Film

Abszurd alak

  • Iványi Zsófia
  • 2015. október 24.

Film

Az orosz rulett lényegi eleme a vakszerencsébe vagy a gondviselésbe vetett hit. Woody Allen-filmre az utóbbi években beülni nagyjából ugyanilyen rizikó, csak itt nem egy az öthöz a jószerencse-arány. Elképzelhető, hogy erre akart utalni a mester, amikor becsempészte a filmjébe a pisztolyos élet-halál játékot: az egyik jelenetben Abe, az életunt egyetemi tanár, aki úgy vonzza az őt elsősorban szex útján megmenteni vágyó lányokat és asszonyokat, mint lámpafény a lepkéket, diákjainak élesben prezentálja azt. Egyébként a tényt, hogy Abe ki van ábrándulva az életből, nem az orosz rulettes jelenetből tudjuk, hanem a film első percétől kezdve, mikor is egy az egyben elmondják, majd a továbbiakban sokszor elismétlik. Allen valamiért semmit sem bíz a véletlenre, pedig Joaquin Phoenix még direkt méretes pocakot is eresztett, és szűk, kifakult pólókon keresztül mutogatja azt, hogy jobban hozza az alkohol- és libidóproblémákkal küszködő filozófiaprofesszort. És jól is csinálja, mi is meg akartuk volna menteni, ha elsősorban nem magunkat szerettük volna kimenekíteni a moziból. Végre eljutunk az akcióig, nevezetesen a tökéletes gyilkosságig, de ekkor már nincs az a ciánmennyiség, ami megmenthetné a filmet. Az Abszurd alak olyan, mintha egy filmiskola lelkes, ám nem túl tehetséges diákja megnézett volna pár régi Woody Allen-filmet, de csak úgy fél szemmel, mert közben nagyon elmerült A kiábrándult filozófusok fizimiskája és bölcseletei című kötetben, majd megpróbált összedobni valami hasonlót. A fizimiska jól sikerült.

Forgalmazza a Freeman Film

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.