"A tánc nagyon fontos" - Alex Kapranos, Bob Hardy (Franz Ferdinand)

  • Berkecz Balázs - Szalai Attila
  • 2005. szeptember 1.

Film

A Sziget egyik legnagyobb húzóneve, a Franz Ferdinand 2001-ben alakult. Elég volt egyetlen lemezt megjelentetnie, hogy tavaly szinte minden fontosabb díjra jelöljék (Grammy, Brit Awards, MTV European Music Awards stb.), s többségüket be is söpörjék az indie-rock skót messiásai.

*

Magyar Narancs: Nagyon hirtelen, gyakorlatilag egyik napról a másikra váltatok sztárrá. Könnyen "boldogultok" vele? Milyen érzés egy ekkora fesztivál headlinerének lenni?

Alex Kapranos: Igazából nem okozott gondot. A siker remek dolog, de különösebben nem izgat, hogy egy kis klubban vagy egy nagy fesztivál headlinereként játszunk, ha a közönség örömmel fogad, és szereti a dalainkat. Persze nagyobb kihívás egy ekkora helyen megfelelni.

MN: Ha nem számítjuk a nálatok sötétebb és mélyebb dalokat író Interpolt, akkor ennek a vidám, táncos, retro-new wave vonulatnak ti voltatok az első zenekara. A lemezetek óta azonban legalább húsz hasonló zenéjű zenekar került a piacra. Mennyire veszélyezteti ez a ti pozíciótokat?

AK: Manapság rendkívül gyorsan változik a zenei világ, és ehhez alkalmazkodnunk kell. A lemezünk óta valóban átalakult a szcéna és a közönség ízlése, de nincs bennünk rossz érzés emiatt. Ha felbukkan egy hasonló gondolkodású zenekar, az arra inspirál, hogy még jobbat csináljunk. Néhányukat különben kedvelem, például a Kaiser Chiefet vagy a Bloc Partyt. Összességében nyilván változni fog a zenénk, de a stílusunk azért megmarad, azon nem változtatunk senki kedvéért.

MN: Egyébként miféle zenéket hallgattok manapság?

Bob Hardy: Sokféle zenét szeretek, rengeteg lemezem van, de utazás közben többnyire a régi kedvencek kerülnek elő, mint George Harrison vagy Penny Lee.

MN: Bob, te képzőművészeti iskolában tanultál. A zenekar mellett jut még időd ezzel foglalkozni?

BH: Nem igazán, legfeljebb a Franz Ferdinandhoz kötődő dolgok szintjén. Borítók, plakátok, videókÉ

MN: Az MTV-díjas Take Me Out klipben is benne volt a kezed?

BH: Benne, s azóta nincs megállás, hiszen készülnek újabb klipek, éppen most fejeztünk be egy videót a szeptemberi Do You Want To kislemezhez, és egy csomó koncertfelvételünk is van, amiből összeállhat egy DVD.

MN: Az első lemezeteknél gyakorlatilag egy kész produkciót vittetek a kiadóba, adott volt a zene, az imidzs, a videók. De ekkora sikerrel most nyilván egy jóval nagyobb réteg elvárásainak kell megfelelnetek az új albummal. Továbbra is teljes művészi szabadságot kaptok?

AK: Igen, abszolút. Mivel komplexen gondolkodunk a dolgainkról, az elképzelhetetlen, hogy valaki más mondja meg, hogyan nézzek ki, vagy milyen legyen a lemez hangzása, miről szóljanak a videók. Támaszaink persze vannak, mondjuk szükségünk van a technikai személyzet tanácsaira a színpadkép kialakításakor, vagy egy jelmeztervezőre, aki vázlatot készít a ruháinkhoz, amikor forgatunk, de nekünk is van egy csomó ötletünk, és a végső szó a miénk.

MN: Mit gondoltok, mi lehetett a gyors befutásotok kulcsa? Hiszen végül is nem egy felkapott műfaj képviselői voltatok.

AK: Ez nehéz kérdés. Több dolog összjátéka kellett, s főleg néhány fogós dal, mint a Take Me Out vagy a Michael. Szerintem olyan intellektuális rockzenét játszunk, amire lehet táncolni - és a tánc nagyon fontos, miközben a legtöbb rockzenekar szeret róla elfeledkezni.

MN: Felkavarta az életeteket a siker?

AK: Nem különösebben. Sokat vagyunk úton, sok emberrel találkozunk, sokan megismernek, autogramot kérnek, de körülöttünk nincs olyan hiszti, mint Michael JacksonnálÉ

MN: Jártatok már valaha Magyarországon?

AK: Nem, soha, ez az első alkalom. Sok időnk persze most sem volt, kicsit lementünk a Duna-partra sétálni. Nagyon szép ez a város, bár gondolom, ti észre sem veszitek, mint ahogy nekem sem tűnik fel, hogy milyen szép hely Edin-bourgh.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.