Helen Fielding egyszer már megölte Mark Darcyt, volt is nagy felzúdulás, hogy miért kellett kinyírni a harmadik Bridget Jones-könyvben ezt az áldott jó embert, Bridget másik felét, a rénszarvasos kötött pulóverek legangolosabb viselőjét, akinek Colin Firth kölcsönözte lakonikus ábrázatát a filmekben. És kölcsönzi most is, mert a harmadik mozifilm nem lehetett meg nélküle, ez gazdaságilag kivitelezhetetlennek bizonyult. Úgyhogy itt van újra Mark, és Bridget is a gyerekvállaláson innen van még, nem úgy a könyvben, ahol ötvenes, kétgyermekes anyaként bridgetkedik. Igen, Darcy él, vagyis mégsem, mert ebben a filmben mindenki úgy közlekedik, mint aki már rég meg lenne halva, a
Bridget Jones babát vár nem más, mint az év legváratlanabb zombifilmje, noha a hivatalos megjelölés továbbra is a romantikus komédia. A legzavarbaejtőbb pillanatok azok, amikor az előző részekből villannak fel kedves epizódok, amikor még Renée Zellweger is élő embert alakított és nem egy robotot. Ilyenkor ahelyett, hogy valami édes nosztalgia áradna szét tagjainkban, a legjobb lenne szemérmesen félrenézni. A sztorit letudják egy ócska kabarészkeccsel, hogy akkor most Darcytól van-e a születendő gyerek vagy egy életvitelszerűen vigyorgó amerikaitól – merthogy a mi kis szeleburdi, semmiből sem tanuló Bridgetünk mindkettőjükkel ágyba bújt, gyors egymásutánban. A gyerekvárósdi egyetlen előnye, hogy Emma Thompson orvosi köpenyben és megnyerő cinizmussal elsüt két poént, és ha Jim Broadbent is feltűnik egy filmben, tulajdonképpen már meg is térült a jegy ára.
A UIP–Duna Film bemutatója
