Magyar Narancs: Milyennek látja a duplatrió-kísérletet? Gyümölcsözőnek bizonyul, vagy megint csak egy ötlet, amely egyszer csak előpattant Robert Fripp (gitár) agyából?
Bill Bruford: (nevet) Hát igen, Fripp agyából pattant elő, az biztos, hogy én nem választottam volna. De a King Crimsonnal mindig így van. Gyakran történnek rendhagyó dolgok, aztán rajtam áll, hogy mit kezdek velük, hogyan válaszolok a kihívásra. Néha úgy szól a dolog: használjunk elektromos dobokat, vagy máskor: ne nyúljunk a cintányérokhoz, vagy pedig: itt egy másik dobos. Mindig résen kell lennem, ezáltal fennmarad az érdeklődésem. Összességében véve tehát gyümölcsöző a kísérlet. A King Crimson kemény munkát követel, de élvezetből csináljuk.
MN: Mennyire kell ismerni Fripp zenei elméleteit ahhoz, hogy valaki az együttesben játszhasson?
BB: Semennyire sem. Persze mivel régóta Roberttel játszom, végigkövethettem szellemi fejlődését. Azt hiszem, az én ösztönös megérzéseim a zenével kapcsolatban egybeesnek az ő intellektuálisabb gondolataival. Az utasításai közül nagyon sok remekül megfelel nekem. Vannak azért olyan dolgok, amiket én nem így csinálnék, de a Crimson elsősorban Roberté.
MN: Hogyan szervezik meg a munkát? Csak Fripp ad utasításokat, vagy demokrácia van?
BB: Demokratikusak vagyunk. Üzleti szempontból teljességgel, s az időbeosztás szempontjából is, megegyeztünk, hogy évente négy vagy öt hónapot dolgozunk együtt. Ha Robert ajánl valamit, általában mindannyian beleegyezünk. De ha valakinek nem tetszik, akkor nem csináljuk, mindenkinek vétójoga van. A zenéről sokan azt hiszik, hogy Robert megírja, aztán kiosztja a kottákat. Egyáltalán nem így van. Ha ennyire meg kellene mondania Tonynak, Belew-nak vagy nekem, hogy mit csináljunk, akkor nem lenne érdemes velünk zenélnie, akkor bérelt muzsikusokkal is játszhatna. Szóval Robert először megadja az általános irányvonalat egy kezdeti gitárkompozícióval, amihez csak annyit tesz hozzá: "egy megállíthatatlanul dübörgő gépezet" vagy "egy mindent elsöprő zakatolás". Ez tehát az általános irányvonal. Ezt követően már kezdettől fogva rajtunk múlik, hogyan folytatjuk az elindított mozgást. Olyan ez, mintha Robert megrajzolná egy futballpálya körvonalát, aztán mindannyian felmennénk rá focizni.
MN: Mi alapján választják ki a ma is játszott régi darabokat?
BB: Elsősorban az dönt, hogy mennyire friss. A hajdani zenénk egy része ma már bizonyára anakronisztikusnak hatna, de ha például a Redet játsszuk, olyan frissnek tűnik, mintha holnap készülnénk megírni. Visszhangzik az időben. 1974-ben írtuk, de ma a grunge-osok közül is sokan szeretik, Kurt Cobain a nyilvánosság előtt emlegette, úgy tűnik, hatott rá a darab. Szinte önálló életre kel, emiatt élvezet játszani. De ha egy kicsit öregnek hat a zene, ha itt-ott nyikorog, akkor már nem fogjuk felvenni műsorba.
MN: Sokan úgy beszélnek ma a legendás 21st Century Schizoid Man című számról az első 1969-es albumon, mint a Redről, mégsem játsszák soha.
BB: Éppen tegnap este játszottuk, 22 év óta először. Meg merem kockáztatni, hogy Budapesten is műsorra kerül majd. Ez is nagyon frissnek hangzik, főleg, hogy többségünk soha nem játszotta még. Egész másképp szól így, nagyon frissen.
MN: A King Crimson korábbi inkarnációi nem tartottak tovább három-négy évnél. A mostanival mi a helyzet?
BB: Nem szeretek jósolgatni. Csak akkor lehetsz biztos benne, hogy a King Crimson még létezik, ha ott van másnap a reggelinél. Én már, ha jól számolom, háromszor léptem be a King Crimsonba, merthogy kétszer már feloszlott, amikor benne voltam. Nem nevezném egy biztos állásnak. Ugyanakkor még soha nem láttam, hogy Robert annyira élvezte volna az együttest, mint most, és még soha nem voltunk ennyire népszerűek. Még nem játszottunk ekkora nézőseregek előtt. A következő albumról is sok szó esik, tehát szerintem még együtt leszünk egy darabig.
MN: Fripp a nyolcvanas években sajátos életprogramot készített magának, melynek a King Crimson is része volt.
BB: Ez tényleg így van. De azt hiszem, mára nyugodtabb ember lett, teljesen megváltozott. Két nagy esemény történt az életében: egyrészt megházasodott, másrészt megszabadult a menedzserétől, aminek nagyon örül. Ráadásul éppen idén ötvenéves! Most már talán jobban tudja, hogy mire képes a King Crimson, és hogy milyen irányba kell haladnia, tehát feltehetően vele is fog maradni egy darabig.
MN: Nem gondolja, hogy az együttes meglehetősen drákói PR-politikája miatt elesnek egy jó adag népszerűségtől? Alig adnak interjút, nem engedik be a fotósokat a koncertekre...
BB: Ez tényleg sok problémát okoz. Igaz viszont, hogy amint a King Crimson elkezd igazán népszerű lenni, mindig feloszlik. Én nem igazán tudom, miért van ez, Robertet kellene megkérdezni. Õ egyébként elég sok interjút adott a Thrak albumhoz, csak most állt le velük egy-két évre. Nem hiszem, hogy bármi különleges kifogása lenne az interjúkkal szemben, maximum annyi, hogyha nem vigyázunk, az egész napot elveszik, és a végén már unalmas és fárasztó. Tudja, a King Crimsonból senki sem vágyik a toplistákra, az együttes nem akarja meghódítani a világot. Sokan szeretik, szájról szájra terjed a híre, úgy ismerik meg mások. Pénzügyileg nyereséges a zenekar, tehát nincs szükség a Virgin lemezkiadóra és nagy reklámkampányokra csak azért, hogy közöljük mindenkivel, milyen jók vagyunk. Igyekszünk kimaradni a rockzene szenzációhajhász világából. Remélem, az újságírókat azért nem riasztjuk el.
MN: Nyilván olvasta már az internetes King Crimson-levelezőlistát, az Elephant Talkot. Jó módja a kapcsolattartásnak a zenekar kedvelőivel?
BB: Szerintem túl sok pletykának ad helyet, az emberek szeretnek beszélni. Jobb lesz, ha mi csak folytatjuk a zenélést, az Interneten meg beszélhetnek, amit akarnak, hogy ki a jó, ki a rossz, ki a jó fiú, ki a rossz fiú. Nekem személy szerint nincs számítógépem, de tudom, hogy Trey Gunn rendszeresen olvassa a levelezőlistát. Egy ideig nagyon érdekesnek találtuk, aztán már kevésbé, ma meg már senki nem beszél róla.
MN: Dolgozik valamin a King Crimsonon kívül?
BB: Igen, szüntelenül. Évek óta vezetem az Earthworks nevű brit dzsesszegyüttest, már négy CD-t kiadtunk. Októberben valószínűleg felveszek egy albumot Ralph Townerrel bár ez még nincs lekötve. Nemrég Steve Hackett néhány számában működtem közre. A saját dobolásom CD-ROM-ján is dolgozom, hozzáférhetővé akarom tenni a zeneprogramozók számára. Tehát megy az életem a Crimsonon kívül is, ahogy mindenki másnak.
MN: Most jön majd először Budapestre?
BB: Igen, mindannyiunk számára élmény lesz először Magyarországra menni. Hihetetlen, hogy a King Crimson ennyire későn jutott csak el Kelet-Európába. Én voltam már Lengyelországban, de Magyarországon még senki se közülünk. Már várom az alkalmat, mert tudom, hogy sokan érdeklődnek az együttes iránt. Szerintem nagy koncert lesz.
Tóth András
