéknak, de bennem semmi nem változott a balesetem óta, sem a kedvem, sem pedig a vágyaim. Az életmódom változott csupán, de nem az a fő bajom, hogy mozgássérült lettem, hanem hogy fájok. Most, hogy megint megműtöttek, sokkal jobb. Szinte röpködöm.

MN: Íráskészséggel párosuló regényes életút: szinte törvényszerű, hogy vonzod a filmeseket.

NV: Remélem, hogy ma már nem csak a múltam izgatja őket velem kapcsolatban, vannak "rendes", polgári megbízásaim is. Konzultánsa voltam például a Csak szex és más semmi c. vígjátéknak. A Zuhanórepülés rendezőjével, Novák Erikkel akkor ismerkedtem meg, amikor megjelenést kerestem a könyvemnek - hozzá irányítottak mint könyvkiadóhoz, mondván, szeret ilyen botrányszagú írásokkal foglalkozni. Azóta munkatársak, barátok és vértestvérek vagyunk, együtt csináltuk a Nyóckert, egy képregényt és most a Zuhanórepülést. A magyar filmekben egyébként az alvilág ábrázolása - ahogy én látom - elég béna és sematikus. Én is onnan ismerem ezt a közeget és a nyelvezetét, hogy nem az egyetemen tanultam róla. Értem a különböző társadalmi rétegeket, és tudom, hogy bizonyos körökben hogyan művelik a magyar nyelvet.

MN: Van valami, amit visszacsinálnál?

NV: Minden, amiről egy kamasz álmodik, részemről nagyjából kipipálva. A "volna" és a "ha" kezdetű mondatok a gyakorlatban meg nem sokat érnek. Ha visszaforogna az idő, nagy valószínűséggel agyam is ugyanannyi volna, mint akkor, így mindent újra végigcsinálnék. A mostani eszemmel lehetetlen visszamenni az időben, pedig az tényleg a világ legnagyobb bulija volna.

Hungler Tímea

Zuhanórepülés

Van az ilyesminek előzménye a honi moziban, de akár már hagyománynak is nevezhetjük, az első magyar ez meg az - itt általában különböző hollywoodi címkék következnek. Most az első magyar hardcore akciófilmhez van szerencsénk; bár emlegethetnénk némileg hasonirányú kísérleteket, de azok oly szerencsétlenek voltak, hogy hirtelen az eszünkbe sem jutnak. Legfeljebb belőlük annyi, hogy a poszt-szovjet maffiózó volt bennük a legjobb: amint Markos György legjobb formáját nehézkesen követve hozták a művészek a szláv akcentussal nyomott magyart. Novák Erik filmje lazán viszi ezt a lécet, a kora tavasz óta (fél éve tehát: ez azért hazai filmtermékeknél szokatlan és figyelemre méltó gyakorlat; vélhetően meg is érte) multiplexekben nyomott előzetesből bennem leginkább a "neked keveri jamaicai csicska" maradt meg. Úgy voltam vele, ha a film fele olyan jó lesz, mint az előzetese, nagy baj nem lehet.

Nem lett nagy baj. A Zuhanórepülés persze nem akciójeleneteitől vagy akciófilm voltától érdekes - ilyenként helyenként lendületes, helyenként esetlen. Hanem inkább hangulatfestő erejétől, mert az szavamra van neki. Tőlem ugyan lehet, hogy pont olyan, mint a Hungária-slágereknek, melyekben a jampik agyba-főbe nyomják a villás farkú cirkáló dudáját, de ezzel nem jutunk messzire, jobb túlesni a nehezén: én nem láttam még élőben posztszovjet keresztapát (legfeljebb a Nap-Keltében, de ő azt mondta, nem is az) - s e tekintetben a mozinézők összességéért is tűzbe tenném a kezem. Szóval felőlem mehetnek épp így is a dolgok a pesti altájon, üdvözletem küldöm. Ennél érdekesebb az, ahogy a főszerepet adó Nagy Zsolt pacekja mennyire harmonikusan szervül e miliőbe - ez ugyanis épp ennek az ellenkezője miatt van, hisz figura ide, figura oda, amit látunk, színészet. A korai Madaras József szenvedélyére és tempójára olykor oly megejtőn emlékeztető színész ugyanis simán elviszi a balhét. A "moziban nehézség nélkül hihető" háttér előtt egy hitelesnek ható szereplő - mondjuk azt, hogy már ennyitől is meghatódunk egy új magyar filmben? Nem mondjuk, mert ciki. De nem is hatódunk, mert ennek kéne a belépőnek lennie. S a Zuhanórepülés távolról sem tökéletes munkadarab, gyengéi különösen a sztori környékén szembeötlők - már azoknak, akik hajlamosak utólag is veszkődni a "ki kivel van" kérdéskör szétszálazásával. Pedig egy receptúra alapján összerázott (kevert? - ki itt a mixer?) műsornál ennek is alapkövetelménynek kellene lennie. Hogyhogy recept szerinti? Mikor itt az áll arrébb, hogy az író személyes élményei és satöbbiÉ Aha, lehet. Mégis a fiúnak a huszadik perc után kell meglátnia a lányt és az ötvenedik után kell először csókolózniuk, továbbá szabályos időközönként kell nagyokat lövöldözni és szexualizálni - alighanem így lehet ez a pesti éjszakában is, de a Róna utcában feltétlenül. Ugyanakkor hiába lőnek és ölelnek óraműpontossággal, ha a film középső szakasza lassú és unalmas, a vége felé a csavar mérsékelten eredeti, a szexjelenetek pedig annyira mesterkéltek, hogy nézőjüknek csak a remény marad, miszerint létezik a populációnak olyan deviáns minoritása is, amelyik nem a moziban tanul dugni.

Mindazonáltal - erényeket és gyengéket összevetve - az egyenleg tagadhatatlanul pozitív: a Zuhanórepülés helyes kis film, bár időnként kiverik egymás szemit valami svédfogóval. De akkor miért van mindig fehér por a bácsik orrán benne? Mert bohócok, Kázmérka.

- ts -

Forgalmazza a Hungaricom

Neked ajánljuk