A világ legjobb nagykövete (DJ Laurent Garnier)

  • Bognár Tamás
  • 1996. június 6.

Film

Egy francia DJ, Laurent Garnier mutatta be május 24-én a budapesti E-Playben, hogyan kell mixelni. A house műfaj meghatározó egyénisége idén lesz 30 éves, és a koncert előtti napon már másodszor kapta meg a világ legjobb DJ-je címet a Music magazintól. A lemezlovasság mellett eddig két saját lemeze jelent meg a részben az ő vezetése alatt álló F-Communications kiadónál.
Egy francia DJ, Laurent Garnier mutatta be május 24-én a budapesti E-Playben, hogyan kell mixelni. A house műfaj meghatározó egyénisége idén lesz 30 éves, és a koncert előtti napon már másodszor kapta meg a világ legjobb DJ-je címet a Music magazintól. A lemezlovasság mellett eddig két saját lemeze jelent meg a részben az ő vezetése alatt álló F-Communications kiadónál.

Magyar Narancs: Mit szeretsz jobban, DJ-skedni vagy zenét szerezni?

Laurent Garnier: Mindkettőt nagyon szeretem. De nagyon különböző a megközelítés. Mint DJ egy adott időben öt-hat óra alatt akarod megnyerni a közönség tetszését. Egy partinak egyszeri energiaáramlása van, helyben ki kell adnod magadból mindent, mert utána hazamennek az emberek. A lemezkészítés sokkal hosszabban tartó kapcsolat. Végzel a lemezzel, utána hónapokig veszik, így az eredmény "kint marad". Miközben a stúdióban dolgozol, csak remélheted, hogy tetszeni fog a hallgatóknak, a partin viszont biztosnak kell lenned benne.

MN: Ha választani kellene, melyiket adnád fel?

LG: A DJ-skedést folytatnám. Ezt a fajta érzelemátadást jobban kedvelem.

MN: A világ top-DJ-jeként nem nehezedik rád nyomás, hogy mindig többet kell tenned a sikerért?

LG: De, meghallják, hogy jössz, és gyakran túl nagy az elvárás. Nehéz mindig a legjobb formában lenni, te is lehetsz szomorú vagy fáradt néha. A humoristának se könnyű mindennap megnevettetni a közönséget. Gyakran nem találod el elsőre, milyen a közönség ízlése. De nem zavar a bírálat, nem csinálok belőle presztízskérdést. Sok DJ van a világon, aki szerintem jobb nálam, akikre felnézek, és befolyással vannak rám.

MN: Minek alapján lehet azt megállapítani, hogy ez vagy az a DJ jobb, mint a másik? Hogy lehet ezen a pályán fejlődni?

LG: A nyitottság mellett a legfontosabb, hogy a megfelelő lemezt a megfelelő időben játszd. Mivel a zene érzésekből áll, a megfelelő érzéseket kell átadni.

MN: És honnan tudod, hogy éppen minek kell következnie?

LG: Ez egy kommunikáció a közönséggel. Teszteled az elejétől fogva. Látod, hogy reagálnak a különböző számokra, és egyszerűen váltasz, ha nem jön be.

MN: Mennyi ideig tart ez a teszt?

LG: Egy-másfél óra után már pontosan tudod, mit szeret a hallgatóság. A kisebb klubokban a legjobb a közönség, ők odafigyelnek arra, hogy mit játszik a DJ, és élvezik a sokszínűséget. Közelebbi a kontaktus, és a köztünk lejátszódó kémiai reakció sokkal erősebb.

MN: Kiadótokkal, az F-Communicationsszel Franciaországban egy progresszív folyamat elindítói voltatok. Meddig lehet fenntartani ezt a státust?

LG: Amíg azokat a lemezeket adjuk ki, amelyeket szeretünk, és nem a pénzcsinálás a fő cél. A műfaj lehet bármi: house, techno, pszichedelikus, jazz vagy éppen ambient. Ha hiszünk benne, az se érdekel, hogy nem adjuk el. Az új kiadók úgyis jönnek. Az emberek mindig érezni fogják, hogy meddig vagy hű magadhoz. Csak ez számít.

MN: Sok fiatal zenész és DJ a ti hatásotokra indult el. Hol tart most a francia színtér más országokhoz viszonyítva?

LG: Nálunk az egész technomozgalom nagyon későn indult, és lassan fejlődött. Mostanra a mi munkánk és pár másik kiadó hatására egyre többen próbálkoznak lemezkészítéssel, egymás után nyílnak a lemezboltok, jelennek meg az újságok, és elég nagy tömeg kapcsolódik az egész irányzathoz. Jó érzés, ha a fiatalabb generáció példaként állít maga elé, és büszke vagyok arra, hogy a francia technót már elismerik külföldön. Amíg ma este a rádióban interjút készítettek velem, négy francia szám ment le. Azt hiszem, ez a legnagyobb tisztelet, amit kaphatok. Emlékszem, amikor DJ Pierre először jött Párizsba, üdvözlésképpen mi is hat órán keresztül Chicago-house-t játszottunk.

MN: Azt mondják, te vagy az F-Communications "külföldi nagykövete".

LG: Ez csak egy hülye címke, amit Erickel, a partneremmel közösen találtunk ki. Az egész sztori onnan indult, hogy Japánba kellett mennünk üzleti megbeszélésre, és ott csak a veled azonos rangú személlyel tárgyalhatsz. Ha főnök vagy, csak a másik főnökkel beszélhetsz, alacsonyabb beosztottal nem. O.K., mondtuk, akkor rakjuk a lécet alapállásból magasra. Ericnek, akinek mondjuk manager a tisztje, a president titulust találtuk ki, nekem meg a magasztos külföldi nagykövet címet. Sokan teljesen komolyan vették, mi meg jót röhögtünk rajta.

MN: Van még mit elérned a DJ-pályán?

LG: Tegnap kaptam meg a legjobb nemzetközi DJ-díjat. Ennél magasabbra nem juthatok. Azt, hogy tudok mixelni, már nem kell bizonygatnom. Most másba fogok kezdeni, filmzenét írok. (Az első remek kísérlet Lótuszvirág címmel hallható a legutolsó F-Communications-válogatáson.) Később majd biztos megint jön valami más. Mindig csak a folyosóknak van végük, aztán új ajtó nyílik, és ha van elég ambíciód, mész tovább.

MN: Mennyire hiszed sorsszerűnek az életed, a munkád?

LG: Nagyon hiszek egy magasabbrendű valamiben, nevezd Istennek vagy akárminek. Viszont ennek a valaminek sem a természetét, sem a kinézetét nem ismerem, de nem is akarom egyetlen vallás köntösébe sem bújtatni. Hiszem, hogy van élet a halál után. Az asztrálutazással pedig kísérletezgettem. Minden szakkönyvet elolvastam a témában.

MN: Hogy csinálod? Használsz valami segédanyagot is?

LG: Nem. Már hét éve nem drogoztam. Nem is dohányzom. Ha kísérletező kedvedben vagy, megnézheted, hogyan reagál a szervezeted a különböző szerekre. Aztán szépen tönkrevágják az egész életedet. Ez az egyetlen dolog, amit megtudhatsz. Egy nagy baromság az a felfogás, hogy nem lehet Extasy nélkül szórakozni menni. Ha a zene jó, akkor magában is jó, tökmindegy, hogy mi a szar van benned. A drog sosem tudja elérni azt, amit a zene.

MN: A zene segít az "utazásaidban"?

LG: Nem, azt nem zenére csinálom. Egyszerűen, ha nagyon hiszel valamiben, akkor könnyű oda eljutni.

Bognár Tamás

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.