Egy csapat 14 éves kamasz azon verseng a középiskolában, ki mond nagyobbat – a modern tragédiák már nem tárgyakban megjelenő nagyzolásról szólnak, egészen más a kényszer tárgya. A fiatalok saját testüket bocsátják, így vagy úgy áruba, a menőség kedvéért. Az internet és a közösségi média bugyraiban bármi lehetséges: gyerekek adják fel a mindennapi élet normalitását, az őszinteséget és a valódi érzéseiket látszólagos értékekért. A lányok nemcsak szépek, de szexuálisan tapasztaltak akarnak lenni, nem számít, mi az ára, a pornóoldalakon szocializálódott fiúk meg nehezen tudják megkülönböztetni a valóságot a látszatélettől. E svájci film napjaink érték- és identitásválságban szenvedő gyerekeiről mond el egy történetet, ami persze maga a valóság. Nem kíván alternatívákat adni, nem ítélkezik, nem sugalmaz, csak elénk tár egy problematikus élethelyzetben lévő csoportot. Miért menő azt hazudni, hogy egy 14 éves lány egyszerre két férfival is lefeküdt? Vagy öttel. Miért vállalja diáktársai, de még tanára előtt is a tébolyt az egyébként beilleszkedési gondokkal küzdő, átlagos, visszahúzódó lány, akit nem egyszer és nem akárhogy aláztak meg osztálytársai? Mert utána együtt tanulhat majd a lányokkal a parkban, befonják egymás haját, és megosztják egymással a titkaikat? Nagy ára van a kamaszkori boldogulásnak, akkor is, ha rendezett családban élő gyerekekről van szó, hát még, ha mindez esetleg nehéz gyerekkorral, komoly gondokkal párosul. De miért baj, ha nem lesznek a kamaszoknak szép emlékeik? S ez csak egy kérdés a rengetegből, amivel e film szembesít.
Figyelmébe ajánljuk
Fiúk a barakkból
Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.
Lehetnénk jobban is
Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.
Rákosrendezőt elbukta, a Belügyminisztérium épületét vihette az emírségekbeli befektető
Magyarország borvirágos ábrázata: Nagy Feró a rendszer arcává vált
A kamu Magyar Péter-videók és -szövegek a korábbi fideszes kampányok logikus folytatását jelentik
„Ők nem láthatatlanok”
A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.
Polgár Csaba: „Van pénz, de ezzel inkább az ideológiát szolgálják ki, és nem a kultúrát”
A szándékos tudatlanságról: miért nem akarunk politikai szempontból érzékeny tényeket megismerni?
Mindenki eltűnt
Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.
„Ez az identitásom része”
Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.
