*
Magyar Narancs: Nagyon hirtelen, gyakorlatilag egyik napról a másikra váltatok sztárrá. Könnyen "boldogultok" vele? Milyen érzés egy ekkora fesztivál headlinerének lenni?
Alex Kapranos: Igazából nem okozott gondot. A siker remek dolog, de különösebben nem izgat, hogy egy kis klubban vagy egy nagy fesztivál headlinereként játszunk, ha a közönség örömmel fogad, és szereti a dalainkat. Persze nagyobb kihívás egy ekkora helyen megfelelni.
MN: Ha nem számítjuk a nálatok sötétebb és mélyebb dalokat író Interpolt, akkor ennek a vidám, táncos, retro-new wave vonulatnak ti voltatok az első zenekara. A lemezetek óta azonban legalább húsz hasonló zenéjű zenekar került a piacra. Mennyire veszélyezteti ez a ti pozíciótokat?
AK: Manapság rendkívül gyorsan változik a zenei világ, és ehhez alkalmazkodnunk kell. A lemezünk óta valóban átalakult a szcéna és a közönség ízlése, de nincs bennünk rossz érzés emiatt. Ha felbukkan egy hasonló gondolkodású zenekar, az arra inspirál, hogy még jobbat csináljunk. Néhányukat különben kedvelem, például a Kaiser Chiefet vagy a Bloc Partyt. Összességében nyilván változni fog a zenénk, de a stílusunk azért megmarad, azon nem változtatunk senki kedvéért.
MN: Egyébként miféle zenéket hallgattok manapság?
Bob Hardy: Sokféle zenét szeretek, rengeteg lemezem van, de utazás közben többnyire a régi kedvencek kerülnek elő, mint George Harrison vagy Penny Lee.
MN: Bob, te képzőművészeti iskolában tanultál. A zenekar mellett jut még időd ezzel foglalkozni?
BH: Nem igazán, legfeljebb a Franz Ferdinandhoz kötődő dolgok szintjén. Borítók, plakátok, videókÉ
MN: Az MTV-díjas Take Me Out klipben is benne volt a kezed?
BH: Benne, s azóta nincs megállás, hiszen készülnek újabb klipek, éppen most fejeztünk be egy videót a szeptemberi Do You Want To kislemezhez, és egy csomó koncertfelvételünk is van, amiből összeállhat egy DVD.
MN: Az első lemezeteknél gyakorlatilag egy kész produkciót vittetek a kiadóba, adott volt a zene, az imidzs, a videók. De ekkora sikerrel most nyilván egy jóval nagyobb réteg elvárásainak kell megfelelnetek az új albummal. Továbbra is teljes művészi szabadságot kaptok?
AK: Igen, abszolút. Mivel komplexen gondolkodunk a dolgainkról, az elképzelhetetlen, hogy valaki más mondja meg, hogyan nézzek ki, vagy milyen legyen a lemez hangzása, miről szóljanak a videók. Támaszaink persze vannak, mondjuk szükségünk van a technikai személyzet tanácsaira a színpadkép kialakításakor, vagy egy jelmeztervezőre, aki vázlatot készít a ruháinkhoz, amikor forgatunk, de nekünk is van egy csomó ötletünk, és a végső szó a miénk.
MN: Mit gondoltok, mi lehetett a gyors befutásotok kulcsa? Hiszen végül is nem egy felkapott műfaj képviselői voltatok.
AK: Ez nehéz kérdés. Több dolog összjátéka kellett, s főleg néhány fogós dal, mint a Take Me Out vagy a Michael. Szerintem olyan intellektuális rockzenét játszunk, amire lehet táncolni - és a tánc nagyon fontos, miközben a legtöbb rockzenekar szeret róla elfeledkezni.
MN: Felkavarta az életeteket a siker?
AK: Nem különösebben. Sokat vagyunk úton, sok emberrel találkozunk, sokan megismernek, autogramot kérnek, de körülöttünk nincs olyan hiszti, mint Michael JacksonnálÉ
MN: Jártatok már valaha Magyarországon?
AK: Nem, soha, ez az első alkalom. Sok időnk persze most sem volt, kicsit lementünk a Duna-partra sétálni. Nagyon szép ez a város, bár gondolom, ti észre sem veszitek, mint ahogy nekem sem tűnik fel, hogy milyen szép hely Edin-bourgh.
